Programjaink

Ajánljuk Neked
Visszajelzések

Ildikó:Nagyon szépen köszönöm, hogy itt lehettem Veletek, számomra egy csoda volt ez a 3 nap! Hálás vagyok, hogy részese lehettem ennek a csodának. Ezek a gyakorlatok hitet adtak nekem! Köszönöm!

Ági:Köszönöm a könnyed, játékos lehetőséget, ami nekem biztonságot és életet adott.

Éva:Köszönöm a szeretetteli, nyitott légkört, amit folyamatosan tápláltok, hogy biztonságban érezzük magunkat. Bátorságot kap itt az ember arra, hogy merjen és tudjon érezni, bármilyen extrém dolgonak is tűnik a hétköznapi életben. Nevetni, sírni, dühöngeni vagy erőtlenül elterülni…. Köszönöm az elfogadást, humort és sok-sok szeretetet.

Laci:Számomra óriási élményt jelentett ez az intenzív játék. Bámulatos volt megtapasztalni, hogy ez a számomra idegen 4 ember, akivel a sors itt összehozott a kiscsoportban, milyen gyorsan bizalmas és alkotó-segítő viszonyba került egymással. Sokat adott nekem ez a délután. Köszönöm.

Móni:Csütörtök óta alapjaiban változott meg a testemhez való hozzáállásom. Nagyon mély folyamatok indultak be fizikailag és lelkileg is, úgyhogy csak ámulok, tátom a számat és engedem magam nekik. Imádom az egészet, mert olyan helyre érkeztem, ahova eddig nem mertem belépni, csütörtökön pedig valami végtelen egyszerűséggel mégis megengedődött. Kinyílt az ajtó. Idén karácsonyra megkaptam a Testemet. Ez milyen már... :) Köszönöm!

Erzsébet:Nagyon jó szemléletet ad és mély saját élményt. Nagyszerűen éreztem magam, köszönöm. :)

Balázs:Újszerűen ismerhetjük meg önmagunkat. Mindenkinek érdemes kipróbálni!

Imre:Volt részem sírásban, spontán gyógyulásban. Rengeteg felismerést és tapasztalatot szereztem. .. Sokkal többet kaptam, mint amire számítottam.

Klári:Hogy mit adott ez a 3 nap? Sírást, nevetést, örömöt, harcot, ölelést, elfogadást, játékot, megbocsájtást, szeretetet és összetartozást. Rövidebben? Lelki békét. Csodát. A tapasztalatot, hogy jó lenni és érezni.

Ági:Ez a 3 napos elvonulás nagyon nagyhatású. Különlegessége, hogy ahogy időben haladunk előre, egyre jobban egymásra hangolódunk, egy hullámhosszra kerülünk. Az állítások egyre gördülékenyebbek, hamarabb összeáll a kép. A helyszín tökéletes, a szálloda is teljesen megfelelő. Rendezzetek még itt ugyanilyen elvonulást. Hasznos, eredményes, annak is, aki az egynaposokon nem tudott volna megnyíni, itt sikerült neki.

János:A módszer hatékony, emberközeli és gyakorlatias.

Erik:Hasznos, fontos, élvezetes! Köszönöm!

Erika:Nagyon jó volt az egész nap :)

Marika:Csodálatos 3 napot töltöttem itt. Régóta keresem azt a módszert, ami közelebb visz az érzéseimhez, ami segít nyitottá válni. A SzomatoDrámával ezt megtaláltam. Hálásan köszönöm!

Móni:Szeretném megköszönni azt a csodálatos gyógyító napot, ahol lehetőségem volt találkozni. Találkozni másokkal és találkozni magammal. Jelentkeztem a képzésre, mert ezt a módszert kerestem már jó ideje. Köszönöm, hogy adhattam és kaphattam is, hogy gyógyulhatok én is, mások is. A hitet, ami most afelé visz, hogy önmagam lehessek.

Mara:Köszönöm az élményt és az „együtt dobbanást”!

Erika:Játszani jó! Élveztem az érzéseket, amiket kaptam. A módszer finoman, lágyan mutatott utat. Köszönöm!

Erika:Meglepő és nagyon hiteles, amikor számomra idegen emberek a játék által megfogalmaznak számomra fontos érzéseket, új gondolatokat. Megmutatnak egy másik utat.

