Mi, itt a Szomatodráma Közösségben mélységesen hiszünk a csodákban . Talán a hit nem is megfelelő szó. Tapasztaljuk, hogy vannak csodák. Hogy hol? Hát mindenhol a világban! Egy szeretetteljes ölelésben, egy "véletlen" találkozásban, egy kedves mosolyban, egy jóízű beszélgetésben. Egy ködös alkonyi délutánban, egy szürke hétköznapban, egy kiscica dorombolásában, egy szelet gondosan készített süteményben. És egy szomatodráma játékban! Számtalanszor átéljük - akár játékvezetőként, akár főszereplőként, vagy szereplőként - az őszinteség, a bizalom, a szeretetet, az egymásra figyelés csodáját . Egy-egy átütő erejűfelismerés, intenzív megélés, találkozás életünk fontos szereplőivel magában hordozza a csodát, és "csodás" gyógyulások lehetőségét rejti.

Az alábbiakban Boros-Leskó Eszter játékleírását olvashatod, melyben ő "asszisztált" a csoda létrejöttéhez.

"Kérésemre a csoport tagjaival egy rövid összehangoló gyakorlatot végeztünk, mely játékos formában segít bennünket ahhoz a jelenléthez juttatni, mely felkészít a játékra, az önmagunkkal való kapcsolódás egy mélyebb szintjére. Finoman összehangolódtunk, és már oldottan tudtuk elkezdeni a játékot.

A főszereplő pár szóban elmondta, hogy van egy testi tünet e, amellyel most játszana. Elmesélte, hogy jó ideje érzi, hogy a füle folyamatos irritációnak van kitéve, és viszket belül. A mostani kellemetlen irritáció megjelenését már korábban össze is kapcsolta egy 10 évvel ezelőtti történetével, amikor is egy fültisztítás során megsérült a füle és begyulladt. Valami oknál fogva azonban, most újra begyulladt ez a terület, és ez egyre kellemetlenebb és fájdalmasabb számára. Rövid befelé figyelés után megérkezett a főszereplőhöz egy intenzív érzés, és egy kép, amelyet aztán a két másik szereplővel meg is jelenített a térben.

A főszereplő a két szereplőt egymáshoz kartávolságnyira leültette a földre. Megkérte a jobb oldali szereplőt, hogy üljön közelebb a bal oldali szereplőhöz. A bal oldali szereplő erre a közeledésre válaszként elhúzódott. A két szereplő között érezhető volt egyfajta feszültség. A jobb oldali szereplő az elhúzódásra szintén reagált, még közelebb csúszott a másik szereplőhöz, és elkezdte birizgálni őt. Megkérdeztem a főszereplőt, szeretne-e közelebb menni a szereplőkhöz, megkérdezne-e bármit tőlük. Erre a javaslatra a főszereplő előbb odalépett a jobb oldali „birizgáló” szereplőhöz, és megkérdezte tőle, hogy mit csinál, miért csinálja, amit csinál? A szereplő azt válaszolta, hogy a másik figyelmét szeretné felkelteni, és ezért érez erős késztetést arra, hogy birizgálja, piszkálja őt. A másik szereplő pedig értetlenségét fejezte ki, és megkérdezte, miért van erre szükség.

Ez volt az a pont, amikor a főszereplőt elöntötték az érzések, és feltörtek benne az emlékek . Itt volt a fordulat a játék során, amikor mélyebben elkezdett kapcsolódni a főszereplő a saját érzéseihez. Önmagát látta meg az irritáló, birizgáló szerepben, a bátyját pedig a másik fél szerepében. Ilyen kapcsolat van közöttük a mai napig. Feljött egy fájdalmas emlék, melyet mindketten mélyen eltemettek magukban. Gyermekkorukban egy játék során a bátyja úgy ért hozzá, hogy mindketten éreztek abban az érintésben szexuális töltetet. Ennek az érintésnek a lenyomata és a mögötte húzódó ki nem mondott érzések, testi érzetek, bűntudat és szégyen mind-mind ott van közöttük a mai napig.

Amikor a főszereplő a feltörő érzéseit kimondta és feloldódott benne egy nagy adag feszültség is, visszatértünk a szereplőkhöz, a szerepekhez, a játékhoz. Ekkor már sokkal nyugodtabb állapotban a főszereplő kérte, hogy a két szereplő forduljon egymás felé, és közeledjenek is egymáshoz. Ez a kép érezhetően még jobban megnyugtatta a főszereplőt. A szereplők is jobban érezték magukat ebben a kialakult helyzetben, és még közelebb húzódtak egymáshoz. Mindamellett, hogy csökkent közöttük a távolság, mégis maradt egyfajta távolságtartás a két szereplő között, és a bátyját megformáló szereplő részéről egyfajta közöny is megjelent.

Ezen a ponton mindenki érezte, hogy a játék itt véget ért. Megérkeztünk egy érzésbe, egy állapotba, amelyen túl a főszereplő sem szeretett volna tovább menni, illetve a szereplők is érezték, hogy itt van a történet mostani vége. Mindannyian éreztük, hogy az élet fogja tovább írni ezt a történetet. A játékot lezáró körben aztán a főszereplő még elmondta, hogy hosszú évek után pár nap múlva újra találkozik a testvérével . Mindannyian felsóhajtottunk. Végül megköszöntük egymásnak a játékban való részvételt, és búcsúzóul át is öleltük egymást."

Szívből kívánjuk, hogy Neked is minél több csodában legyen részed az újévben! Reméljük, jövőre is találkozunk Veled!