Milyen jó lenne olyan közegben élni, amelyben szeretetteli kíváncsisággal fordulhatunk önmagunk és egymás felé, együtt fedezve fel a női lét természetes megnyilvánulásait. Így gyógyulhatnánk együtt, felszabadítva magunkat és egymást a sok-sok félreértés, tabu, titok, szégyen és jól elhitt koncepció elbizonytalanító, “lélekölő” hatása alól, megnyitva magunkat egy merőben új világlátásnak, érzékelésnek...

"Ahogy ott álltam és részt kezdem venni, egyre biztonságosabbá és igazabbá vált minden. Mindenki beszélt és hallgatott. Mindenkinek fontosabb volt a beszéd és mímelt a hallgatás. Éreztem, de nem zavart, csak nem értettem. Egy kicsit mindenki azért volt ott, hogy róla szóljon valami. Fogtam emberek kezét, és fogták az én kezemet is. Mintha ismernénk egymást, de már nem tudjuk, hogy honnan."

Megtanuljuk összehúzni magunkat a traumáink mentén.