Mottóm: „A dolgok nem kívül kezdődnek, hanem belül, és nem alul, hanem felül, és nem a láthatóban, hanem a láthatatlanban.” / Hamvas Béla/
Engem az érdekel igazán, ami a felszín alatt van. A spiritualitás az életem része. Hosszú önismereti utat jártam be, mielőtt a szomatodrámával találkoztam. Ez a Találkozás megváltoztatta az addigi életemet.
Hosszú éveket töltöttem pszichodráma csoportokban, Esszencia önismereti kurzusokon, Hellinger családállításain, és akkreditált coachként egy alapítványnak is dolgoztam, mielőtt a szomatodrámával találkoztam.
Hajtott a kíváncsiság, szerettem volna jobban megismerni a testem működését, megérteni az üzeneteit, amelyek időről időre felbukkantak egy-egy testi tünet, betegség formájában. Nagyon pozitív élményeket éltem át, egy sor testi tünet-, illetve egy meghatározó betegségem is teljesen elmúlt.
Hogyan?
Gyógyulásunk része, hogy ezekben a játékokban felszínre jönnek olyan régi elzárt érzések, amelyek tudattalanul irányították életünket, és esetleg nem is tudtunk létezésükről.
Tudtad, hogy képes „meghallani” a testünk, amit közölni szeretnénk vele?
És azt, hogy erős érzelmi töltetek hatással vannak sejtjeink működésére, azok „közérzetére”?
Szeretnél egy meghitt kapcsolatot kialakítani a testeddel, hogy megértsd üzeneteit?
Keress meg, ha
- szeretnéd jobban megismerni tested üzeneteit, működését;
- kellemetlen testi tüneteid vannak, szeretnéd megérteni mi történik benned;
- testi – lelki gyógyulásra vágysz;
- támogatásra van szükséged;
- krízisben vagy;
- párkapcsolati, munkahelyi problémáid vannak;
- erősítenéd önértékelésed, önbecsülésed, önszereteted;
- kedved van kipróbálni a szomatodrámát.
Tarts velem, és bevezetlek ebbe a csodálatos módszerbe, amely játékos, kreatív és lenyűgözően egyszerű!
Szeretettel várom jelentkezésed.