Mi köze lehet egy teniszkönyöknek a családi kapcsolatokhoz? Kiderül az alábbi beszámolóból... Aki nem igazán hisz az ilyen összefüggésekben, elég, ha velünk örül, hogy a betegség hisz.:)

"Bal alkaromon „teniszkönyök” türemkedett ki fájdalmasan, ami többször mozgásképtelenné is tett. A szomatodráma Játékban a FÁJDALMAT, ÍZÜLETET és a CSONTKINÖVÉST választottam ki szereplőknek. Néhány perc múlva, amikor a spontán játék folyamán a FÁJDALOM megpróbált befurakodni CSONTKINÖVÉS és ÍZÜLET közé, CSONTKINÖVÉS láthatóan feszült lett, és elkiabálta magát: „Menj innen! Nem látod, hogy csak Vele (ÍZÜLET) akarok lenni!"

Ezen a ponton történt meg bennem a felismerés, hogy ki kicsoda a saját játékomban/életemben! A CSONTKINÖVÉS – a férjem, a FÁJDALOM – a lányom, az ÍZÜLET – én vagyok. Patakzott a könnyem, mert ilyen mondatok (konkrétan: „Nem látod, hogy Anyával akarok beszélgetni! Menj fürdeni!.") sokszor elhangzanak otthon a férjem és lányom közt.

Gyakran érzem kettőjük közt magam úgy, mint egy „ízület”, mint egy kapocs/kapcsolódás. Lányom valóban „furakszik” kettőnk közé sajátos kamaszos eszközeivel (ha szükséges, akár fájdalmas szavakkal). A férjem meg igyekszik „kitüremkedni”, figyelmet kapni.

A szembesülés, felismerés, megengedés, majd a hazafelé tartó úton a Játék lelki feldolgozása, és az itthoni elmesélések után (páromnak, lányomnak is), gyógyult meg úgy a könyököm, húzódott vissza a helyére egy hét alatt, hogy azóta nyoma sincs (pedig ez már több mint egy éves tünet volt).

Megbeszéltem, elfogadtam magamban, hogy nem lehetek köztük villámhárító. Lányom meg elfogadta türelemmel a sorrendet, hogy apukája is szeretne esténként velem beszélgetni. Érezhetően javult kettőjük kapcsolata is."