A Szomatodráma segítségével sokszor szó szerint akadályokat tudunk elgördíteni az életünkből, legyen az akár a vágyott gyermekáldás útjában lévő ciszta. Heni történetének „happy end”-je ma már egy éves, gyönyörű kisfiú.

„Amikor megismerkedtem a párommal 32 éves voltam és nagyon hamar eldöntöttük, hogy szeretnénk gyereket. Két év telt el úgy, hogy hagytuk a dolgokat történni természetes úton, házi praktikák felsorakoztatásával próbálkoztunk (szénhidrát-mentes étrend, gyógynövényes teakeverékek, stb.). De mivel én akkorra már majdnem 35 éves voltam, azt mondtam a páromnak, hogy menjünk kivizsgálásra is, hogy ha mégis arra lenne szükség, akkor azon az úton is induljunk el. A Kaáli Intézetet választottuk, egy remek orvost találtunk, de nem adtuk fel, hogy természetes úton foganjon meg a baba. Huszonegy éves koromban volt egy operációm, amikor eltávolították az egyik petefészkemet, ugyanis ott egy úgynevezett dermoid ciszta növekedett, ami az embernek tulajdonképpen az elhalt ikertestvére. Sajnos ki kellett venni műtéti úton, szerencsére semmiféle panaszom nem volt utána. Akkoriban kezdtem el kineziológiával és családállítással is foglalkozni, amiben meg is jelent a meg nem született ikertestvérem – azt gondoltam, ezt akkor rendben is tettem magamban.

Két év sikertelen próbálkozás után a Kaáli Intézetben elkezdtük a kezeléseket, eljutottunk arra a szintre, hogy alapvetően készen állnánk, de kiderült, hogy van egy ciszta a petefészkemben, és amíg ott van, nem kezdhetik el a beültetést. Rendszeresen jártam vizsgálatra ez ügyben, de a műtéti beavatkozástól elzárkóztam, mert éreztem, hogy ez nem olyan régóta van ott, és tudtam, hogy nem lehet véletlen, van üzenete. Annak ellenére, hogy tudtam, ott a ciszta, nem mertem magamban komolyabban foglalkozni, féltem „ránézni”, kezdeni vele valamit. Hiába tudtam, milyen az, amikor gyógyítani kezdi magát az ember, ezzel a problémával nem tudtam mit kezdeni magamban, teljesen eszköztelen voltam. Közben pedig éreztem, hogy valami még hiányzik, még nincs a helyén, vártam türelmesen, hátha történik valami.

Azon a nyáron elmentünk a barátnőimmel az Everness Fesztiválra. Sosem hallottam előtte a Szomatodrámáról. Minden nap többször elmentem a sátor előtt, borzasztóan vonzott, éreztem, hogy ott kell lennem. Először a könyvbe néztem bele, nagyon tetszett, egyszer csak azt mondtam a barátnőimnek, hogy úgy érzem, ez a módszer nagyon jó lenne a cisztámra, mert hát mégis csak egy markáns testi tünet, egy fizikai megnyilvánulás.

Nagyon megindító, intenzív lefolyású, mély játék vette kezdetét, két szereplővel. A női szerveimet és a cisztát jelenítettem meg általuk. Messze voltak egymástól, és elkezdtek önállóan „életre kelni”. A ciszta összegömbölyödött és lefeküdt a földre, aki pedig a női szerveket játszotta, nagyon energikus volt, a hátán feküdt, szétvetett lábakkal, a két sarkát összeérintette, mint az Istennő-póz a jógában. Mondta, hogy ő teljesen jól van, nyugodt és élettel teli.

A szerencsétlen cisztára alig mertem ránézni, nem tudtam, hogy most mi legyen. Nagyon sírt, és azt mondta szó szerint: „te csak meg akarsz szabadulni tőlem, mert én csak egy akadály vagyok, nem fogadsz el engem…” Az jelent meg, hogy hiába vették ki a testvéremet fizikai szinten, ő még nem tudott elszakadni tőlem, és visszajött egy ciszta képében. Nagyon nehéz volt szembesülnöm ezzel az egésszel. Elkezdtem közelíteni a cisztához. Először nem nagyon tudtam, mit csináljak, de éreztem, hogy törődnöm kell vele, meg kell oldanom ezt a szituációt. Rettenetes volt látnom a szenvedését, ami nagyon megérintett. Mindenhogy próbáltam érintkezni, kapcsolódni vele. Lefeküdtem mellé, megöleltem, szerettem volna, hogy jobban érezze magát. Kérdezgettem, mire lenne szüksége. Szép lassan kezdett megnyugodni, ennek nagyon örültem. Odabújt a női szervekhez, és azt mondta, hogy ha megkapja azt, amire szüksége van, akkor beolvad, és így is lett. Ezután a ciszta kérte, hogy legyünk kettesben nagyon mély kapcsolódás volt, sírtunk és nagyon szerettük egymást, ölelkeztünk, egymás nyakába borultunk, tényleg, mint két testvér, akik rég nem találkoztak. Csodálatos volt, hogy ki tudtam mondani olyan mondatokat, amiket nem is gondoltam volna. Szépen a helyére kerültek a dolgok bennem.

Következő héten mentem a soron következő vizsgálatra a Kaáli Intézetbe. Előtte már vagy harminc ilyen vizsgálaton voltam túl, ahol mindig ugyanaz a szöveg hangzott el: „igen, itt van még a ciszta, nem növekszik, várunk, meglátjuk, mi lesz.” Az orvosom nagyon sokáig nézte-nézte az ultrahangos vizsgálat közben a monitort, én meg már nem bírtam, és megkérdeztem: nos? Erre rám nézet és azt mondta: nagyon jó hírem van Henrietta, a ciszta eltűnt, kezdhetjük a felkészülést! Én a dokinak a nyakába ugrottam, erre tisztán emlékszem. Nagyon boldogok voltunk a férjemmel! Onnantól kezdve semmi probléma nem volt (az első beültetésem volt, és elsőre sikerült – ez is egy csoda!), gond nélkül hordtam ki a babát, aki makkegészségesen, a kiírt időpontra született, és most már egy éves.

Lejegyezte: Kardos Nyina