Blog

Gyógyulás: Egy mell története

2016. március 6. - Szerző: Szomatodráma

Az alábbi beszámoló hű bepillantást enged egy szomatodráma játékba, egy szereplő szemszögéből. Azoknak javasljuk elolvasni, akik nem ijednek meg az intenzív érzésektől...

"A Főszereplő halkan elmondja, hogy egy heg van a mellében. Műtéti előjegyzése már megtörtént. Szeretne önvalójához közelebb kerülni, érezni és érteni, mi zajlik benne.
Engem kér fel a Heg szerepére, majd megnevez és kiválaszt egy Mell és egy Méh játszótársat. Előbb tekintetével teremti meg az érzelmi kapcsolatot, majd szavakkal is kér, biztat bennünket, elevenedjünk meg.
Az együttes jelenlét átható ereje azonnal birtokba vesz. Elerőtlenedem, majd pillanatról pillanatra mélyülő, bénító letargiába süllyedek. Végtelen kimerültség lep el, erős nyomást érzek a mellkasomon, még a légzés is nehéz. Állva maradni képtelenség, húz a föld, lefekszem. Összekucorodom egészen kicsire, védtelennek, kisszerűnek és hiábavalónak érzem magam. ... Aztán megszűnik a világ, egyedül vagyok. Sírni kezdek. Előbb csak magamban magamnak, később hallhatóan is azt hajtogatom, hagyjanak elmenni, nekem itt már nincs dolgom. De nem történik semmi, úgy érzem megállt az idő, mindegy is már, mi lesz.
Jóval később érzékelem, hogy Mell és Méh összeborulva állnak, és aggódó figyelemmel néznek. Hogy teljesen egymásra hangoltak, nagyon szeretik egymást és engem is, erről semmi kétségem. Nem szólnak, csak néznek, felém fordulva mély bánattal, de mintha láthatatlan fal állna közöttünk. Ettől még rosszabb. Szeretnék megmozdulni, valahogy mégis elérni őket, kapcsolódni, szólni hozzájuk, csinálni valamit, de nem megy, tehetetlen vagyok.
A Főszereplő könnyei megerednek. Int a játékvezetőnek, köszöni, befejezné ezen a ponton. Tisztító erejű volt a játék körünk minden résztvevője számára.
Egy későbbi alkalommal a Főszereplő elmondta, hogy azokban a percekben született meg benne a felismerés: a Heg (akit én jelenítettem meg) elhalt magzatuk volt, a Mell és a Méh pedig ők a férjével, a szülőpár. Férjével mindketten 1-1 gyermekkel érkeztek a házasságba, s ez az elhalt magzat lett volna az első közös gyermekük, akit nem sikerült eddig elengedniük, meggyászolniuk. (Ma már 4 gyermeket nevelnek közösen)."
Eddig a beszámoló. És bár a heg sorsáról egyelőre nem tudok friss hírekkel szolgálni, abban biztos vagyok, hogy a betegség – ezúttal is, mint oly sokszor – valami régebbi, gyógyulásra váró lelki sebre hívta fel a figyelmet.
És abban is biztos vagyok, hogy a betegség, amely az egyik kezével oly nyilvánvalóan elvesz tőlünk valamit, a másikkal mindig ad is. Sokszor nem mást, mint a változás, a fejlődés, a mélyebb szintű gyógyulás kulcsát...