2015-ben találkoztam először a Szomatodrámával, ami valami olyan elemi erővel hívott, hogy tudtam, ez az a módszer, amivel dolgom van. A rengeteg saját folyamat során csodálatos volt megtapasztalni, hogyan indíthatja el az öngyógyítási folyamatokat, ha kapcsolódom a testemmel, figyelek a jelzéseire, kommunikálok vele.
Bármilyen konfliktusról, nehéz helyzetről legyen is szó a világunkban, a legfontosabb, a kulcs minden helyzetben a kommunikáció. S azt is pontosan tudjuk, hogy emberi kapcsolatainkban is megbetegítő/romboló lehet, ha csak az egyik fél kommunikál és a másik nem is figyel. S ha ez hosszú időn keresztül zajlik, annak bizony a kapcsolat látja kárát.
A testünkkel való beszélgetés, kapcsolatteremtés ugyanilyen fontos. Ő is kommunikál veled. Érzésekkel, tünetekkel, betegségekkel. Ha felé fordítod a figyelmedet, önmagaddal kerülhetsz mélyebb kapcsolatba, önmagadat ismerheted meg általa.
Ez az, amit az egyéni konzultációk során is csinálunk a szomatodráma cselekvés-orientált módszerével.
Persze nem kell, hogy ehhez már tüneteid legyenek, egy-egy érzésből, testérzetből is sok kincsre bukkanhatunk.
Ha úgy érzed, nyitott vagy önmagad őszinte válaszaira, de jól jönne egy külső szem, egy kéz, egy szív, aki veled tart, ezzel a nagyszerű módszerrel elkísérlek Téged, hogy együtt kutassuk fel ezeket.
Akár életvezetési kérdésed, akár testi tüneted van, hiszem, hogy már a szeretetteljes meghallgatás-megnyílás is felfedheti saját tartalmainkat. A válaszok bennünk vannak. Az elérési út Te magad vagy. Én szívem minden szeretetével leszek társad ebben, ha úgy érzed, szükséged van rá(m).
A konzultáció időtartama: 90 perc
Díja: 20 000 Ft.
Átlagos várakozási idő: 1-2 nap
Helyszín: Szolnok
Online konzultációt is vállalok!