Képzéseink

Visszajelzések

Rita:Olyan készségeinket kell használnunk, amire ritkán van lehetőségünk. Bizalom, engedés, megengedés, egy csodálatos folyamat. Megismerés, befogadás, megértés és megszeretés. Sokat tanulok és jó ebben a közösségben megélni mindezt.

Lilla:Örömmel vezetem be a szemproblémával küzdőket a módszer segítségével saját testük összefüggéseinek mélyebb megélésébe, elfogadásába, meggyógyításába.

Péter:„Jót és jól, ebben áll a nagy titok.” A kíváncsiság hozott és gazdagon távozom.

Kármen:Mély átélések. Nagy felismerések. Éles tükrök. Új tapasztalatok. Köszönöm, hogy itt lehetek!

Gabi:A Szomatodráma állítás során akár állító, akár szereplő vagy közönség egy tagja vagyok, minden alkalommal saját helyzeteim, problémáim feldolgozása is folyik magamban. Amellett, hogy szakmai képzésen vagyok, saját önismereti folyamatom is robog előre.

Márta:A Szomatodráma olyan gyógyító módszer, mely során a testi tünetek, betegségek színpadi megjelenítésével, játékos formában képessé válik a páciens tüneteinek, betegségeinek megértésére. Segítő szándékú szerelő(k) és szakképzett vezető segítségével a páciens a megértés mellett az állapotát kiváltó okokra, esetleges személyes konfliktusaira is ráláthat, ennek segítségével a problémák megoldására is lehetőség adódik.

Mihály:Ajánlom a Szomatodrámát neked, aki az önmagaddal és másokkal együttérzés útján keresed a gyógyulást, kiteljesedést.

Kata:Lenyűgöz a módszer végtelenül egyszerűsége és tisztasága. Hálás vagyok, hogy rátaláltam. Köszönöm!

Kinga:A tanfolyam gyakorlatias, ami nagyon intenzív élményt nyújt a szomatodrámás módszer megismeréséhez, szemben áll a ma sokat tapasztalható 'passzív iskolapados' képzéssel. Ha értékes, tanulságos, személyes módszert szeretnél megismerni önmagad és mások problémáinak a megértéséhez: próbáld ki! :-)

Mária:Először félelemmel vegyes kíváncsisággal követtem az eseményeket. Rendkívül zárkózott voltam. Eleinte azt sem tudtam mire figyeljek, hogyan tudok figyelni az érzéseimre. Viszont minden foglalkozáson olyan szeretetet és segítséget kaptam, ami szép lassan felolvasztotta a szorongásomat. Először csak magam miatt mentem, azért, hogy gyógyítsam magam. A játékok megmutatták, hogy másoknak is vannak problémáik, betegségeik, amikre, ha rá tudnak nézni, akkor az már fél gyógyulás gyógyszerek nélkül is. Megtapasztaltam, hogy ha szereplőként veszek részt az is hatással van rám, ha nem is olyan intenzív, mint a főszereplős játék. Sokféle tünetet láttam feloldódni a játékok során, és magamon is tapasztaltam, hogy volt olyan ami teljesen megszűnt, és nem jött vissza többé.

Zita:Számomra a SzomatoDráma egy olyan módszer, ami játékosan jeleníti meg a test különféle betegségeit, problémáit s segít feltárni a rejtett okokat. Az állítónak lehetőséget ad arra, hogy amit eddig nem volt képes meglátni a felszínen, azt meglásson a szereplőkön keresztül, akik megszólaltatják a különböző testrészeit és szerveit. Minden értelemben katartikus élmény és nagyon mély gyógyulást hoz az ember életébe.

Lívia:Játék "Szó kegyetlen nem kell Karok ölelnek szeretettel Szíved belsőid kiteszed Érez a másik, ad neked Lubickolsz tested romjain Ragasztod könny hullámain Megöleled tenmagad új békében Gyere játszani testi emlékkel" Szeretettel.

Bea:Hálás vagyok a 80 órás képzés vezetőjének Lacinak,mert sok-sok új tapasztalással tudással és élménnyel a lelkemben zárom a képzést. Sok mindent tanultam magamról és az engem körülvevő megfoghatatlan, bár jól érzékelhető valóságról, a különböző energiákról és nem utolsósorban a szeretetről önmagunk iránt és a támogató bizalomról.

Judit:Fantasztikus önismereti élmény! Hihetetlen szabadságfokozattal bíró mégis nagyon hatékonyan működő módszer! Ha szeretnéd megtapasztalni, hogy milyen megélni valóságban a feltétel nélküli elfogadást és ráadásul mindezt közösségi szinten, hát itt erre tapasztalatom szerint lesz alkalmad, mivel a vezető tréner (abudalaci) attitűdje és példája szerintem garancia erre. Mindenkinek csak ajánlani tudom!!!!!!!!!!!!!

