Szakember

Sándorné Boda Emese
Ajánljuk Neked

Sándorné Boda Emese

+36309793956

A Szomatodrámával 2012-ben találkoztam. Akkor még nem sejtettem, hogy mennyi ajándékot tartogat számomra ez a módszer. A sok-sok játékvezetői tapasztalat, valamint saját élményeim után bátran mondom, hogy az ajándékok Neked is elérhetők.Hiszem és tudom, hogy meg lehet tanulni testünk és lelkünk alapvető egységének tiszteletét, aminek pozitív következményei – az ajándékok - nem maradnak el!:-)

Kislánykoromtól foglalkoztat a test és lélek kapcsolata. Ha az élők sorából távozott valaki a nagyikám azt mondta, hogy kilehelte a lelkét, így egyfajta evidencia volt számomra, hogy az élőtest és lélek kapcsolatban van egymással.

Ebből az absztrakt viszonyrendszerből a Szomatodráma játékokkal különleges élményeket kaptam. Megmutatták a testem és pszichém közötti valódi kapcsolat lényegét, ami egyáltalán nem hasonlított az addig fejemben lévő evidens tudásra.

A Szomatodráma játékokban kendőzetlenül mutatkozik meg belső világunk hologramja és a megjelenő sűrített élmény szinte mindig meglepő, olykor fájdalmas, mégis nagyon felszabadító felismerésekhez vezet. Valahányszor játszom, vagy épp játékot vezetek, mindig katartikus élmény, hogy mennyire látható, hallható és plasztikus lesz mindaz, amit a testünk hordoz. Megmutatja a lelkünkben zajló folyamatokat és azok hátterében meghúzódó fontos kapcsolataink dinamikáját. A játékokban új nézőpontot kaptam mindig, ami segített elmozdulni a korábbi helyzetemből. A testem hozzá segített a felismerésekhez, amelyek kisimították a lelkem gubancát.

Pszichológusként hivatásom az emberekkel való foglalkozás, bár korábbi munkáimban is nagy érdeklődéssel figyeltem az emberi kapcsolatok világát. Az élettapasztalatom, sikereim, kudarcaim és önismeretem segíti leginkább, hogy a hozzám fordulóknak hasznára legyek. Ha szükségét érzem, támaszkodhatom a különböző terápiás módszerekben szerzett tudásomra (KIP, Hipnoterápia, Kapcsolatdinamika, Párkapcsolati tréner).

Szeretem az embereket és a csodálatos lelki világuk érdekel.

Keress fel bátran:

-ha fájdalom, betegség gyötör és a tüneteid mögött megnéznéd lelked zajlását

-ha problémás a párkapcsolatod, vagy ha nincs párkapcsolatod és szeretnél

-ha napjaidban túl sok a stressz, a feszültség és /vagy túl sok a szorongásod

-ha megy az életed, de valami hiányérzeted van, esetleg üresnek érzed magad

-ha munkahelyi vagy családi kapcsolataid okoznak nehézséget, lelki fájdalmat

A kiscsoportos játékok vezetése és az egyéni folyamat kísérése közben az elfogadó attitűd és a minőségi figyelem természetes számomra.

Hiszem, hogy az önmagunkkal kialakított őszinte kapcsolat, katalizátora a testi-lelki problémák gyógyulásának!

Szeretettel várlak, ha elszántad magad erre az önismerkedős kalandtúrára!:-)

Első konzultáció időtartalma legalább 2 óra

Díja: 20.000 Ft

Helyszín: Miskolc és Budapest 5. kerület

Átlagos várakozási idő: 1-2 hét