Blog

A szégyen szárnyán

2016. május 19. - Szerző: Mayer Móni

Milyen jó lenne olyan közegben élni, amelyben szeretetteli kíváncsisággal fordulhatunk önmagunk és egymás felé, együtt fedezve fel a női lét természetes megnyilvánulásait. Így gyógyulhatnánk együtt, felszabadítva magunkat és egymást a sok-sok félreértés, tabu, titok, szégyen és jól elhitt koncepció elbizonytalanító, “lélekölő” hatása alól, megnyitva magunkat egy merőben új világlátásnak, érzékelésnek...

Elszorul a szívem, ha belegondolok, mennyi tabu, szégyen, titok, félelem, kétség, bizonytalanság, megfelelési törekvés és még mi minden ragadt a női testben való létezés megéléséhez is. A saját életemben, a környezetemben élő nők és a nőiséget érintő témákkal hozzám forduló kliensek megnyilvánulásaiban azt vettem észre, hogy ritkán merjük megosztani ezeket egymással igazán őszintén, inkább hallgatunk róluk, őrizgetjük őket, visszahúzódunk vagy kompenzálunk ott, ahol nagyon sebezhetőnek érzékeljük magunkat, sőt, még az is előfordulhat, hogy nőként egyszerűen lemondunk önmagunkról. Kár lenne pedig, hiszen amíg a Földön vagyunk, testestől-lelkestől arra vágyunk, hogy szabadon áramolhasson bennünk az élet.


Én legalábbis biztosan így vagyok vele, és nem hiszem, hogy nagyon kölönböznék ebben bárkitől. Milyen jó lenne olyan közegben élni, amelyben szeretetteli kíváncsisággal fordulhatunk önmagunk és egymás felé, együtt fedezve fel a női lét természetes megnyilvánulásait. Így gyógyulhatnánk együtt, felszabadítva magunkat és egymást a sok-sok félreértés, tabu, titok, szégyen és jól elhitt koncepció elbizonytalanító, “lélekölő” hatása alól, megnyitva magunkat egy merőben új világlátásnak, érzékelésnek... Sokszor tapasztaltam már, mennyire csodás dolog új lehetőségeket, nézőpontokat engedni az életembe, félretéve minden eddigi tartózkodásomat, félelmemet, meggyőződésemet. Mivel úgy tűnik nekem, hogy nőként sokunknak okoz nehézséget szeretetben lenni a testünkkel, egy ide kapcsolódó élményemet osztom most meg.


Négy éves koromtól éltem bentlakásos óvodában, és később iskolában.Borzasztóan hiányzott a meleg, szeretetteli családi közeg. Mivel a körülmények miatt nagyon kevés szeretetteli törődés, érintés jutott, hamar szükségem lett rá, hogy magamnak adjam meg ezeket. Így viszonylag korán elkezdtem a testemmel való ismerkedést, beleértve minden porcikámat. Egy ilyen önfeledt, ismerkedős pillanatban úgy adódott, hogy rám nyitották az ajtót, miközben arra számítottam, hogy sokáig egyedül maradhatok.Mikor a váratlan “vendég” meglátott ebben az intim helyzetben, amit a testemmel töltöttem, rám szólt, hogy ha azonnal nem hagyom abba, megyünk az orvoshoz. Azt ugyan nem értettem, mi a túróért kéne dokihoz menni, mikor semmi bajom, sőt, remekül érzem magam, de hát felnőtt volt, aki mondta, így rögtön kétségem támadt, rendben van-e velem minden, hiszen ő ezerszer jobban ismeri nálam a világot.

Nagyon meghökkentő, megrázó élmény volt.

