Úton-útfélen olvashatjuk azt az - egyébként nagyszerű és hasznos - tanácsot, hogy "engedd el a múltat, és élj a jelenben". De mit jelent pontosan a múlt elengedése, vagyis hogyan modellezi mindezt a szomatodráma?

Bízom benne, hogy nem kell már sok idő ahhoz, hogy ez legyen a természetes hozzáállás – gyógyulók és gyógyítók számára egyaránt.

Mély igény él bennünk arra, hogy jót tegyünk másokkal, jót tegyünk a világgal, de mégis hol van a határ a szolgálat és az áldozathozatal között?

A tudás, ami csontvelőig hatol, és leválaszthatatlan része az életemnek.

Amit a testünkkel, illetve mások testével kapcsolatban tapasztalunk, az egyaránt érinti a személyes és szociális önazonosságunk kérdéseit. A testkép alapvetően interszubjekív természetű: saját testképünk felépítése és fenntartása nem lehetséges társas közeg nélkül. Ily módon a test elfogadása szoros összefüggést mutat az identitásunkkal, hiszen a test eszköz annak alakításában, így nem választhatjuk el tőle.

Vajon tényleg társként tekintünk a testünkre? Vagy lehet, hogy ellenség? Esetleg figyelembe sem vesszük?

Minden alkalommal, amikor szereplő vagyok, megkeresem azt a különleges ajándékot, amit a szerep ad nekem, hogy aztán biztosan ne veszítsem el, és ettől a játéktól sokat kaptam. A nőiség természetes könnyedségét és az öröm felszabadító erejét.

Sok család létezhet, ahol generációk óta - a család történetét figyelve - összefonódik az Anyaság, a Nőiség, az Életadás a Halállal (bántalmazás, szenvedélybetegségek, erőszak)...

Hogyan hozd ki a legtöbbet a szomatodráma játékodból? Hogyan érdemes felkészülnöd és mire számíthatsz?

Milyen jó lenne olyan közegben élni, amelyben szeretetteli kíváncsisággal fordulhatunk önmagunk és egymás felé, együtt fedezve fel a női lét természetes megnyilvánulásait. Így gyógyulhatnánk együtt, felszabadítva magunkat és egymást a sok-sok félreértés, tabu, titok, szégyen és jól elhitt koncepció elbizonytalanító, “lélekölő” hatása alól, megnyitva magunkat egy merőben új világlátásnak, érzékelésnek...