Képzéseink

Visszajelzések

Antal:A Szomatodráma számomra olyan hiteles és katartikus módszer, amiben sikerült megtapasztalnom, hogy a testi tünetek tágabb értelemben a bennünket körülvevő rendszer (családi mintázatok és kapcsolatok) szomatikus leképeződései.

Mária:Először félelemmel vegyes kíváncsisággal követtem az eseményeket. Rendkívül zárkózott voltam. Eleinte azt sem tudtam mire figyeljek, hogyan tudok figyelni az érzéseimre. Viszont minden foglalkozáson olyan szeretetet és segítséget kaptam, ami szép lassan felolvasztotta a szorongásomat. Először csak magam miatt mentem, azért, hogy gyógyítsam magam. A játékok megmutatták, hogy másoknak is vannak problémáik, betegségeik, amikre, ha rá tudnak nézni, akkor az már fél gyógyulás gyógyszerek nélkül is. Megtapasztaltam, hogy ha szereplőként veszek részt az is hatással van rám, ha nem is olyan intenzív, mint a főszereplős játék. Sokféle tünetet láttam feloldódni a játékok során, és magamon is tapasztaltam, hogy volt olyan ami teljesen megszűnt, és nem jött vissza többé.

Heni:Először is végtelen hálás vagyok magamnak, amiért mertem hallgatni a belső sugallatomra és elindultam ezen az úton. És mindezt megelőzve végtelen hálás vagyok Neked, hogy a benned megszülető érzést és gondolatot fel merted vállalni és megteremtetted ezt az utat. A Szomatodrámáról, sem rólad, soha előtte nem hallottam. Egy előadásodon ülve és hallgatva Téged, azt éreztem, hogy mindent értek amiről beszélsz. Azt, hogy erre vártam, erre a hívásra. Az alázat és tiszta energia kapcsolt be ebbe a módszerbe. Ezzel találkoztam általad, és ez vitt és visz folyamatosan a SzomatoDráma útjára. Gazdagodtam az érzések és érzékeléseim árnyalataiban és a megérzések mélységében. Rendszerezettebben látom a történéseket. Gyakorolhattam a hagyást és engedést .Megértettem a kapcsolódás és az érintés varázslatát. Csodás embereket ismerhettem meg és magával ragad a nyitott gondolkodás.

Ági:ÉN mozgatok mindent?! A családom tagjai, a kapcsolataim, a hozzájuk való viszonyom tükröződnek a szerveim, a testrészeim működésében, érzeteimben! Úristen! Mi az az erő, amely jobban tudja, ismeri az életem szövetét alkotó szálakat, mint én magam? A nagy ÉN? Erre vezetget engem a Szomatodráma.

Judit:Érzékeny és hatékony módszer, amiben a testi, lelki jelenlét élményén túl a résztvevő eljuthat saját legmélyebb, legbenőségesebb titkaihoz és jártasságot szerez az őszinte, intim, szeretetteli kapcsolódásban is.

Mihály:Ajánlom a Szomatodrámát neked, aki az önmagaddal és másokkal együttérzés útján keresed a gyógyulást, kiteljesedést.

Margit:Szomatodráma nekem jelent elfogadást, játszást, testi-lelki gyógyulást. Nem az agyadra, a szívedre (rezdüléseidre) kell figyelni. Nem lehet rosszul csinálni, nincs teljesítmény-kényszer. Csodálatos módszer.

Klári:Megköszönöm Istennek, hogy vagy; és hogy amilyen vagy; és amint Benned és Rajtad keresztül jelen van, munkál... fantasztikus az az evangélium/örömhír, amit Rád bízott, és amit Te tovább adsz, és amire megtanítsz sokakat... ebben a gyakorlatilag pótcselekvésként agyondumált világban az általad közénk hozott "dráma" történésként olyan letisztult helyzetet teremt, ahol néhány lépéssel a lényeggel, az időről-időre feltevődő valójában egyedüli élet-kérdéssel szembesül az ember: tudod-e választani/megragadni az életet/kapcsolatot/megbocsátást/elengedést... vagy belekövülsz a szétesedezettségbe/az eltávolodásba/a kihűlésbe. Igen, azt hiszem, hogy általad, és amire tanítasz által "isteni" történik... valami nagyon egyszerűn és tisztán... a mélyről sok-sok könnyel valami "isteni", azaz Istentől való születik meg...

