Képzéseink

Visszajelzések

Julianna:Test, lélek, szerelem, a testem is én vagyok, és néha többet tud, mint én. Jó volt rátalálni a módszer által. Azóta jobban hallgatok rá! Beszélő viszonyban vagyunk. Már nem csak én dumálok!

Éva:Úgy gondolom, azt tapasztalom, hogy a módszer legtöbbször működik. Ez is egy lehetséges módja a segítésnek. Amikor a szavak, illetve egyéb terápiás módszerek nem válnak be, a Szomatodráma nagyon is előmozdíthatja a „gyógyulást”. A játék önmagában is felszabadít.

Judit:Érzékeny és hatékony módszer, amiben a testi, lelki jelenlét élményén túl a résztvevő eljuthat saját legmélyebb, legbenőségesebb titkaihoz és jártasságot szerez az őszinte, intim, szeretetteli kapcsolódásban is.

Zita:Számomra a SzomatoDráma egy olyan módszer, ami játékosan jeleníti meg a test különféle betegségeit, problémáit s segít feltárni a rejtett okokat. Az állítónak lehetőséget ad arra, hogy amit eddig nem volt képes meglátni a felszínen, azt meglásson a szereplőkön keresztül, akik megszólaltatják a különböző testrészeit és szerveit. Minden értelemben katartikus élmény és nagyon mély gyógyulást hoz az ember életébe.

Heni:Először is végtelen hálás vagyok magamnak, amiért mertem hallgatni a belső sugallatomra és elindultam ezen az úton. És mindezt megelőzve végtelen hálás vagyok Neked, hogy a benned megszülető érzést és gondolatot fel merted vállalni és megteremtetted ezt az utat. A Szomatodrámáról, sem rólad, soha előtte nem hallottam. Egy előadásodon ülve és hallgatva Téged, azt éreztem, hogy mindent értek amiről beszélsz. Azt, hogy erre vártam, erre a hívásra. Az alázat és tiszta energia kapcsolt be ebbe a módszerbe. Ezzel találkoztam általad, és ez vitt és visz folyamatosan a SzomatoDráma útjára. Gazdagodtam az érzések és érzékeléseim árnyalataiban és a megérzések mélységében. Rendszerezettebben látom a történéseket. Gyakorolhattam a hagyást és engedést .Megértettem a kapcsolódás és az érintés varázslatát. Csodás embereket ismerhettem meg és magával ragad a nyitott gondolkodás.

Kata:Nem voltak különösebb elvárásaim, amikor elkezdtük a találkozásainkat. Nagyon kíváncsi voltam, és miután magával ragadott a légkör, a személyek és a Te személyiséged,nyitottan vártam, hogy meggyőzve érezzem magam. Elképesztő élményeim, tapasztalásaim voltak az együtt töltött hónapok alatt. Az egyik utolsó leveledben írtad: "A gyógyulás nem annyira cél, inkább a Játék nagyvonalú ajándéka, természetes következménye." Tökéletes leírása a folyamatnak, köszönöm, hogy részese lehetek!

Éva:"Egyszerű, de nagyszerű" módszer, mindenkinek ajánlom!

Orsi:A saját tempómban van lehetőségem kipróbálni magam és belebújni mind a kliens, mind a terapeuta bőrébe a drámajátékokon keresztül, saját egyéniségemet vihetem bele a Szomatodráma módszerébe.

Szabolcs:Fantasztikus! Egy új út a valódi gyógyuláshoz!

Kata:Lenyűgöz a módszer végtelenül egyszerűsége és tisztasága. Hálás vagyok, hogy rátaláltam. Köszönöm!

Aliz:Amióta a kezembe került a könyved, érzem, hogy nekem ezzel a módszerrel dolgom van. Az a gondolat, hogy gondoskodó szeretettel forduljunk a testünkhöz, önmagunkhoz, alapjaiban változtatta meg az addigi életszemléletemet. Óriási felismerés volt számomra, hogy hiába próbálom meg fejleszteni magam különféle önismereti tréningeken – ha az önszeretet és önelfogadás hiányzik, mindig visszatérnek ugyanazok a problémák az életembe. A könyved hatására döbbentem rá, hogy máshogy is hozzáállhatnék magamhoz, a problémákhoz. Korábban, ha valami nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, elkezdtem hibáztatni, kritizálni, ostorozni magamat – amitől csak még mélyebbre kerültem a gödörben. Mára megtanultam együttérző lenni saját magammal. Most már nem a hibákat keresem, hanem próbálok a probléma mögé nézni. Ebben óriási segítségemre van a testem: nemcsak figyelem a jelzéseit, hanem relaxált állapotban rendszeresen kommunikálok is a szerveimmel. Ez, és a gyógyító játékok segítettek abban, hogy kigyógyítsam magam az endometriózisból, és hogy teljesen másképp álljak hozzá a testemhez, a gyógyulásomhoz, mint addig.