Aliz:Amióta a kezembe került a könyved, érzem, hogy nekem ezzel a módszerrel dolgom van. Az a gondolat, hogy gondoskodó szeretettel forduljunk a testünkhöz, önmagunkhoz, alapjaiban változtatta meg az addigi életszemléletemet. Óriási felismerés volt számomra, hogy hiába próbálom meg fejleszteni magam különféle önismereti tréningeken – ha az önszeretet és önelfogadás hiányzik, mindig visszatérnek ugyanazok a problémák az életembe. A könyved hatására döbbentem rá, hogy máshogy is hozzáállhatnék magamhoz, a problémákhoz. Korábban, ha valami nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, elkezdtem hibáztatni, kritizálni, ostorozni magamat – amitől csak még mélyebbre kerültem a gödörben. Mára megtanultam együttérző lenni saját magammal. Most már nem a hibákat keresem, hanem próbálok a probléma mögé nézni. Ebben óriási segítségemre van a testem: nemcsak figyelem a jelzéseit, hanem relaxált állapotban rendszeresen kommunikálok is a szerveimmel. Ez, és a gyógyító játékok segítettek abban, hogy kigyógyítsam magam az endometriózisból, és hogy teljesen másképp álljak hozzá a testemhez, a gyógyulásomhoz, mint addig.

Emese:Ha szeretnél a saját testeden keresztül, akár mások történetéből önmagadhoz közelebb kerülni, akkor bátran próbáld ki a Szomatodráma módszerét. Amikor mindig bebizonyosodik számomra az, ami valójában láthatatlan, foghatatlan és ezért sokszor hihetetlen, azt csakis a személyes átéléssel tudom befogadni. Ez itt minden alkalommal megtörtént velem. Csodálatos, finom és játékos közelségbe kerültem saját féltve őrzött és mélyen elrejtett érzéseimmel, amit ezelőtt önmagam előtt sem mertem fölvállalni.

Erika:Amikor egy ember újra rátalál a testére, lelke, szelleme templomára, az egy csodálatos érzés. Ezen az úton segít végig a Szomatodráma, ami egy izgalmas, játékos önismereti folyamat és egyben szól önmagunk és embertársaink őszinte elfogadásáról és szeretetéről. Nap mint nap találkozunk mi, embertestek… egy Szomatodrámás alkalom után garantáltan más lesz a következő találkozásunk!

Évi:Ép testben épphogy élek -> helyett: itt kézzel fogható, szemmel látható és egész testi-lelki valóddal átérezhető szemléletmódot és módszert tehetsz magadévá…hogy „ép testben ép lélekkel élj”.

Magdi:Nagyszerű segítséget nyújt a tanfolyam vezetője ahhoz, hogy a kezdetektől fogva könnyeden lépjünk a megismerés felé, kísérletezzünk saját magunkkal, a rendszer keretei között alkotó, kreatív, művészi módon építsük fel magunkban saját Szomatodrámás módszerünket.

Judit:A Szomatodrámát olyan nagy dolognak tartom, hogy… csuda. Legszívesebben más országokban is megismertetném.

További visszajelzések
Ajánljuk Neked

SzomatoDráma Játékvezető Képzés (16 nap)

SDJ 12

2023. szeptember 8. 10:00, péntek - 2024. május 17. 18:00, péntek

FényLő Ház - 1024 Budapest, Lövőház utca 16/a 21 es kapucsengö, Fénylő Ház

A SzomatoDráma továbbképzés első lépcsője a „ SzomatoDráma Játékvezető” képzésünk (SDJ), melynek megújult, tizenkettedik évfolyamát 2023. szeptemberében indítjuk.

A programot Pataki Beáta és Oláh Kata, a módszer hivatalos oktatói, SzomatoDráma Szakemberek vezetik. A szakmai tartalomért és a program vezetőinek munkájáért Dr. Buda László tartozik felelősséggel.

A SzomatoDráma Játékvezető modul elsődleges célja a Gyógyító Játék szakmai lehetőségeinek és távlatainak megismerése, a játékvezetői attitűd és a Gyógyító Játék vezetésének elsajátítása, az ebben való gyakorlatszerzés. A képzés során lehetőség adódik az önmagunkkal való kapcsolat elmélyítésére sok sajátélményen keresztül. Önálló és egyszersmind „felügyelt”, helyzetekben való gyakorlásra van lehetőség kiscsoportban. A folyamat részét képezik az elméleti és szupervíziós megbeszélések, esetleges kérdések tisztázása, vezetés-demonstrációk, esetmegbeszélések, tapasztalat-megosztások is.

A Képzés összesen 16 napos, és gerincét az intenzív, egy napos, workshop jellegű egységek képezik. A képzési napokon kívül szükség van további 6 gyakorló napon történő részvételre, valamint 10 óra önálló játékvezetésre. A képzés felépítése a következő:

8 nap zárt csoportfolyamat: 8 nap, szombati napokon megtartott tanfolyami napok. Az elméleti részek mellett sok időt fordítunk a játékvezetés megfigyelésére, gyakorlására, elemzésére. Tapasztalt Játékvezetőink kísérik figyelemmel a folyamatokat, és tapasztalataik, szomatodrámában szerzett tudásuk alapján adnak visszajelzéseket, javaslatokat a résztvevőknek. Itt vezethetsz Gyógyító Játékot társaidnak. Egy-egy játékvezetés után a folyamatot kísérő, tapasztalt csoportvezetőktől visszajelzést kapsz a vezetéseddel kapcsolatban. Ezek a szupervíziós napok segítenek Téged a bemutató Játékvezetésre való felkészülésben is.