Péter:Zenészként megtapasztaltam, mennyire nagy hatással vannak érzéseink, gondolataink a testünkre, a betegségeink kialakulására. A SzomatoDráma megtanulását azért választottam, hogy a VALÓDI problémát tudjam gyógyítani, ne csak a TÜNETEKET. A SzomatoDrámát hatékony, egyszerű, jól használható módszernek tartom erre.

Gabi:Elolvastam a könyvedet és elmentem egy előadásodra is. Ezt követően jelentkeztem a képzésre, elsősorban magam miatt. Régóta járom az önismereti utamat, melynek során sokféle módszert megismertem, kipróbáltam. Ha csak egy mondatban írhatnám le, amiért hálás vagyok, akkor az önmagam felé irányuló szeretetteljes odafordulás mélységének megtapasztalását említeném meg. Soha korábban nem sikerült ezt ilyen szinten átélnem és gyógyító hatását megtapasztalnom. A másik dolog amiben komoly változást érzékelek magamban, az az, hogy egyre jobban meg tudom engedni a dolgoknak, hogy azok legyenek, amik. Egyre kevésbé akarok irányítani és egyre nagyobb a bizalmam saját magamban és másoknak is meg tudom engedni, hogy ők tudják mi a jó nekik. Köszönöm, hogy részt vehettem a képzésen, hálás vagyok neked Laci, amiért olyan szelíden és humorral voltál jelen, ami engem befogadóvá tett a módszer iránt és utat is mutatott magam felé.

Kármen:Mély átélések. Nagy felismerések. Éles tükrök. Új tapasztalatok. Köszönöm, hogy itt lehetek!

Orsi:A saját tempómban van lehetőségem kipróbálni magam és belebújni mind a kliens, mind a terapeuta bőrébe a drámajátékokon keresztül, saját egyéniségemet vihetem bele a Szomatodráma módszerébe.

Bea:Hálás vagyok a 80 órás képzés vezetőjének Lacinak,mert sok-sok új tapasztalással tudással és élménnyel a lelkemben zárom a képzést. Sok mindent tanultam magamról és az engem körülvevő megfoghatatlan, bár jól érzékelhető valóságról, a különböző energiákról és nem utolsósorban a szeretetről önmagunk iránt és a támogató bizalomról.

Kata:Lenyűgöz a módszer végtelenül egyszerűsége és tisztasága. Hálás vagyok, hogy rátaláltam. Köszönöm!

Éva:"Egyszerű, de nagyszerű" módszer, mindenkinek ajánlom!

Évi:Ép testben épphogy élek -> helyett: itt kézzel fogható, szemmel látható és egész testi-lelki valóddal átérezhető szemléletmódot és módszert tehetsz magadévá…hogy „ép testben ép lélekkel élj”.

Gabi:A Szomatodráma állítás során akár állító, akár szereplő vagy közönség egy tagja vagyok, minden alkalommal saját helyzeteim, problémáim feldolgozása is folyik magamban. Amellett, hogy szakmai képzésen vagyok, saját önismereti folyamatom is robog előre.

Emese:Ha szeretnél a saját testeden keresztül, akár mások történetéből önmagadhoz közelebb kerülni, akkor bátran próbáld ki a Szomatodráma módszerét. Amikor mindig bebizonyosodik számomra az, ami valójában láthatatlan, foghatatlan és ezért sokszor hihetetlen, azt csakis a személyes átéléssel tudom befogadni. Ez itt minden alkalommal megtörtént velem. Csodálatos, finom és játékos közelségbe kerültem saját féltve őrzött és mélyen elrejtett érzéseimmel, amit ezelőtt önmagam előtt sem mertem fölvállalni.

