A múlt az, ami megtörtént velünk . Tegnap, tavaly, tizenöt éve, kisgyermek korunkban. Sőt, nem csak velünk, hanem a családunkkal. Létezik a személyes múltunk, mely a mi történetünk képkockáiból áll, és vannak olyan modellek, amelyek azzal dolgoznak, miszerint létezik egy olyan múlt, egy „családi csomag”, amely a felmenőinkkel történt meg, és tágabb értelemben az is a mi múltunkhoz tartozik.

Legjobb, amit tehetünk, ha a múltunkat tudomásul vesszük . Ha időt töltünk azzal, hogy számba vegyük, mi és hogyan történt velünk, milyen tapasztalások értek. Különösen mély és szeretetteljes figyelmet szentelünk annak, ami fájt. Ami nehéz volt. Szembenézünk vele, ha szükséges, újra átéljük. Ebben sok segítséget kaphatunk például a szomatodrámától.

Nagyon sokszor megtörténik, hogy a szervekből indított játék egyszer csak síkot vált, s a Főszereplő ráismer élete fontos szereplőire. Sajnos, ezek gyakorta nem épp kellemes vagy szívderítő helyzetek. Nehéz érzések kerülhetnek felszínre, s megterhelő lehet újra találkozni múltunk egy elfeledni kívánt szegmensével. Az út azonban sokszor éppen erre vezet. A Gyógyító Játék során lehetőségünk nyílik találkozni egy-egy nehéz helyzettel, érzéssel, valamivel, ami esetleg már régóta fáj, Védett, biztonságos közeget nyújt ehhez a Játék, s a képzett játékvezető. Az első lépés tehát az, hogy bátran szembenézünk azzal, ami a lelkünkben van.

Ám a Gyógyító Játék ennél sokkal, de sokkal többet tud! Itt ugyanis nemcsak találkozni nyílik lehetőségünk fájó, eddig kevés figyelemben részesített múltunkkal. Ebben a biztonságos térben megkísérelhetünk máshogy tekinteni saját történetünkre. Az itt és mostban megadhatjuk magunknak azt, ami annak idején hiányzott. Kapcsolódhatunk önmagunk bölcsebb aspektusával, s segítségével utat és megoldást mutathatunk önmagunknak valami vigasztalóbb, teljesebb, szeretettelibb felé.

A Játék abban is segítségünkre tud lenni, hogy ne benne ragadjunk valamiben, hanem épp ellenkezőleg: átéljük, minden nehézségével igent mondjunk rá, majd elinduljunk a gyógyulás felé. Innentől kezdve nem tart minket fogva a múlt, hiszen teljes szívünkből igent tudunk mondani rá. Elismerjük, hogy hozzánk tartozik, s egy szép napon úgy kezdjük érezni, a múltunk valójában az egyik legnagyobb erőforrásunk! Hiszen ezek a tapasztalataink formáltak olyanokká minket, mint amilyenek most vagyunk. A jelenben pedig cselekedhetünk szabadon, úgy, ahogy azt a szívünk diktálja.

Elengedni csak azt tudjuk, amit be tudunk fogadni, amire igent tudunk mondani magunkban. Ha a múltunkkal rendben vagyunk, akkor tudunk igazán megérkezni a jelenbe, s kezdődhet el életünk hátralévő része.