Programjaink

Visszajelzések

Bea:Életem legnagyobb ajándékát hozta ez a Dobogókői elvonulás. Minden eseménye, szereplője ajándékot hozott és én is tiszta szívvel, lélekből adhattam át ajándékaimat a játékban. Hiszen és tudom, hogy sorsfordulót éltem, élek át. Ez után a 3 nap után már semmi sem lesz ugyanaz, mint ezt megelőzően. Hálával telt szívvel megyek haza és viszem az örömhírt a lelkemben, hogy a világ egy jobb hellyé válhat ez által a fantasztikus módszer által. Köszönöm, hogy itt lehettem!

Móni:Remek, új, jól integrálható más rendszerekbe, színes, izgalmas.

Edit:Az egész program hasznos, fontos és számomra nagyon segítő volt.

Mara:Köszönöm az élményt és az „együtt dobbanást”!

Kriszti:Fantasztikus érzés, hogy egyszer csak el tudod engedni az akaratodat és hagyod hatni és eluralkodni az érzéseidet. Köszönöm a segítséget!

Edina:A hétvégén megtanultam, hogy működik egy család, milyen egy család.

Ildikó:Nagyon szépen köszönöm, hogy itt lehettem Veletek, számomra egy csoda volt ez a 3 nap! Hálás vagyok, hogy részese lehettem ennek a csodának. Ezek a gyakorlatok hitet adtak nekem! Köszönöm!

Judit:Négy órányi intenzív megélés, ami hol katartikus, hol lágyan simogató, hol kacagtató. Nekem ezt adta ez a Gyógyító Délután. Választ kaptam az engem foglalkoztató kérdésekre, sokkal konkrétabban, mit gondoltam. És nem utolsó sorban, olyan érzéseket kaptam a kiscsoportomtól, ami többé tett.

Ábel:Remekül éreztem magam, a módszer zseniális, az emberek nagyszerűek, a hangulat remek volt.

Barbara:Köszönöm, hálás vagyok a Sorsnak, hogy eljuthattam erre a 3 napos SzomatoDráma elvonulásra. Vallom, hogy semmi sem történik véletlenül és, ez az “igazság” itt is beigazolódott. A számomra fontos kérdések éppen akkor és éppen ott vetődtek, ahol is megtalálhattam és megkaphattam rá a megfelelő választ, és a legideálisabb megoldást. Számomra ez a 3 nap az önmagam mélyebb megismerését, és fejlődésemet hivatott beteljesíteni. Mégegyszer csak köszönetet és hálát tudok adni ezekért a napokért.

Betti:Felkavaró volt, tele AHA élménnyel, akár a saját történetemet éltem, akár valaki másét.

Erika:Játszani jó! Élveztem az érzéseket, amiket kaptam. A módszer finoman, lágyan mutatott utat. Köszönöm!

Zsombor:Vállalati szektorból érkeztem, úgyhogy nagyon sok rendkívül profi maszkom van. Ez nagyon megnyugtató. Ezeket most nem használtam végül is egyiket sem. Nyilván előre el is készítettem kettőt-hármat, hogy melyiket fogom felvenni, de aztán végül mindegyiket leraktam. Életemben szerintem, ennyi érzelmet, érintést, intimitást én még nem kaptam. Nagyon-nagyon köszönöm szépen a vezetőimnek, és a társaknak, akik őrületes energiákat adtak. Én nem is gondoltam, hogy ilyenek léteznek egyáltalán.

Kata:Ennek a napnak köszönhetően átszakadt az a gát, ami nem engedte, hogy megéljem a nőiességemet. Már régóta és több módon próbáltam ezt elérni, ma végre sikerült.

Rita:Gondolatébresztő, jó betekintést adott, meggyőzött a módszer hatékonyságáról. ... annyira magával ragadott az egész :)

Edit:Csodálatos dolog, ember egy ember problémájának megoldásán együtt “dolgozik” az egész csoport és a végén egy emberként örülünk a közösen elért sikernek. A felemelő pillanatokban egy emberként osztozni. Olyan csodálatos érzés, amit mindenkinek érdemes kipróbálni.

