SzomatoDráma nap
gyógyító kommunikáció belső világunkkal
December 13. 10:00 - 17:30, szerda
Eötvös10 Művelődési Ház - 1067 Budapest, Eötvös utca 10.
János:Egy jó délutánban volt részem. A szervezés, a játék indítása profi volt. Jó érzés volt tanulni az új helyzetekből és még jobb érzés volt átadni az érzéseket, amiket átélhettem a szerepekben. Bármikor ismételhetjük!
Erzsi:Köszönöm, hogy az együtt töltött napon megtapasztalhattam a szomatódráma hatását, hogy mennyire működik az ami a lelkem mélyén van, ami bánt, azt a társaim mennyire megérzik, megjelenítik annak ellenére, hogy arról mit sem tudtak. Teljesen világossá vált mit kell elfogadnom és min kell túllépnem.
Barbara:Köszönöm, hálás vagyok a Sorsnak, hogy eljuthattam erre a 3 napos SzomatoDráma elvonulásra. Vallom, hogy semmi sem történik véletlenül és, ez az “igazság” itt is beigazolódott. A számomra fontos kérdések éppen akkor és éppen ott vetődtek, ahol is megtalálhattam és megkaphattam rá a megfelelő választ, és a legideálisabb megoldást. Számomra ez a 3 nap az önmagam mélyebb megismerését, és fejlődésemet hivatott beteljesíteni. Mégegyszer csak köszönetet és hálát tudok adni ezekért a napokért.
Erzsébet:Nagyon jó szemléletet ad és mély saját élményt. Nagyszerűen éreztem magam, köszönöm. :)
Csilla:Ekkora nyugalmat és szeretetet még sosem éreztem magamban, mint amekkorát az elvonulás óta érzek! Ennyi mosolyt és ölelést még sosem kaptam 3 nap alatt. A legszebb, hogy ezek mind itt vannak velem. Jönnek velem a metrón, a biciklin, bejönnek velem dolgozni és haza is kísérnek. Köszönöm magamnak, hogy belevágtam. Köszönöm Nektek, hogy lehetővé tettetek egy ilyen csodás programot! Még találkozunk! :-)
Olga:Szeretném kifejezni a hálámat, hogy ott lehettem az elvonuláson. Habár tudtam, hogy ott szeretnék lenni, mégsem gondoltam, hogy ennyire jó lesz. Fantasztikus élmény volt. Sok segítséget kapnak itt az emberek az életben a gyógyuláshoz. Nagyon jól működnek a játékok sok nevetéssel és sírással. Szívből ajánlom mindenkinek, aki egy kicsit is akar gyógyulni.Köszönöm köszönöm köszönöm!!!
Zsuzsa:Beigazolódott, amit sejtettem. Működik a módszer.
Zsombor:Vállalati szektorból érkeztem, úgyhogy nagyon sok rendkívül profi maszkom van. Ez nagyon megnyugtató. Ezeket most nem használtam végül is egyiket sem. Nyilván előre el is készítettem kettőt-hármat, hogy melyiket fogom felvenni, de aztán végül mindegyiket leraktam. Életemben szerintem, ennyi érzelmet, érintést, intimitást én még nem kaptam. Nagyon-nagyon köszönöm szépen a vezetőimnek, és a társaknak, akik őrületes energiákat adtak. Én nem is gondoltam, hogy ilyenek léteznek egyáltalán.
Rita:Gondolatébresztő, jó betekintést adott, meggyőzött a módszer hatékonyságáról. ... annyira magával ragadott az egész :)
Móni:Remek, új, jól integrálható más rendszerekbe, színes, izgalmas.
Nóra:Nagy élmény volt megtapasztalni, hogy ez a tág időkeret mennyire segíti azokat az embereket is, akiknek nehezen megy. Volt olyan csoporttag, aki az első nap még legszívesebben kivetette volna a máját. Másnap délutánra azonban olyan szeretetteljes és elfogadó kapcsolatba került a májával, hogy potyogtak a könnyei tőle. Bár fárasztó volt ez a 3 nap, mégis így volt teljes és kerek. Köszönöm a lehetőséget!
Betti:Felkavaró volt, tele AHA élménnyel, akár a saját történetemet éltem, akár valaki másét.
Margó:Kedves Laci! A módszer érzékeny, erős, működő. Miért is ne működne… A játékvezetők, segítők és a csoporttársaim a guruimmá váltak e három napra. Köszönöm!
Anna:Egy élmény volt számomra a tegnapi nap, tényleg nagyon szeretetteli volt a légkör egész nap folyamán, sajnáltam hogy vége. Szívesen maradtam volna még. Jó volt átélni mindazt amiről eddig csak olvashattam. Nagyon sokat kaptam! :)) Köszönök nektek mindent!
Betti:Bár nagyon különbözőek vagyunk, mégis ebben a légkörben, amit a SzomatoDráma tréningen megélünk, megtapasztalunk, meg tudunk nyílni egymás előtt és részünk legféltetetteb titkait is feltárjuk. Olyan őszinte, mély emberi érzéseket hoz elő a térning, amiket sajnos a hétköznapok rohanása közepette egyre kevesebbet élünk meg.
Andi:Kételkedtem benne, hogy ennyi ember, ennyi idő alatt ennyi mindent kaphat, de már tudom, hogy ez lehetséges – legalábbis nekem sikerült!
Ancsa:Köszönöm ezt a 3 napot, ami alatt megtanultam elfogadni egy ölelést, sőt, több ölelést… Úgy gondolom, nagyobb tisztelettel és szeretettel tudok fordulni magam felé. Elindított egy úton, aminek alapján nagyob empátiával és megértéssel tudok fordulni barátaim, ismerőseim, az emberek felé. Köszönöm.”
Erika:Játszani jó! Élveztem az érzéseket, amiket kaptam. A módszer finoman, lágyan mutatott utat. Köszönöm!
Eli:Köszönöm, hogy itt lehettem, a program csodálatos, nagyon jól működik, gratulálok hozzá.
Balázs:Újszerűen ismerhetjük meg önmagunkat. Mindenkinek érdemes kipróbálni!
December 13. 10:00 - 17:30, szerda
Eötvös10 Művelődési Ház - 1067 Budapest, Eötvös utca 10.
2024. január 18. 10:00 - 17:30, csütörtök
Eötvös10 Művelődési Ház - 1067 Budapest, Eötvös utca 10.
2024. február 11. 14:00, vasárnap - 2024. február 13. 16:00, kedd
Duna Relax & Event Hotel - 2300 Ráckeve, Dömsödi út 1/a
2024. február 29. 10:00, csütörtök - 2024. június 28. 17:30, péntek
Eötvös10 Művelődési Ház - 1067 Budapest, Eötvös utca 10.
Szeptember 28. 10:00, csütörtök - 2024. január 26. 18:00, péntek
Eötvös10 Művelődési Ház - 1067 Budapest, Eötvös utca 10.