Nikoletta:A SzomatoDráma egy kapu, melyen belépve megismerheted a sejtjeidbe-szemeidbe zárt, elfeledett emlékeid, s felszabadítva a bennük lévő el nem sírt könnyeket, igazi erőforrásra lelsz. Sétálhatsz önmagadban, felfedezve a belső ellenségeket és támogató barátokat. Végül rájössz, hogy tested legnagyobb szövetségesed.

Márta:A Szomatodráma olyan gyógyító módszer, mely során a testi tünetek, betegségek színpadi megjelenítésével, játékos formában képessé válik a páciens tüneteinek, betegségeinek megértésére. Segítő szándékú szerelő(k) és szakképzett vezető segítségével a páciens a megértés mellett az állapotát kiváltó okokra, esetleges személyes konfliktusaira is ráláthat, ennek segítségével a problémák megoldására is lehetőség adódik.

További visszajelzések
Ajánljuk Neked

SzomatoDráma Egyéni Konzulens képzés

SDEK3

2025. szeptember 10. 10:30, szerda - május 6. 17:00, szerda

MagNet Közösségi Ház - 1062 Budapest, Andrássy út 98.

Örömmel tudatjuk, hogy 2025. őszén újra indul az egyéni konzultációs képzésünk, ami immár feljogosít a "SzomatoDráma egyéni konzulens" cím használatára is!

Ebbe a 10 napos, kibővített képzésbe Dr. Buda Lászlóval, a módszer megalkotójával egyeztetve bekerültek a módszer hivatalos oktatóinak évtizedes szomatodrámás tapasztalatai is.

A kurzus a segítő szakmákban dolgozók, vagy erre készülők számára egy gyakorlatorientált, 10 napos módszerspecifikus képzés, amely elsődlegesen arra készít fel, hogy elvégzése után a SzomatoDráma eszköztárát készségszinten felhasználva mély és a lényegre fókuszáló, intenzív egyéni folyamatokat tudj facilitálni.

Az együtt töltött idő alatt még nagyobb hangsúlyt fektetünk az önismereti folyamatokra, azaz sokat ülünk a "kliens" székében, ezáltal elmélyítve a szakmai munkához nélkülözhetetlen önreflexiónkat. Ezenkívül igyekszünk átadni a több ezer levezetett SzomatoDráma játék és egyéni konzultáció tapasztalatait - mind elméleti, mind pedig gyakorlati síkon.

A képzési feltételek megfelelő és hiánytalan teljesítése esetén jogosulttá válsz a"SzomatoDráma egyéni konzulens"cím használatára.

A képzés felépítése

Az 10 napos képzés során - amelyet Oláh Kata és Bujtás Ágnes vezet - havonta egy szerdai napon 10.30-17.00-ig találkozunk egy zárt, kislétszámú csoportban.

A képzés tartalma

A 10 nap során kiemelkedő hangsúlyt fektetünk a gyakorlatra. Minden alkalommal lehetőség nyílik a bemutatott módszer kipróbálására, sajátélmény szerzésére. Célunk, hogy kipróbált, bevált és egyszerű eszközöket adjunk a kezedbe.
A képzés elméleti háttere pedig betekintést nyújt az egyéni konzultációs folyamat szemléleti és módszertani alapvetésébe, mintegy keretbe foglalva a 10 nap gyakorlatait. Számíthatsz sok páros konzultációs gyakorlatra, ún. "in situ coaching"-ra (amikor egymásnak adunk egyéni konzultációkat a csoport jelenlétében, és aztán összefoglaljuk a tanulságokat, megbeszéljük a felmerülő kérdéseket). Emellett saját eseteid szupervíziós jellegű elemzésére is sor kerülhet.

