Nagy divat manapság olyan témájú könyveket írni (és olvasni), amelyek arról szólnak, hogyan változtassunk az életünkön. Mit tegyünk, ha valami mást szeretnénk megvalósítani, mint amit eddig tapasztaltunk, netán sikeresek szeretnénk lenni. A sok-sok modell, elmélet és gyakorlati útmutató közül számomra kettő bizonyult igazán hasznosnak. Úgy tapasztaltam, ezek működnek, ha valamin változtatni szeretnénk az életünkben.

1. Higgy magadban.

2. Csináld.

Ennyi. Egyszerűbb, mint egy palacsinta bekeverése, egy rántotta felverése, és mégis, Michelin-csillagos művészet, ha ragaszkodom az ételek témaköréből vett metaforákhoz. Lássuk akkor az elkészítés módját:

1.

Mert mit is jelent az, hogy hiszünk magunkban? Nos, semmiképpen sem azt, hogy reggelente százszor elmantrázzuk a tükörképünknek, fogmosás közben, mert valami önsegítő könyvben ezt olvastuk. Mit tehetnünk mi, akik időnként kétségeinkbe zuhanunk, időnként magasan szárnyalunk, mert a lelkünk mélyén érezzük, hogy van valami, egy egészen új minta, ami felé jó lenne menni, és jó volna kibontakoztatni azt, ám közben valahogy mégsem sikerül mindez?

Miért nem hiszünk magunkban? Ennek ezeregy oka lehet. Gyermekkorban keveset vagy nem számunkra megfelelő minőségben figyeltek ránk. Vagy volt egy felmenőnk, aki nem tudta kifutni magát, s most szolidaritásból mi magunk szabotáljuk el a sorsunkat. Vagy van egy Önszabotázs munkacímre hallgató sorskönyvünk, stb. stb. De nem is az ok most a lényeg. Sokkal inkább az, hogy könnyen lehet: van egy tudatos élményünk arról, hogy változást szeretnénk, teszünk is érte – ám tudattalan vagy nem tudatos részünk közben valami egészen mást csinál. Például időről időre valamilyen furmányos módon, akár önmagunk számára is érthetetlenül elszabotálja a tervezett változtatást. És mi ott állunk, vágyva a változást, mégis tehetetlenül.

Ha ilyesmire gyanakszunk, úgy érdemes megkeresnünk az esetleges önszabotázsunk forrását, közel menni hozzá, és felderíteni, vajon mit üzen nekünk. Keressük meg, miféle minta az, amely akadályoz, s finoman hangoljuk át, indítsunk el valami újat az életünkben.

Előfordulhat, hogy ez egyedül nem sikerül. A Gyógyító Játékokban (akár csoportos, akár egyéni formáját is játsszuk), gyakorta kerülnek elő ilyen önszabotázs-minták, melyek a lelkünk mélyén végzik „aknamunkájukat”, hogy megakadályozzák, hogy megváltoztassuk azt, ami megérett a változásra bennünk. A Gyógyító Játék nagyszerű ajándéka, hogy nem csupán a miértekre láthatunk rá, hanem azon frissiben kipróbálhatunk valami mást, valami új mintát, s megláthatjuk, az vajon működőképesnek bizonyul-e. Így a változtatást a legjobb helyen tudjuk elkezdeni – az alapoknál.

2.

Ez látszatra homlokegyenest ellentmond az előzőekben leírtaknak. Anélkül, hogy azon gondolkoznánk, vajon eléggé hiszünk-e magunkban, vajon belátható-e a siker a tervünk végén - egyszerűen kezdjük el csinálni. Napra nap, rendületlenül, nem töprengve azon, mi lesz ebből az egészből. Apránként, kövenként hordjuk el a hegyet, és közben ne gondoljunk azzal, hogy ez egy hatalmas nagy hegy, mi pedig kicsik és gyengék vagyunk. Dolgozzunk kifulladásig. Minden nap. Meneteljünk előre. A sportoló sem méricskéli nap mint nap, hogy mennyit fejlődött, hanem követ egy edzéstervet, amelynek eredménye és hozadéka az egyre jobb teljesítmény. Edmond Dantès sem nem tudta volna éveken át fúrni a falat If várában, ha közben azon töpreng, vajon szabad-e hinnie vállalkozása sikerében és önnön képességeiben. Vajon van-e értelme ennek az egésznek, amit csinál? Csak tette a dolgát, és kész. A végeredményt a Monte Christo című könyvből tudjuk…

Ehhez a cselekvési tervünkhöz haszonnal forgathatjuk azt a gondolatot, hogy „fake it until you make it”, amit valahogy úgy ültethetnénk át frappánsan az anyanyelvünkre (bár nem pontosan ezt jelenti), hogy „viselkedj úgy, amilyen lenni szeretnél". Naponta ismételgethető apró lépéseket gond nélkül meg tudunk tenni. Egy icipicit mindig tudunk másként cselekedni, vagy másként viselkedni. Az egész hegyet nem, de néhány követ minden nap arrébb tudunk cipelni – a legnehezebb napjainkon is.Így egyszer csak azt vesszük észre, hogy lám-lám, eltűnt a hegy – és mi magunk kondicionáljuk magunkat a változásra, az új mintára.

A változás, az új minták beépítése tehát – tapasztalom szerint – így a lehető leghatékonyabb: higgyünk magadban, és azokon a napokon, amikor ez nem megy, vagy nehéz, vagy még várat magára, akkor csináljuk hit nélkül, kitartásunk erejével, apró lépésenként.