Lynne Twist olyan aktivista, aki arra tette fel az életét, hogy valóban tegyen valamit az éhezés ellen. Amikor tudomást szerzett arról, hogy a szenegáli sivatagban mennyire sokan halnak meg a víz hiánya miatt, segítő expedíciót szervezett a térségbe. Utazásuk során egyre elkeseredettebb emberekkel találkoztak. Amikor a sivatag szélénél eltűnt az út, és teljesen elvesztették a tájékozódási pontokat, hirtelen a távolból dobokat hallottak, így arrafelé vették irányt.

Végül az útjuk egy közeli településhez vezetett, ahol a törzs vezetője és a tanács egy nagy körben ült. Arról tanácskoztak, mint tehetnének a szomjan halás ellen. Mivel Lynne volt a delegáció vezetője, ugyanakkor nő is volt, csak némi vita után egyeztek bele abba, hogy a tolmácsával együtt ő is odaülhessen a körbe, és a törzs öregei elmesélték, milyen reménytelennek tűnő harcot folytatnak a vízért. A következő napon, amikor a kör megint összeült, a falu asszonyai is Lynne mögé ültek. Az egyik asszony egyre közelebb és közelebb csúszott, mire Lynne helyet adott neki is a körben. Ez volt az első alkalom, hogy afrikai nő helyet kapott a körben. Aznap este Lynne engedélyt kapott, hogy meglátogassa az asszonyokat, és beszéljen velük. A nők nem csupán örömmel fogadták, de el is mesélték neki, hogy tudják, egy tó rejtőzik a föld alatt. Nem voltak kétségeik, érezték a csontjaikban, és egyre többen álmodtak a tóról. A férfiak viszont azt gondolták, hogy ez bolondság, és habár a nők kérték, hadd kezdjenek ásni, nem kaptak rá engedélyt. Végül Lynne közbenjárásával elkezdődött az ásás. Eleinte kézzel, majd a segélyszervezett szerszámokat is kapott, hogy jobban haladjanak a munkálatok.

Több, mint egy évig tartott, mire kitartó munkával eljutottak a hatalmas föld alatti tóhoz, és onnantól kezdve a térségbe új élet költözött. Buja, zöld kertek, takaros otthonok, munkalehetőség és összetartó családok fogadták már pár évvel később a szervezett. Ehhez szükség volt az álmokra, amik kijelölték a célt. Álmodókra, akik nem féltek elmondani, mit is láttak. Szükség volt arra, hogy megszülessen a döntés, és a kitartásra, ami akár egy év után is következetes munkával végül elérte a tavat...

Valami ilyesmi történt az elmúlt három napon, a Szomatodráma Téli elvonulásán is. Hetvennyolcan elindultunk, mert mertünk hallgatni a belső hangunkra, amely azt súgta, hogy lelkünk mélyén kincsek várnak. Azt tapasztaltuk, hogyha követjük ezt a hívást, és hallgatunk lelkünk hangjára, akkor lehetőségünk van valódi, üdítő változásokat megélni az életünkben. Tapasztalt Szomatodráma Játékvezetők nyújtottak segítő kezet ahhoz, hogy felfedezzük saját elrejtett kincseinket, s megleljük belső forrásunkat. Sokunk számára az Elvonulás három napja igazi "vizet fakasztó" élménnyé vált, mert hosszabb-rövidebb "ásás" után megleltük azt a belső, soha ki nem száradó tavacskát, amely táplál, felfrissít, dús, buja zöld kerteket növeszt.