Kérdezni persze nem mertem, mert irtóra megszeppentem. Így zsebre tettem, amit kaptam, az értetlenségemmel együtt, és senkinek se mertem beszélni erről. Szerencsére a testemmel való kíváncsi ismerkedést nem hagytam abba, csak ezután titokban, nagy elővigyázatossággal folytattam, mert semmiképp se akartam orvoshoz menni, hátha kiderül, hogy mégse stimmel nálam valami... Hálás vagyok érte, hogy legbelül nem hittem el egészen, hogy rossz, vagy beteg, ahogy működöm, csak hosszú évekig nem mertem megmutatni senkinek, mi is zajlik bennem valójában, ha bárki a testemhez ér. Még annak se tudtam nyíltan örülni, egészen átadni magam, ha szülői, baráti érintés érkezett hozzám. A legjobban a párkapcsolataim sínylették meg ezt, hiszen sose mertem valódi visszajelzést adni arra, amit kaptam. Letiltódtak bennem a saját intim megéléseimet tükröző hangok, mozdulatok, vagy bármi más megnyilvánulás.Így aztán irtó nehéz volt a másiknak kitalálni, merre járok. Érdekes volt megfigyelni, milyen erős törekvésem alakult ki arra, hogy ha már én így jártam, annak, aki velem van, sose kelljen hasonlót átélnie mellettem. Nem lehetett könnyű nekik. Nem csoda, ha senki se tudott zöldágra vergődni velem.


Szerencsére inkább kíváncsi természetű vagyok, mint félős. Ezért kerülhetett rá sor, hogy pár éve részt vettem egy csoportos kurzuson, ahol a nőiesség témáját boncolgattuk. Egyszer az volt a házi feladat, hogy nézzük meg magunkat a tükörben tetőtől talpig, figyeljük meg, hogyan viszonyulunk a testünkhöz. Minthogy nem látok, ez számomra kivitelezhetetlennek tűnt. Elgondolkodtam, hogy tudnám mégis megcsinálni a leckét.Töprengés közben rájöttem, nekem nem azzal van gondom, ahogy a testem kinéz, attól viszont zavarba jöttem, mikor eszembe jutott a régi történet, amikor rajtakaptak a vele való ismerkedésen. Ahogy ez felidéződött bennem, úgy elöntött a szégyen, hogy megértettem, sokkal inkább ezzel az érzéssel kell foglalkoznom. El is szántam magam, kerestem olyasvalakit, akire rá mertem bízni, hogy kísérjen az élmény feldolgozásában, helyreillesztésében. Mikor hozzákezdtünk és felbukkant bennem az emlék, az első pillanatokban azt hittem, rám szakad az ég, megnyílik a föld, vagy valami hasonló fog történni, hiszen a test felfedezése szégyen, nem szabad, betegség, rossz… Szavakkal le se írható, micsoda.
Hagytam volna az egészet, kifutottam volna a világból… Ehelyett belemerültem a felidézett helyzetbe, engedtem, hogy áramoljanak bennem az érzések, élmények. Ahogy hagytam magam, lassacskán feloldódott minden ellenállásom, így megélhettem, hogy abban, amit akkor régen csináltam, ahogy viselkedtem, nem volt kivetnivaló.


Hiszen ilyenkor semmi más nem történik, mint a lehető legjobb, ami köztem és a testem közt megeshet, szeretetben, intimitásban vagyunk együtt, és kész. Ha úgy adódik, hogy valaki meglátja, az ő dolga, mit vesz észre belőle, hova helyezi el a maga világában. Ez az élmény kaput nyitott rajtam, felszabadítva bennem azt a sok-sok tiltást, elakadást, amiktől nem mertem megmutatni magamat ott sem, ahol szívből kíváncsiak voltak rám. Nagyon hálás vagyok érte, hogy van olyan ember az életemben, aki kész volt kísérni engem ebben a folyamatban és figyelemmel, szeretettel, minősítés nélkül volt jelen.


Valahogy azt képzelem, minden nőtársamnak megvannak az enyémhez hasonló “valami gáz van velem” élményei, a női testben való lét különféle területein. Szívből kívánom mindnyájunknak, hogy minél több ilyen felszabadító, testet-lelket gyógyító találkozásban lehessen részünk önmagunkkal, és egymással.Erre szeretnénk lehetőséget kínálni a női elvonuláson, ahol három napot töltünk együtt, nyitott szívvel, szeretetteli elfogadásban, minősítés nélküli jelenlétben figyelve magunkra és egymásra. A női minőségünk különféle aspektusaival való ismerkedést páros és csoportos gyakorlatok, valamint Szomatodráma Játékok mélyítik.