Blog

Beköszönnek a generációk

2016. március 22. - Szerző: Gere Viki

Tapasztalatom szerint a szőnyegen, amikor újraélődik egy-egy akár „pattnak” mondható helyzet, a főszereplő új erőforrásokhoz tud jutni, amennyiben bátorítást, támogatást kap a kísérőtől. Az Anya-Lánya párbeszédet követve kiderült, hogy Anyuka nagyon nehéz sorssal, gyermekorral bírt. A főszereplő először csak kívülről nézte, ahogy a Nagymamája és Anyukája számára eddig ismeretlen módon kapcsolódtak egymáshoz. Ennek a látványa is mélyen megérintette, hiszen ez volt az, amit eddig ő nem tapasztalhatott meg. Ennek a megindultságnak az érzésével tudott immáron közeledni Anyukájához, visszamenni egy kicsit az időben, gyerekként az ölébe hajtani a fejét és megkapni mindent, amit most már meg tudott adni az Anyukája neki. Csodálatos pillanatok ezek, amikor látjuk a főszereplő arcán a változást, a kisimulást, még akkor is, ha könnyek folynak az arcán.

Testképpel foglalkozó tematikus Gyógyító Nap. Izgalommal szerveztük, készültünk erre a napra. A szokásos ráhangolódás is már a téma körül forgott, ahogy mi is forogtunk egymás körül a térben, feltérképezve saját magunkat és a többi résztvevőt. Mindezt a szeretet, elismerés, elfogadás, tisztelet jegyében. Ezek azok a megnyilvánulások, amik hitem szerint a leginkább hiányoznak nekünk a mindennapokban, amelyek nélkül úgy érezzük, hogy valami nem oké velünk. Igen, lehetne mondani, hogy de hát nem az a fontos, ami kívülről jön, amit a másiktól kapunk, hanem, hogy a mi belső nyugalmunk legyen meg, a mi belső képünk legyen tiszta. Igen, ez így van. Bárcsak egy csettintésre meg lehetne ezt változtatni. Komolyan mondom, akkor csettintve járnék az utcán, hogy mindenkihez elérhessen. Viszont sajnos a világunkban nem így működik. Annyira belénk vésődött a külvilág zaja, azok a bizonyos külső hangok, hogy általában hosszú idő szükséges ahhoz, hogy kiiktassuk ezeket és behelyettesítsük mindazzal, amit fent felsoroltam.

A délután folyamán megalakultak a szokásos kis csoportok, én egy 5 fős szőnyegen voltam „szőnyegfelelős”. Az első játék Főszereplője (FSZ) a témába vágóan a gerincoszlopát, a szívét és a mozgás örömének a hiányát állította be a belső világát megjelenítő szőnyegre. Ahogy elindult a Játék, szinte rögtön felismerte önmagát a szívben, aki a gerincoszlop mögött követte annak mozgását. A FSZ beállt a szerepébe, könnyek között kifejezte, hogy igen, ez van, mindig szeretne elbújni, szeretné, ha az Anyukája (gerincoszlop) nem vele foglalkozna, ezért inkább nem mutatkozik meg neki, a háta mögé bújik. Érzelmekkel, könnyekkel, néha dühvel, értetlenséggel fűszerezett percek következtek, a Játék láthatóan stagnált. FSZ visszajelzése alapján tudható volt, hogy ez a helyzet mennyire ismerős Neki, ebben van régóta, ebből nem tudott eddig kimozdulni. Tapasztalatom szerint a szőnyegen, amikor újraélődik egy-egy akár „pattnak” mondható helyzet, a FSZ új erőforrásokhoz tud jutni, amennyiben bátorítást, támogatást kap a kísérőtől.

Ez történt itt is. Figyeltem az eseményeket, és finoman tettem egy ajánlatot a FSZ-nek. Az Anya-Lánya párbeszédet követve kiderült, hogy Anyuka nagyon nehéz sorssal, gyermekorral bírt. Ezen a ponton jött egy érzés, hogy felajánljam FSZ-nek, hogy hívja be az Édesanyja Anyukáját. El is fogadta azonnal és kiválasztotta a szereplőt a Nagymamája szerepére. Beérkezett a térbe Nagymama és azonnal látszódott, hogy Nagymama és Lánya között erős konfliktus van, az is látszódott, hogy FSZ anyukája ebben nagyon fájdalmasan érzi magát. A következő ajánlatom az volt FSZ felé, hogy lépjen be Nagymamája szerepébe, érezze meg a szerepet, a Nagymamája helyzetét. A FSZ érezte, hogy ez nehéz lesz, de azt is tudta, hogy szeretne ennek részese lenni. Bátorítottam, biztosítottam őt a jelenlétemről egy rövid érintéssel.

Ahogy a FSZ beállt a Nagymamája szerepébe, azonnal átvette annak a kapcsolatnak a fájdalmát, megterheltségét. Elindult egy újfajta kapcsolódás a lánya felé, szavakkal kifejezve sajnálatát, mindazért, amit a lányának okozott. Szépen lassan a szavak mellett jöttek az érintések és Nagymama és Lánya láthatóan békességre leltek, amiben a fájdalom átalakult egy olyan szeretetté, ami lehet, hogy az életben nem volt lehetséges, de itt, a szőnyegen megtörténhetett őszintén, szívből. Amikor ez a kapcsolódás eljutott a feloldódásig, akkor javasoltam a FSZ-nek, hogy álljon vissza a saját szerepébe, így Nagymama szerepébe visszaállt az általa választott szereplő. Először csak kívülről nézte, ahogy a Nagymamája és Anyukája számára eddig ismeretlen módon kapcsolódtak egymáshoz, ennek a látványa is mélyen megérintette aFSZ-t, hiszen ez volt az, amit eddig ő nem tapasztalhatott meg. Ennek a megindultságnak az érzésével tudott immáron közeledni Anyukájához, visszamenni egy kicsit az időben, gyerekként az ölébe hajtani a fejét és megkapni mindent, amit most már meg tudott adni az Anyukája neki. Csodálatos pillanatok ezek, amikor látjuk a FSZ arcán a változást, a kisimulást, még akkor is, ha a könnyek folynak az arcán. Lehet érzékelni a megnyugvást, a szeretetet, ahogy körülöleli a kapcsolódást.

Három generáció találkozott úgy, ahogy lehet, hogy soha még.Három Nő. Mindhárom a maga sorsával. Egy dolog viszont így már közös tudott lenni bennük, mégpedig az összetartozásban megtalált szeretet. Vagy a szeretetben megtalált összetartozás…