Olga:Szeretném kifejezni a hálámat, hogy ott lehettem az elvonuláson. Habár tudtam, hogy ott szeretnék lenni, mégsem gondoltam, hogy ennyire jó lesz. Fantasztikus élmény volt. Sok segítséget kapnak itt az emberek az életben a gyógyuláshoz. Nagyon jól működnek a játékok sok nevetéssel és sírással. Szívből ajánlom mindenkinek, aki egy kicsit is akar gyógyulni.Köszönöm köszönöm köszönöm!!!

Márti:Komplex és feloldó volt.

További visszajelzések
  • Testi tünetek - Lelki válaszok: SzomatoDráma elvonulás

    Várhegyiné Pfeiffer Judit, Oláh Katalin

    november 6., péntek

    Sikonda

    nov06
  • SzomatoDráma nap ajándék hangfürdővel Bujtás Ágnes SD oktató szakember vezetésével

    Bujtás Ágnes

    november 7., szombat

    Budapest

    nov07
  • SzomatoDráma nap - A tested üzen! Meghallgatod?

    SzomatoVarázs

    november 7., szombat

    Budapest

    nov07
  • Hétköznapi SzomatoDráma – nem hétköznapi módon

    Ladó Aranka

    november 10., kedd

    Budapest

    nov10
  • SzomatoDráma nap

    gyógyító kommunikáció belső világunkkal

    November 11. 10:00 - 17:30, szerda

    MagNet Közösségi Ház - 1062 Budapest, Andrássy út 98.

    nov11
  • SzomatoDráma önismereti program

    Várhegyiné Pfeiffer Judit, SD oktató szakember

    november 16., hétfő

    Pécs

    nov16
  • SzomatoDráma délután - A tested üzen! Meghallgatod?

    SzomatoVarázs

    november 17., kedd

    Budapest

    nov17
  • Gyermek Drámacsoport - Játékos Érzelemfeldolgozás

    SzomatoVarázs

    november 22., vasárnap

    Budapest

    nov22
  • Hétköznapi SzomatoDráma – nem hétköznapi módon

    Ladó Aranka

    november 24., kedd

    Budapest

    nov24
  • SzomatoDráma nap ajándék hangfürdővel Bujtás Ágnes SD oktató szakember vezetésével

    Bujtás Ágnes

    december 5., szombat

    Budapest

    dec05
  • SzomatoDráma nap ajándék hangfürdővel Bujtás Ágnes SD oktató szakember vezetésével

    Bujtás Ágnes

    december 12., szombat

    Budapest

    dec12
  • SzomatoDráma nap - A tested üzen! Meghallgatod?

    SzomatoVarázs

    december 12., szombat

    Budapest

    dec12
  • SzomatoDráma nap - A tested üzen! Meghallgatod?

    SzomatoVarázs

    december 28., hétfő

    Budapest

    dec28
  • SzomatoDráma Alapélmény - Budapest

    8 napos önismereti tanfolyam

    2027. január 28. 10:00, csütörtök - 2027. április 23. 17:00, péntek

    MagNet Közösségi Ház - 1062 Budapest, Andrássy út 98.

    jan28
  • SzomatoDráma Alapélmény - Pécs

    8 napos önismereti tanfolyam

    2027. február 6. 10:00, szombat - 2027. május 9. 17:00, vasárnap

    Inner Arcanum Életmód Központ - 7624 Pécs, Jókai u. 4

    feb06
  • 3 napos Téli Elvonulás Dr. Buda Lászlóval

    2027. február 21. 14:00, vasárnap - 2027. február 23. 16:00, kedd

    Duna Relax & Event Hotel - 2300 Ráckeve, Dömsödi út 1/a

    feb21
  • Jelenleg futó programjaink
  • SzomatoDráma Alapélmény - Budapest

    8 napos önismereti tanfolyam

    Szeptember 17. 10:00, csütörtök - december 11. 17:00, péntek

    MagNet Közösségi Ház - 1062 Budapest, Andrássy út 98.

    szep17
  • SzomatoDráma Alapélmény - Pécs

    8 napos önismereti tanfolyam

    Szeptember 26. 10:00, szombat - december 13. 17:00, vasárnap

    Inner Arcanum Életmód Központ - 7624 Pécs, Jókai u. 4

    szep26