Évi:Ép testben épphogy élek -> helyett: itt kézzel fogható, szemmel látható és egész testi-lelki valóddal átérezhető szemléletmódot és módszert tehetsz magadévá…hogy „ép testben ép lélekkel élj”.

Krisztina:Meg kell élni, megtapasztalni, a tudás megvan, hozzáférhető. Mély és megrendítő tapasztalatok, igazságok nyílnak meg. AHA élmény, felismerés, megvilágosodás – mindegy hogyan nevezzük. És megtanít bízni a folyamatban, magadban, mindenkiben.

Antal:A Szomatodráma számomra olyan hiteles és katartikus módszer, amiben sikerült megtapasztalnom, hogy a testi tünetek tágabb értelemben a bennünket körülvevő rendszer (családi mintázatok és kapcsolatok) szomatikus leképeződései.

Péter:Zenészként megtapasztaltam, mennyire nagy hatással vannak érzéseink, gondolataink a testünkre, a betegségeink kialakulására. A SzomatoDráma megtanulását azért választottam, hogy a VALÓDI problémát tudjam gyógyítani, ne csak a TÜNETEKET. A SzomatoDrámát hatékony, egyszerű, jól használható módszernek tartom erre.

Lilla:Örömmel vezetem be a szemproblémával küzdőket a módszer segítségével saját testük összefüggéseinek mélyebb megélésébe, elfogadásába, meggyógyításába.

Margit:Szomatodráma nekem jelent elfogadást, játszást, testi-lelki gyógyulást. Nem az agyadra, a szívedre (rezdüléseidre) kell figyelni. Nem lehet rosszul csinálni, nincs teljesítmény-kényszer. Csodálatos módszer.

Benedek:Számomra nagyon erős élmény „folyamatban lenni” és ebben megengedően, elfogadóan vezetést tanulni.

Ági:ÉN mozgatok mindent?! A családom tagjai, a kapcsolataim, a hozzájuk való viszonyom tükröződnek a szerveim, a testrészeim működésében, érzeteimben! Úristen! Mi az az erő, amely jobban tudja, ismeri az életem szövetét alkotó szálakat, mint én magam? A nagy ÉN? Erre vezetget engem a Szomatodráma.

Kármen:Mély átélések. Nagy felismerések. Éles tükrök. Új tapasztalatok. Köszönöm, hogy itt lehetek!

További visszajelzések
Ajánljuk Neked

SzomatoDráma Játékvezető Képzés (16 nap)

SDJ 12

Szeptember 8. 10:00, péntek - 2024. május 17. 18:00, péntek

FényLő Ház - 1024 Budapest, Lövőház utca 16/a 21 es kapucsengö, Fénylő Ház

A SzomatoDráma továbbképzés első lépcsője a „ SzomatoDráma Játékvezető” képzésünk (SDJ), melynek megújult, tizenkettedik évfolyamát 2023. szeptemberében indítjuk.

A programot Pataki Beáta és Oláh Kata, a módszer hivatalos oktatói, SzomatoDráma Szakemberek vezetik. A szakmai tartalomért és a program vezetőinek munkájáért Dr. Buda László tartozik felelősséggel.

A SzomatoDráma Játékvezető modul elsődleges célja a Gyógyító Játék szakmai lehetőségeinek és távlatainak megismerése, a játékvezetői attitűd és a Gyógyító Játék vezetésének elsajátítása, az ebben való gyakorlatszerzés. A képzés során lehetőség adódik az önmagunkkal való kapcsolat elmélyítésére sok sajátélményen keresztül. Önálló és egyszersmind „felügyelt”, helyzetekben való gyakorlásra van lehetőség kiscsoportban. A folyamat részét képezik az elméleti és szupervíziós megbeszélések, esetleges kérdések tisztázása, vezetés-demonstrációk, esetmegbeszélések, tapasztalat-megosztások is.

A Képzés összesen 16 napos, és gerincét az intenzív, egy napos, workshop jellegű egységek képezik. A képzési napokon kívül szükség van további 6 gyakorló napon történő részvételre, valamint 10 óra önálló játékvezetésre. A képzés felépítése a következő:

8 nap zárt csoportfolyamat: 8 nap, szombati napokon megtartott tanfolyami napok. Az elméleti részek mellett sok időt fordítunk a játékvezetés megfigyelésére, gyakorlására, elemzésére. Tapasztalt Játékvezetőink kísérik figyelemmel a folyamatokat, és tapasztalataik, szomatodrámában szerzett tudásuk alapján adnak visszajelzéseket, javaslatokat a résztvevőknek. Itt vezethetsz Gyógyító Játékot társaidnak. Egy-egy játékvezetés után a folyamatot kísérő, tapasztalt csoportvezetőktől visszajelzést kapsz a vezetéseddel kapcsolatban. Ezek a szupervíziós napok segítenek Téged a bemutató Játékvezetésre való felkészülésben is.