A képzés tematikája

A SzomatoDráma egyéni konzultáció „műfaja”, szemléletbeli és módszertani alapvetései

– a különböző hosszúságú és intenzitású konzultációs folyamatok, és azok jellegzetességei

– interszubjektivitás

– a kapcsolat jelentősége

– élmény- és cselekvésorientált megközelítés

– az élményszerű összefoglalás

- pszichodramatikus és Gestalt-elemek az egyéni folyamatban

– a konzultációs folyamat különböző modelljei

- a trauma és a gyász jelentősége az egyéni konzultációs folyamatban

– a személyes tér jelentősége

– az érintés használata

– betegségelőnyök és a gyógyulás egyéb akadályai, tudattalan motivációk

– agresszió és félelem: a pszichobox

– a saját testtel és szervekkel történő találkozás az egyéni konzultációs keretben

– használható eszközök az egyéni konzultáció során

– élettörténet, mintázatok, átkeretezés egy ülésben.

- Az online konzultáció, mint különálló műfaj, s annak műfaji sajátosságai

A képzésre jelentkezéskor vedd figyelembe, hogy

A 10 napos továbbképzés nyitott számodra, amennyiben

  • részt vettél egy korábbi SzomatoDráma Alapélmény tanfolyamon, és rendelkezel az oktatók ajánlásával, és
  • segítő foglalkozású vagy (segítő foglalkozások, amiket elfogadunk ehhez a képzéshez, többek között: pszichológus, pszichiáter, pszichoterapeuta, mentálhigiénés szakember, lelkész, integrál szemléletű tanácsadó, orvos, családállító, pszichodráma vezető vagy asszisztens, coach, tréner, kineziológus, humanisztikus asztrológus --> amennyiben nem találtad meg a listán a végzettségedet, de foglalkozol egyéni kliensekkel, keress minket egyeztetés céljából) vagy
  • jelenleg nem segítő szakmában dolgozol, de elvégezted vagy még aktuálisan végzed az SDJ- SzomatoDráma Játékvezetői, vagy az SDSz- SzomatoDráma Szakember Képzéseinket és
  • meglévő munkád során dolgozol egyéni kliensekkel vagy a képzés időtartama alatt el tudsz kezdeni egyéni konzultációkat folytatni

További követelmények

A képzés elvégzésének feltétele az utolsó tanfolyami napig 5 önálló egyéni konzultációs folyamat levezetése, és arról készült jegyzőkönyv (minimum 2 oldal) írásbeli elkészítése, és 5 kliens visszajelzés leadása.

A képzés részeként egy minimum 10 oldalas esszé elkészítése, amelynek leadási határideje 2026. május 6., egy héttel a zárónapot megelőzően //12-es betűméret, Times new roman, 1,5 sorköz, normál margó//

A részvétel nem garancia a képzés sikeres elvégzésére, és a titulussal járó jogosítványok megszerzésére.

A képzés után a résztvevők

A jelenleg hatályos felnőttképzési törvény szerint a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal rendszerében bejegyzett képzésről Tanúsítványt kapnak.

A hiánytalan teljesítést követően a résztvevők jogosulttá válnak a "SzomatoDráma Egyéni konzulens" titulus használatára.

Technikai tudnivalók

A következő tanfolyam napjai szerda 10.30-17.00 között

2025. szeptember 10.

2025. október 01.

2025. november 05.

2025. december 03.

2026. január 07.

2026. február 04.

2026. március 04.

2026. április 08.

2026. május 06.

Részvételi díj:

410.000,- Ft, illetve egyösszegű befizetés esetén 10% kedvezménnyel 369.000 Ft.
Részletekben fizetés esetén a regisztrációs díj 110.000 Ft, a további részletek befizetése megegyezés tárgyát képezheti.

Fizetési információ

Jelentkezésedet a részvételi díj (410.000 forint) átutalásával tudod véglegesíteni, amihez a megadott számlázási adataiddal díjbekérőt küldünk.


Program megosztása