Szakember

Joubert Eszter
Ajánljuk Neked

Joubert Eszter

Köszöntelek kedves SzomatoDráma módszer iránt Érdeklődő!

2019-ben végzett családállítóként, 2020-ban végzett Mese-Tér-Kép meseállítóként lelkes és talán már elmondhatom, rutinos csoportvezetővé váltam sok száz csoportfoglalkozás kísérése és vezetése eredményeként. A SzomatoDrámáról családállítás képzésemen hallottam először és már ott felkeltette az érdeklődésemet, így egyenes út vezetett a SzomatoDráma Alap tanfolyamra az Egyéni Konzultáció elsajátításához, majd a Játékvezető képzéshez.

SzomatoDráma játékvezető 2021-ben váltam. A képzés után a Gyermek SzomatoDráma játékvezető képzéssel folytattam, majd, ha már így belejöttem SzomatoDráma szakember lettem 2022. májusában. Ahogy látszik is, elmondhatom, hogy lelkes és elkötelezett gyakorlója lettem a SzomatoDráma módszerének. Talán azért, mert a korábban elsajátított módszerekhez képest is sokkal könnyedebb, megengedőbb keretekkel tud megmutatkozni, amire a kliens készen áll. Olyan egyedülálló önismereti módszer, amely a legintenzívebben mutat rá a jelen életünk elakadásaira és nehézségeire, berögzült viselkedési mintáinkra, majd oldja az ehhez kapcsolódó fájdalmakat, emlékeket, sebeket. Nagyon szeretem azt, hogy inkább a háttérbe visszahúzódva figyelem és kísérem a térben zajló folyamatokat, ráhangolódva és megérezve azt, amikor szükség van egy gyengéd, szeretetteljes instrukció, vagy visszatükrözésre a kapott információk megértése és befogadása érdekében. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy rengeteg pozitív visszajelzést és változást tapasztalva klienseimen elmondhatom, hogy eredményes és nélkülözhetetlenné vált számomra a SzomatoDráma szőnyeg és a konzultációs fotel.

Ha felkeltettem az érdeklődésedet, szeretettel várlak SzomatoDráma csoportjaimba, ha Sopron és környékén élsz vagy épp arra jársz. Akkor is szeretettel várlak SzomatoDráma csoportjaimba, ha nagyobb fizikai távolság van közöttünk, mégis intuitívan úgy érzed, hogy hozzám szeretnél jönni találkozni belső világoddal!

Az online térben is találkozhatunk, ha az számodra komfortosabb, így nem számít semmilyen távolság. Egy-két kattintással legyőzhető ez az akadály is.

Keress bátran!

Szeretettel: Eszti