Nemrégiben volt a hála (és a béke) világnapja. Úgy tűnhet persze, ma már mindennek van világnapja (talán egyszer majd a szomatodrámának is lesz), és nem is tudni pontosan, honnan indult ez a hagyomány. Ezzel együtt érdemes lehet odafigyelni, melyik „mezei” hétköznapot milyen világnapnak szentelték, hiszen talán van számunkra egy fontos üzenete.

Manapság szinte mindenünnen a stresszről hallani – legtöbben talán érintettek is vagyunk benne – így aztán nagyon is ismerős lehet ez a téma. Pláne most, amikor elkezdődött újra az iskola, vagy éppen csak a szokásos őszi „évkezdés” a gondtalanabb nyári pillanatok után, aktuálissá válhat a kérdés, hogy mi is az a stressz, és ami még fontosabb: mihez kezdhetünk vele?

Azok a részeink, melyeket el akarunk tüntetni, mindig visszatérnek.

Vajon mitől függ, mennyire vagyunk aktív alakítói saját életünknek?

Rendhagyó szomatodráma játék egy cicával

És egy derékfájás története

Nem ismertük egymást, sokakkal sohasem fogok találkozni többé, mégis nagyon sok közös van bennünk. Közös történetek, közös érzések, közös megélések. Nem vagyok egyedül.

A lelkem legmélyén hosszú éveken át volt egy illúzióm, hogy az önismeret és önszeretet eszközeivel meg tudom magam „javítani”, és lesz egyszer majd egy pillanat, amikortól fogva nem fogok hiányt, fájdalmat, félelmet érezni... Aztán egyszer csak átéreztem, hogy sosem gyógyulhatok ki önmagamból.

Ebben a bejegyzésben és a következőben egy-egy Gyógyító Játék leírását olvashatod. Mindkettő Szomatodráma Játékvezető írása, mindkét Játék a nyári Elvonuláson történt, s mindkettő egy-egy térdről szól. Ez most a jobb térdről, a következő pedig a balról. Két térd, két benső világ, két üzenet - sokszínűségünkben, ezerarcúságunkban egyformák vagyunk.

Habár én választottam ki, hogy mit szeretnék látni, mégis féltem. Még mindig tudok félni a boldogságtól. Ezért is akartam játszani vele. Megteremteni, hagyni magamnak, hogy érezzem, aztán elengedni a játék végén, megtartani belőle, amit tudok, és úgy élni tovább, hogy most már másképp/mástól leszek boldog. Az igazi arcát akartam.