Blog

Érints meg engem

2016. június 21. - Szerző: Szomatodráma

Az alábbiakban Szabados-Molnár Istvánnak, a Szomatodráma Közösség egyik oszlopos tagjának, és az Alapképzést már elvégzett tanulónknak gondolatait olvashatod az érintésről.

Szabados-Molnár István írása.

Nagyjából egy éve ismerkedtem meg a szomatodrámával. Az első gyógyító nap kitörölhetetlen emlékeket hagyott bennem. Ezekből az egyik, hogy amikor egy szintén „szomato szűz” férfitársammal beléptünk a terembe, körülbelül 30 nővel találtuk szembe magunkat. Ez akkor egészen rémisztően hatott, ma már természetes.

Az egész napos program első feladata egymás üdvözlése volt. Laci (Dr. Buda László) ehhez még hozzátette, hogy „a haladók meg is ölelhetik egymást”. Én próbáltam a tanult módon, udvariasan bemutatkozni, de hamar rájöttem, hogy szomatodrámás körökben nem ez a szokás. Ott egyáltalán nem ciki a testi érintés, egymás átölelése. Azon a délelőttön több embert öleltem meg, mint addigi életemben összesen. Azok az ölelések segítettek hozzá, hogy le tudjam tenni lelki védőhálómat és biztonságban el tudjak merülni a délutáni játékokban. Aznap este döbbentem rá, hogy ölelés közben és után milyen jól éreztem magam. Ez egy igazi varázsszer, így fel is vettem a kommunikációs repertoáromba. (Persze csak módjával.)

Tulajdonképpen, amiért tollat ragadtam, az a legutóbbi játékom élménye, ahol a testi közelség teljesen új dimenziói tárultak fel előttem. Egy nehéz magánéleti döntéshez kértem a játékvezetőmtől segítséget. Fedett játékot (a szereplők nem kapnak információkat, kizárólag az intuícióik vezetik őket) választottam. Engem teljesen betöltött a témám, így ennek, valamint remek szereplőimnek köszönhetően villámgyorsan felépült az az élethelyzet, amire rá kívántam tekinteni. Két szereplőm összefonódott, szeretetben kapcsolódott, a harmadik szereplőm magányosan, céltalanul tántorgott a szőnyegen. A játéknak ezen pontján beléptem az engem megszemélyesítő játékos (aki szeretetben kapcsolódott) helyére.

Lassú táncra emlékeztető, nyitott szívű, őszinte öleléssel kapcsolódtunk egymáshoz játékostársammal. Az az oltalmazó, támogató ölelés teljesen beszippantott magába, elindult köztünk a szeretet áramlása. Úgy éreztem, hogy megnyíltunk és teljesen befogadtuk egymást, meg mertük mutatni egymásnak a legtitkosabb belső világunk. Különleges volt, hogy az élményért nem kellett megküzdenem, nem volt semmi erőfeszítés, csak találkoztunk, és mindketten megajándékoztuk egymást teljes figyelmünkkel, szeretetünkkel. Tökéletes egységet éreztem, az együvé válás olyan intenzív érzését, ami máshogy nem érhető el. Kapcsolódásunk puhán bársonyos, ugyanakkor a szerepből adódóan érzéki, forró szenvedéllyel teli volt. Ezzel az öleléssel a szeretet legtisztább, legmeghittebb kifejezési forrásával találkoztam. Ilyet eddigi életemben még nem tapasztaltam. A szomatodráma játék megerősített abban, amit addig is tudtam, hogy döntenem kell az életem folytatását illetően, és egyben megajándékozott ezzel a rendkívüli élménnyel is.

„Napi négy ölelés kell a túléléshez, nyolc a szinten tartáshoz és tizenkettő a gyarapodáshoz” – állította Virginia Satir amerikai pszichológus. Azt érzem, hogy a nem verbális gesztusaink, köztük az ölelés és testi érintés fontos és szent dolgok. A partner megfelelő érintései biztonságot nyújtanak, védelmeznek, megnyugtatnak, ami igazi medicina lehet számunkra, ha megfelelő mennyiségben kapjuk. És mindez ingyen van!

Most, hogy ezeket a sorokat írom, nem ölel senki, de ez már nem is baj. Megerősödtem, szeretet tartályaimat feltöltöttem a játékban. Olyan emléket és szeretetdózist kaptam - és remélem adtam is -, ami sokáig fog kísérni. Ezért az élményért hálás vagyok játékostársaimnak és játékvezetőmnek is.

Kedves Olvasó, ha találkozol velem és kedved van, nyugodtan ölelj meg, viszonozni fogom!