Olga:Szeretném kifejezni a hálámat, hogy ott lehettem az elvonuláson. Habár tudtam, hogy ott szeretnék lenni, mégsem gondoltam, hogy ennyire jó lesz. Fantasztikus élmény volt. Sok segítséget kapnak itt az emberek az életben a gyógyuláshoz. Nagyon jól működnek a játékok sok nevetéssel és sírással. Szívből ajánlom mindenkinek, aki egy kicsit is akar gyógyulni.Köszönöm köszönöm köszönöm!!!

Eli:Köszönöm, hogy itt lehettem, a program csodálatos, nagyon jól működik, gratulálok hozzá.

Ancsa:Köszönöm ezt a 3 napot, ami alatt megtanultam elfogadni egy ölelést, sőt, több ölelést… Úgy gondolom, nagyobb tisztelettel és szeretettel tudok fordulni magam felé. Elindított egy úton, aminek alapján nagyob empátiával és megértéssel tudok fordulni barátaim, ismerőseim, az emberek felé. Köszönöm.”

Edina:Köszönöm mindazt a csodát, amit ez alatt a 3 nap alatt átélhettem Veletek, Általatok

További visszajelzések
Ajánljuk Neked

SzomatoDráma Alapélmény - Budapest

8 napos önismereti tanfolyam

2027. január 28. 10:00, csütörtök - 2027. április 23. 17:00, péntek

MagNet Közösségi Ház - 1062 Budapest, Andrássy út 98.

A tanfolyam ízelítőt ad a SzomatoDráma világából: megismerheted a módszert és megtapasztalhatod, hogy működik.
Ebben a 4x2 napban a saját élmény és gyógyulás van a fókuszunkban: a hangsúly a közös játékon, az önismeret elmélyítésén van, de a szemléletformálás, a közös gondolkodás és a tapasztalat-megosztás is helyet kap a folyamatban.

Az Alapélmény felépítése:

A módszerrel és az azt megalapozó világképpel való fokozatos ismerkedés mellett minden alkalommal van lehetőség arra, hogy gyakorlott játékvezetők segítségével foglalkozz a saját témáiddal.

Az Alapélmény tartalmi váza:

  • barátságosság - önismeret – önelfogadás – önszeretet – öngyógyítás
  • a SzomatoDráma világképe és módszertana
  • a testem és én – elidegenedés és közeledés – párbeszéd a testtel, egy testrésszel vagy szervvel
  • a Játék, mint megközelítés lényege (összehasonlítva ezekkel: terápia, tanácsadás, gyógyítás, problémamegoldás, blokkoldás stb.)
  • a SzomatoDráma Játék felépítése, általános folyamata és szereplői (Főszereplő – Játékvezető – Szereplők)
  • a játék élménye szereplőként: spontaneitás, intuíció, testérzet-tudat,szerepérzékelés
  • a testszimbolika elmélete és a testtel való kommunikáció gyakorlata közti különbség
  • testi tünetek (biológia) és az élettörténet (biográfia) összekapcsolása – kitüntetett életszakaszokkal/énrészekkel való találkozás – "én mint hologram" játék
  • a kapcsolati konfliktusok jelentősége – az „unfinished business” és a „coming out” élménye
  • a konfliktuskezelés és – feloldás lehetőségei – a megbocsátás és elengedés 3 lépcsője – a „negatív” szereplők integrálása
  • a szülőkkel való kapcsolat rejtett elemeinek feltárása és feloldása a gyakorlatban
  • a stressz hatása egészségünkre és kapcsolatainkra
  • az élet közepe, „midlife”-krízis és a második életfél sajátosságai, az élet kitüntetett pillanatai

Az önismereti csoport létszámkorlátos, zárt (értsd: a megkezdés után már nem lehet csatlakozni) csoportos folyamatból áll. A tanfolyam 8 napra oszlik el, havonta egy-két alkalmat jelent, 10-től 17 óráig, kb. 13 óra körül ebédszünettel.

Délelőtt folyamán előadásokra és a nap tematikájához igazodó rövid páros / néhány fős önismereti játékokra számíthatsz. Délután kerül sor a gyógyító játékokra 4-5 fős kis csoportokban, az erre kialakított kerek szőnyegeken.