6 nap részvétel Gyakorló napokon: 6 nap a SzomatoDráma Központ által megrendezett SzomatoDráma Nap (az SDJ tanfolyami napokat megelőző napokon kerülnek megrendezésre) vagy SzomatoDráma Alapélmény programon segítőként, a szakmai csapat tagjaként. (segítőként a részvétel nem jár plusz költséggel)

1 nap óra önálló Játékvezetés: A képzésben résztvevők a képzés végéhez közeledvén saját maguk által választott részvevőkkel, felügyelet nélkül, önállóan vezetnek Gyógyító Játékot, s erről részletes jegyzőkönyvet adnak le: ajátékvezetésről a játékvezetést követő néhány napon belül rövid szakmai összefoglalót küldenek a képzés vezetőinek.

1 nap vizsganap, azaz Bemutató Játékvezetés: Ennek során a Játékvezető-jelöltek egy önálló Játékvezetésen keresztül demonstrálják tudásukat (ez a vizsganap az utolső tanfolyami nap, azaz 2024. május 17.)

Egy legalább 10 oldalas dolgozat/esszé megírása, melyben a képzésben résztvevő a Gyógyító Játék vezetése során szerzett tapasztalatait összegzi.

A kurzus legfőbb célja, hogy a Gyógyító Játékot megtanuljuk biztonsággal, érzékenyen, könnyeden és hatékonyan vezetni. A gyakorlati fókuszú képzés tartalmi alapját „A Gyógyító Játék vezetése” c. kézikönyvben leírtak adják (Dr. Buda László: A Gyógyító Játék vezetése, 2016.). Ezt egészítik ki a délelőtt folyamán az elméletibb jellegű tudnivalók. Délutánonként a Gyógyító Játékok vezetése kap hangsúlyt.

A 8 napos zárt csoportnapok főbb elméleti témái:

Elméleti alapvetés: Mi a SzomatoDráma? Módszertani és eszmetörténeti bevezető

A Játékvezetői attitűd. Szimpátia – empátia –együttérzés

Miért gyógyít a Játék? Test és lélek a SzomatoDráma világképében

Felkészülés a Játékra: a csoportfolyamat elindítása, összehangolódás

A Játék szerkezete, felépítése, a Játékvezető teendői az egyes szakaszokban

A „tálca-módszer”

A játékvezetői beavatkozás lehetőségei és szükségessége

Az egyéni játékvezetői stílusok

A Játék lezárása körüli teendők

A leggyakoribb Játéktípusok

A képzés feltétele:

  • 8 napos Alapélmény elvégzését igazoló tanúsítvány megléte
  • Az Alapélményről egy legalább 1 oldalas élménybeszámoló megírása és beküldése
  • motivációs levél
  • a SzomatoDráma Központ munkatársainak jóváhagyása

A képzés zárása:

"SzomatoDráma Játékvezető” oklevél megszerzése, amely feljogosít:

  • saját praxisodban illetve ismerősi körödben önállóan szomatodrámázni, „A Gyógyító Játék vezetése” c. kézikönyvben leírtaknak megfelelően
  • már végzett SzomatoDráma Szakemberek segítségével SzomatoDráma programokat szervezni
  • a „SzomatoDráma” szót meghatározott módon használni honlapodon, FB-oldaladon, hirdetéseidben (a SzomatoDráma Központtal egyeztetetett formában)
  • a SzomatoDráma hivatalos honlapján (www.szomatodrama.hu) névvel, arcképpel, elérhetőséggel szerepelni Dr. Buda Lászlóval egyeztetve
  • kölcsönös megegyezés esetén továbblépni a „SzomatoDráma Szakember” képzésbe.

Technikai információk:

Az SDJ12 zárt csoportfolyamatának időpontjai:

A tanfolyami napok 10-18h-ig tartanak

2023. szeptember 8. péntek

2023. október 13. péntek

2023. november 17. péntek

2023. december 14. csütörtök

2024. január 19. péntek

2024. február 9. péntek

2024. március 22. péntek

2024. április 19. péntek

2024. május 17. péntek

A szabadon választható gyakorló napok időpontjai a honlapunkon a SzomatoDráma nap menüpont alatt találhatóak, amelyekre majd a közösen egyeztetett módon, a tanulói felületen keresztül van lehetőség bejelentkezni.

A Játékvezető Képzés költsége 330.000 Ft. Az egyösszegű befizetés 10% kedvezménnyel jár (tehát ebben az esetben a díj: 300.000 Ft.) Részletekben fizetés esetén a regisztrációs díj 110.000 Ft, a további részletek befizetése megegyezés tárgyát képezheti.

Fizetési információ

Jelentkezésedet a részvételi díj (330.000 forint) átutalásával tudod véglegesíteni, amihez a megadott számlázási adataiddal díjbekérőt küldünk.


Program megosztása