Szakember

Rádonyi Krisztina

Budapest

+36306830085

vegtelenerintes0.webnode.hu

Mindig nyitott és érdeklődő voltam az emberek és a világ dolgai felé, szeretem figyelni és hallgatni őket, szeretem a különbözőségünket. Nincs jó és rossz, mindennek oka van. Talán ebből a kiváncsiságból indult, hogy elkezdett foglalkoztatni hogyan hatnak ránk a gyógynövények a környezetünk a kultúra amiben élünk stb. Kisgyerekként sokat kérdezősködtem majd olvastam ezekről a dolgokról, mígnem azon kaptam magam, hogy beiratkoztam az első képzésre ahol elkezdődött valami és azzá válhattam ami mindig is szerettem volna....

Háromgyermekes édesanyaként, nagyon fontosnak tartom egy jól működő családban az egymásra való odafigyelést, a harmóniát, vagyis Test-Lélek-Szellem egyensúlyát. Ahogy jöttek a gyerekek, egyre biztosabbá vált számomra, hogy nem az eredeti foglakozásommal, külkereskedőként fogok érvényesülni, bár néhány szép évet eltöltöttem az üzleti életben majd önálló vállalkozóként a kereskedelemben, mégis úgy láttam jónak, hogy harmadik gyermekem születése után főállású anya leszek. Nagyon meghatározóak voltak ezek az évek. Örültem, hogy mellettük lehettem száz százalékosan, ezt azzal hálálták meg, hogy vidám és egészséges gyerekek voltak (most is azok:) ). Nagyon sokat tanultam tőlük, amit ma is kamatoztatok a munkám során. Olvastam, tervezgettem, hogyan tovább… azonban, valahogy kibillentem ebből a törékeny egyensúlyból, amikor is rögtön jelzett a testem, de csak akkor figyeltem rá igazán, amikor 2006-ban jött egy komolyabb betegség. A gyógyulásom, ami végleg elindított ezen az úton, amin mindig is jártam. Elkezdett foglalkoztatni a lélek és test kapcsolata, a pszichoszomatika, ami által sok mindent megértettem. Úgy döntöttem szeretnék minél többet tudni a komplementer medicináról, hogy másokat is támogathassak elakadásaikban és elkezdtem a (soha véget nem érő) tanulmányimat, és egyben önismereti utamat. Természetgyógyász lettem, merthogy én is „természetesen” gyógyultam gyógyszerek nélkül és a családban is ezt alkalmaztam, a szeretet az odafigyelés a prevenció volt a cél és működött és működik. Tanultam reflexológiát, fitoterápiát, tuina masszázst… de ez csak egy híd volt ahhoz, hogy az emberek lelkével kezdjek foglalkozni, természetesen ebben is az alternatív megoldást választottam, a kineziológiát . Ez egy holisztikus rendszer, amely összekapcsolja a tradicionális keleti és a nyugati technikák elemeit. A cél az egyensúly megteremtése, a test energiaáramlásának helyreállítása, a feszültség csökkentése a szervezet természetes öngyógyító képességének megerősítése által. Hasonló módon, mint a szomatodrámában, a „Test beszél helyettünk” csak kicsit másképp. Azt azonban a szomatodráma mutatta meg, hogy az önismereti utat nagyon is érdemes az önszeretettel kezdeni, méghozzá a testünkkel való ismerkedés által.

Ez az a módszer, amellyel a gyerekek is játszva „gyógyulnak” most már több év tapasztalatából és a szülői visszajelzésekből ezt bátran állíthatom.Életre keltik belső képeiket, játszanak az érzelmeikkel, összebarátkoznak félelmeikkel.

Számomra a kineziológia és a szomatodráma lehetővé teszi, hogy egyénileg vagy csoportosan foglalkozhassak a hozzám forduló felnőttekkel és gyermekekkel . Két olyan módszer, amely tapasztalataim alapján harmonikusan alkalmazhatóak párhuzamosan.

Amivel még szeretem kiegészíteni ezeket a segítő találkozásokat az az OH-kártya a grafomnézis a rajzteszt és a kronobiológia . Ezek segítségével nagyon sok információt tárhatunk fel a tudatalattiból, ami segíthet felismerni és megérteni a jelen probléma gyökerét.

Szeretettel és teljes nyitottsággal kísérlek téged az utadon, ha megtetted az első lépést és hozzám fordulsz bizalommal.

„Mindig az első lépés a legnehezebb. Az első alkalom, amikor először adod meg magad, amikor először mondod ki: igen, belátom, szükségem van segítségre, nem boldogulok egyedül.” /L. Marie Adeline/