6 nap részvétel Gyakorló napokon: 6 nap a SzomatoDráma Központ által megrendezett SzomatoDráma Nap (az SDJ tanfolyami napokat megelőző napokon kerülnek megrendezésre) vagy SzomatoDráma Alapélmény programon segítőként, a szakmai csapat tagjaként. (segítőként a részvétel nem jár plusz költséggel)

1 nap óra önálló Játékvezetés: A képzésben résztvevők a képzés végéhez közeledvén saját maguk által választott részvevőkkel, felügyelet nélkül, önállóan vezetnek Gyógyító Játékot, s erről részletes jegyzőkönyvet adnak le: ajátékvezetésről a játékvezetést követő néhány napon belül rövid szakmai összefoglalót küldenek a képzés vezetőinek.

1 nap vizsganap, azaz Bemutató Játékvezetés: Ennek során a Játékvezető-jelöltek egy önálló Játékvezetésen keresztül demonstrálják tudásukat (ez a vizsganap az utolső tanfolyami nap, azaz 2024. május 17.)

Egy legalább 10 oldalas dolgozat/esszé megírása, melyben a képzésben résztvevő a Gyógyító Játék vezetése során szerzett tapasztalatait összegzi.

A kurzus legfőbb célja, hogy a Gyógyító Játékot megtanuljuk biztonsággal, érzékenyen, könnyeden és hatékonyan vezetni. A gyakorlati fókuszú képzés tartalmi alapját „A Gyógyító Játék vezetése” c. kézikönyvben leírtak adják (Dr. Buda László: A Gyógyító Játék vezetése, 2016.). Ezt egészítik ki a délelőtt folyamán az elméletibb jellegű tudnivalók. Délutánonként a Gyógyító Játékok vezetése kap hangsúlyt.

A 8 napos zárt csoportnapok főbb elméleti témái:

Elméleti alapvetés: Mi a SzomatoDráma? Módszertani és eszmetörténeti bevezető

A Játékvezetői attitűd. Szimpátia – empátia –együttérzés

Miért gyógyít a Játék? Test és lélek a SzomatoDráma világképében

Felkészülés a Játékra: a csoportfolyamat elindítása, összehangolódás

A Játék szerkezete, felépítése, a Játékvezető teendői az egyes szakaszokban

A „tálca-módszer”

A játékvezetői beavatkozás lehetőségei és szükségessége

Az egyéni játékvezetői stílusok

A Játék lezárása körüli teendők

A leggyakoribb Játéktípusok

A képzés feltétele:

  • 8 napos Alapélmény elvégzését igazoló tanúsítvány megléte
  • Az Alapélményről egy legalább 1 oldalas élménybeszámoló megírása és beküldése
  • motivációs levél
  • a SzomatoDráma Központ munkatársainak jóváhagyása

A képzés zárása:

"SzomatoDráma Játékvezető” oklevél megszerzése, amely feljogosít:

  • saját praxisodban illetve ismerősi körödben önállóan szomatodrámázni, „A Gyógyító Játék vezetése” c. kézikönyvben leírtaknak megfelelően
  • már végzett SzomatoDráma Szakemberek segítségével SzomatoDráma programokat szervezni
  • a „SzomatoDráma” szót meghatározott módon használni honlapodon, FB-oldaladon, hirdetéseidben (a SzomatoDráma Központtal egyeztetetett formában)
  • a SzomatoDráma hivatalos honlapján (www.szomatodrama.hu) névvel, arcképpel, elérhetőséggel szerepelni Dr. Buda Lászlóval egyeztetve
  • kölcsönös megegyezés esetén továbblépni a „SzomatoDráma Szakember” képzésbe.

Technikai információk:

Az SDJ12 zárt csoportfolyamatának időpontjai:

A tanfolyami napok 10-18h-ig tartanak

2023. szeptember 8. péntek

2023. október 13. péntek

2023. november 17. péntek

2023. december 14. csütörtök

2024. január 19. péntek

2024. február 9. péntek

2024. március 22. péntek

2024. április 19. péntek

2024. május 17. péntek

A szabadon választható gyakorló napok időpontjai a honlapunkon a SzomatoDráma nap menüpont alatt találhatóak, amelyekre majd a közösen egyeztetett módon, a tanulói felületen keresztül van lehetőség bejelentkezni.

A Játékvezető Képzés költsége 330.000 Ft. Az egyösszegű befizetés 10% kedvezménnyel jár (tehát ebben az esetben a díj: 300.000 Ft.) Részletekben fizetés esetén a regisztrációs díj 110.000 Ft, a további részletek befizetése megegyezés tárgyát képezheti.

Fizetési információ

Jelentkezésedet a részvételi díj (330.000 forint) átutalásával tudod véglegesíteni, amihez a megadott számlázási adataiddal díjbekérőt küldünk.


Program megosztása