Az Iowa Kártyás Kísérlet

Antonio Damasio portugál neurológus, akinek fő kutatási területe az emberi elme és viselkedés neurobiológiája, különös tekintettel arra, hogyan függenek össze az érzelmek a döntéshozással, az emlékezettel és a kommunikációval, az 1990-es években egy figyelemre méltó kísérletet tervezett. Ezt Iowa Kártyás Kísérletnek szokás nevezni, mert Damasio az Iowai Egyetemen végezte el. A kísérletben egészséges és agysérült (speciálisan prefrontális kéreg-sérült) vizsgálati személyeket vont be. Tekintsük először át a kísérlet menetét, valamint az egészséges kontrollcsoport eredményeit.

Damasióék a vizsgálati személyek elé négy csomag kártyát tettek. A vizsgálati személy bármelyik pakliból húzhat lapot, ő választja ki, hogy melyikből. Mindegyik pakli tartalmaz nyerő lapokat, és néhány vesztő kártyát is. A különbség ott van, hogy a négyből két pakliban a nyerő lapok többsége 50 dolláros nyereményt tartalmaz, és néhány lap 50-200 dollár közötti veszteséget. A másik két pakliban a nyerő lapok 100 dollárt érnek, ám a vesztő lapok érzékeny, akár 1000 dolláros veszteséget is okozhatnak. Ezt azonban a vizsgálati személyek nem tudják előre; csupán menet közben tapasztalják ki. A vizsgálati személyek érzelmi reakcióit GBR-rel (Galvanikus Bőr Reflex) mérték.

Az egészséges vizsgálati személyek körülbelül 40-50 húzás után kerülni kezdték a két veszélyes paklit, egyre ritkábban húztak belőlük. Ekkor még pontosan nem tudták megmondani, miért kerülik el az ominózus paklikat, azonban azt már érzékelték, hogy az a két pakli valamiért veszélyes . Körülbelül a nyolcvanadik húzásuk után viszont már pontosan számot is tudtak adni arról, miért nem választják azokat a bizonyos kártyacsomagokat.

A vizsgálat legizgalmasabb eredménye az volt, hogy a vizsgált személyek mért bőrellenállása már a tizedik húzás környékén lecsökkent, amikor a veszélyes paklik felé nyúltak. Tehát már jóval azelőtt, hogy a viselkedésükben (és a tudatos döntéseikben) ez megjelent volna, valahogyan érezték a csomagok veszélyességét. Sőt, jóval a nyolcvanadik húzás után is, amikor időnként azon kezdtek morfondírozni, hogy mégiscsak a veszélyes paklikból kellene húzni a nagyobb nyeremény érdekében, a bőrellenállás máris lecsökkent, azaz az érzelmeik jelezték a veszélyt.

A szomatikus marker hipotézis

Damasio a kártyás kísérletre alapozva megalkotott egy hipotézist, melyet szomatikus markernek (vagy zsigeri jelzőrendszernek) nevezett el. A szomatikus markerek olyan speciális (kognitív) érzelmek, amelyek elképzelt események, cselekvések kimeneteleit jelzik számunkra múltbéli tapasztalataink alapján. Damasio hipotézise szerint a szomatikus markerek mindig jeleznek, ha valami korábban rossz tapasztalatokkal járt, s akkor is, ha jó tapasztalatokkal. Zsigeri érzetek keltésével szólnak bele a gondolkodási folyamatainkba, s ezzel terelgetnek a rossznak definiált irány elkerülésére, s a célravezetőnek tartott irány felé tartásra. Mindezt anélkül, hogy maga a személy tudatában lenne annak, hogy éppen mi zajlik benne. A markerek jelzéseit a gondolkodás figyelembe veszi – bár időnként megeshet, hogy felülbírálja azokat.

A kártyás kísérletben is, az egészséges vizsgálati személyek a nyolcvanadik húzás után is időről időre hozzányúltak a veszélyes paklihoz, annak ellenére, hogy szomatikus markereik figyelmeztették őket. Így lehet az, hogy legtöbbször a zsigereinkben (a testünkben!) érezzük egy-egy döntésünk helyességét vagy helytelenségét, s sokszor érdemes is követnünk ezt a fajta ösztönös tudást, mely múltbéli tapasztalataink alapján belénk ívódott, s irányt mutathat akkor, ha nem vegytisztán racionális döntéseket kell meghoznunk.

A szomatikus markerek kialakulása és működése

Damasio modellje szerint, amikor - például a kártyás kísérletben - eszünkbe jut egy lehetséges válasszal összefüggő rossz kimenetel, akkor, akárcsak a a pillanat törtrészéig is, rossz érzés támad a gyomrunkban. Ez az érzés a testre vonatkozik. Ezért Damasio a szomatikus szót használja rá, markernak pedig azért nevezi, mert egy képet jelez, markerez. A szomatikus szót a portugál kutató a legáltalánosabban érti, belevéve minden zsigeri és nem zsigeri állapotot is. A szomatikus markerek a figyelmünket arra a kimenetelre irányítják, amit egy adott cselekvés eredményezhet. Ez az automatikus lépés gyökeresen redukálja a döntéshozatal során fennálló alternatívák számát, ezzel növeli a döntésünk pontosságát és hatékonyságát.

A testből érkező zsigeri érzeteket tanulás révén összekapcsoltuk bizonyos események előre jelezhető jövőbeni kimenetelével. Ha egy negatív szomatikus jelölő együtt jár egy jövőben kimenetellel, a marker vészcsengőként működik, amikor pedig egy pozitív szomatikus markert kapcsolunk ezzel össze, akkor ez vonzerőként fog működni. A markerek anélkül is működni tudnak, hogy tudatosodnának bennünk. Alapja az idegrendszer azon funkciója, hogy nagyszámú társas helyzetet kapcsoljon össze adaptív szomatikus válaszokkal.

Legtöbb szomatikus marker valószínűeg a nevelés és szocializáció során alakult ki az agyunkban úgy, hogy a specifikus ingerosztályokat specifikus szomatikus állapot osztályokkal kapcsoltuk össze. A szomatikus markereket tapasztalat révén sajátítjuk el. A fejlődés korai szakaszában nemcsak a dolgok önmagukban jelentenek büntetést és jutalmat, hanem a szülők, idősebb felnőttek és kortársak is. A belső preferencia rendszer és a külső körülmények közti kölcsönhatás együttesen kiterjeszti azoknak az ingereknek a repertoárját, melyek automatikus jelzést kapnak. Kritikus, formáló ingersorok elsősorban gyerek- és serdülőkorban szilárdulnak meg, ám a szomatikusan jelölt ingerek halmozódása életünk végig tart.