Azok a részeink, melyeket el akarunk tüntetni, mindig visszatérnek.

Ez a mondat Fritz Perlstől, a Gestalt terápia fenomenális figurájától származik. Amikor múlt héten a (szeptember ismét induló) Szomatodráma Alapélményen a Gestaltról beszéltünk, ez volt az a mondat, amely köré felfűztem az egész témát.

Előfordulhat, hogy vannak olyan témáink, énrészéink, nehézségeink, amelyektől legszívesebben megszabadulnánk. Megoldanánk őket, mégpedig úgy, hogy örökre eltüntetjük őket az életünkből. Túl akarunk lenni rajtuk, el akarjuk felejteni őket. Időnként megesik, hogy Játékvezetőként is ezt tapasztalom: a Főszereplő a tüneteitől, betegségétől szeretne megszabadulni, kiküldeni őt a szőnyegről, s ezzel az életéből is. Időnként én is ezt csinálom. Néha a legjobb lenne egyszerűen csak megszabadulni a szorongástól, a kishitűségtől, a szégyentől, a test fájó jelzéseitől.

Ám ez nem fog sikerülni. Erre int minket Perls, a maga keresetlen-provokatív módján, s némi bosszankodás vagy ellenállás, esetleg vita után arra juthatunk, hogy bizony igaza van. Hisz nem egyszer azok a problémáink, nehézségeink, melyekkel nem tudtunk megküzdeni, szembenézni, s kreatívan átalakítani őket, éppen testi tünetek formájában térnek vissza hozzánk. S úgy tűnik, nem tudjuk eltüntetni a bennünk élő belső gyermeket, esetleges hiányainkat, fájdalmainkat, kielégítetlenségeinket sem.

Perls arról is beszél, hogy életünkben lehetnek megoldatlan ügyek, érzelmileg lezáratlan, félbemaradt élmények, az ő szavával szólva „befejezetlen ügyek” (unfinished business), melyek lezárására törekszünk, akár anélkül, hogy ennek tudatában lennénk. Így aztán újra- és újrateremtünk az eredetihez érzelmileg hasonló helyzeteket, azzal a nem tudatosuló reménnyel, hogy egyszer végre le tudjuk zárni, megnyugtató módon rendezni tudjuk őket . Ki ne kapná néha azon magát, hogy mintha ugyanazt a konfliktust ismétegetné, csak éppen a szereplők változnak időről időre? A Gyógyító Játékokban azt látjuk, hogy gyakran testi tüneteink is ezekre a befejezetlen ügyeinkre mutatnak.

Mit tehetünk hát? Ha a szőnyeg alá söprés nem működik, akkor találkozhatunk a nehézségeinkkel például magán a szőnyegen, egy Gyógyító Játékban. Perls arra biztat minket, a múlttal kapcsolatos érzéseinket ki kell fejezni a jelenben, ki kell őket "játszani", ki kell mondani azt, amire annak idején nem volt lehetőségünk. Meg nem élt érzéseink ott lappanganak a mindennapjainkban, s zavarják a másokkal (és önmagunkkal) kialakítandó kontaktust.L e kell tehát zárni befejezetlen ügyeinket, s eztán tudjuk őket integrálni, s tudunk továbblépni. Nem véletlen, hogy a Szomatodráma Alapképzésen szó esik a Gestalt szemléletről. Gyakorta ezek a befejezetlen ügyek kerülnek elő egy-egy Játékban, s kiderül, hogy a Főszereplő tünetei egy-egy kapcsolati megoldatlanság, sérelem, fájó hiány üzenetét hordozzák. A Gyógyító Játék biztonságos közegében lehetőségünk nyílik találkozni befejezetlen ügyeinkkel, s a Játékban lépéseket tehetünk a lezárás, s ezáltal a változás felé is.

Ha csak egy mondatot lehetne mondani arról, mi az önismeret, az önszeretet és az öngyógyítás lényege, akkor lehet, hogy éppen ez lenne az. Ne eltüntetni próbáljunk valamit, hanem közel menni hozzá, megismerni, elfogadni, hogy most ez a van, s megszeretni, vagy legalábbis nyitottnak lenni arra, hogy megszeressük. Végtére is, minden, ami van, az hozzánk tartozik . S még az is lehet, hogy egy eltüntetni kívánt problémánkból lesz egyszer majd a legnagyobb erőforrásunk!