Az önismereti játékok összehangolódással és néhány perces témafelvetéssel kezdődnek, valamint rövid összefoglaló és visszajelző körrel zárulnak. Legtöbbször a földön ülve zajlanak; egymással párhuzamosan, gyakorlott SzomatoDráma játékvezetők segítségével.

Az Alapélmény "bemenete"

A jelentkezéshez nem elvárás a speciális végzettség, tapasztalat vagy szakmai irány. Lényeg, hogy legyen Benned kíváncsiság, játékkedv, önismereti hajlandóság. Bárki jelentkezhet, aki elolvasta és tudomásul vette a vonatkozó információkat, és ezek alapján meg tudta hozni döntését. Ha kérdés merül fel Benned a jelentkezés kapcsán, írj az címre!

Az Alapélmény "kimenete"

Ha hiánytalanulrészt vettél (ill. hiányzás esetén megfelelően pótoltad) a 8 napon, Tanúsítványt kapsz a program elvégzéséről.

Az Alapélményteljesítése lehetőséget nyit arra, hogy – kölcsönös egyetértés és megállapodás esetén – belépj a SzomatoDráma képzési rendszerébe , amelyben fokozatosan el tudsz mélyedni ajáték vezetésében, a SzomatoDráma módszerének használatában (mind egyéni, mind csoportos formában). Képzéseink elvégzésével különféle képesítéseket és jogosultságokat szerezhetsz, bekapcsolódhatsz támogató szakmai közösségünkbe, és Te magad is önállóan dolgozhatsz a SzomatoDráma módszerével. Sőt, idővel akár a módszer tanítására, továbbadására is nyílhat lehetőséged.

A program vezetője:

Cs. Tóth Ibolya és Várhegyiné Pfeiffer Judit, SzomatoDráma Szakemberek, a módszer hivatalos oktatói

A program szakmai felelőse:

Dr. Buda László

Technikai tudnivalók:

Az Alapélmény időpontjai - csütörtök-pénteki napokon, 10–től 17-ig:

  • 2027. január 28 - 29.
  • 2027. február 25 - 26.
  • 2027. március 18 -19.
  • 2027. április 22 - 23.

Helyszín:

Magnet Közösségi Ház - 1067 Budapest, Andrássy út 98.

Részvételi díj:

390.000 Ft.

Ha az egyösszegű fizetést választod, 20.000 Ft kedvezményt kapsz, így a program díja Neked 370.000 Ft.

Amennyiben a részletfizetést (90.000 Ft regisztrációs díj + 3 X 100.000 Ft) választod, kérünk, hogy jelentkezésed véglegesítéséhez utald el a regisztrációhoz szükséges 90 000 Ft-os díjat, majd legkésőbb a program kezdete előtti napon a 100.000 Ft részletet. A fennmaradó 2 részletet legkésőbb a harmadik és a negyedik tanfolyami alkalom előtt 5 nappal kell majd rendezni.

A további fizetési tudnivalókról a regisztrációd után e-mailben kapsz tájékoztatást.

Az Alapélmény csoport zárt, létszámkorlátos, a jelentkezések a befizetés sorrendjében válnak érvényessé!

Kérjük, vedd figyelembe a döntésednél, hogy a befizetett összeg utólagos visszatérítésérét, átcsoportosítását nem vállaljuk!

Kérjük, azt is vedd figyelembe, hogy a 8 napos zárt csoportos folyamatból a hiányzás nem elfogadható. Amennyiben mégis sor kerülne rá, a SzomatoDráma napok valamelyikén tudod ezt pótolni, azonban ennek költségét, a részvételi díj nem tartalmazza.6

Fizetési információ

Jelentkezésedet a részvételi díj átutalásával tudod véglegesíteni, amihez kérésedre emailben elküldjük a szükséges adatokat (az utalásnál, kérlek, tüntesd fel díjbekérő száma ).

Szomatodráma programok

  • SzomatoDráma Alapélmény

    80 órás önismereti tanfolyam Szeptember 27. 10: 00, péntek - 2020. február 22. 18: 00 Ma olyan korban és társadalomban élünk, amelyben újra kell tanulnunk az emberi test bölcsességét. Test és lélek elválaszthatatlan egységére újra rá kell csodálkoznunk, és ...

    Bővebben
    Kapcsolódó programjaink
Program megosztása