Programjaink

Visszajelzések

Bogi:Csodálatos volt megélni a végtelen nyugalmat, békét és egységet az egyik játék során. Minden résztvevő nagyon elfogadó volt. Örülök, hogy részt vettem az elvonuláson, jövőre is szeretnék jönni.

Zsuzsa:Beigazolódott, amit sejtettem. Működik a módszer.

Kati:Ebben a 3 napban olyan élményekben volt részem, amit soha nem fogok elfelejteni. Életem legfantasztikusabb játékában vehettem részt, mint szereplő. Ez azonban nem “csak” egy egyszerű játék volt. Ebben a játékban mélyen megérintődtem és még jobban elköteleződtem a módszer iránt! Remélem, nem olyan sokára egy ilyen 3 napos tábor végén én is egy ilyen szőnyeg közepén ülhetek majd, mint rendező.

Rita:Gondolatébresztő, jó betekintést adott, meggyőzött a módszer hatékonyságáról. ... annyira magával ragadott az egész :)

Dia:Csodálatos volt! Szívem minden szeretetével KÖSZÖNÖM.

Erzsi:A múlt évben részt vettem egy egynapos SzomatoDráma foglalkozáson, amelyet te tartottál. 82 évesen is nyitottan voltam jelen és reméltem, hogy a viszkető bőrbetegségem okait sikerül megközelíteni. Megdöbbentő élményem volt, hogy a társaim ismeretlenül pontosan megszemélyesítették, leképezték és bemutatták, hogy mi áll a háttérben. Nem írhatom azt, hogy egycsapásra bekövetkezett a javulás, ezt több hónapos folyamatnak tartom, de jelenleg alig áll fenn a problémám. Korábbi állandó viszketésen és a rendszeres vakarózásokon alig tudtam uralkodni, még akkor sem, hogy tudtam, ezzel a bőröm állapotát tovább rontom. Ma szinte ilyen tünet nélkül élek, ha időnként érzek is ingert teljesen kezelhető, nem okoz problémát. Úgy gondolom, hogy sokat segített az együtt töltött napon történtek, azóta is sok mindent teszek magamért, az életemben fontos családtagjaimmal való kapcsolataimért. Köszönöm Neked, hogy kipróbálhattam és hasznosíthattam ezt a módszert, az elért javulást.

Móni:Csütörtök óta alapjaiban változott meg a testemhez való hozzáállásom. Nagyon mély folyamatok indultak be fizikailag és lelkileg is, úgyhogy csak ámulok, tátom a számat és engedem magam nekik. Imádom az egészet, mert olyan helyre érkeztem, ahova eddig nem mertem belépni, csütörtökön pedig valami végtelen egyszerűséggel mégis megengedődött. Kinyílt az ajtó. Idén karácsonyra megkaptam a Testemet. Ez milyen már... :) Köszönöm!

Edina:A hétvégén megtanultam, hogy működik egy család, milyen egy család.

Nóra:Nagy élmény volt megtapasztalni, hogy ez a tág időkeret mennyire segíti azokat az embereket is, akiknek nehezen megy. Volt olyan csoporttag, aki az első nap még legszívesebben kivetette volna a máját. Másnap délutánra azonban olyan szeretetteljes és elfogadó kapcsolatba került a májával, hogy potyogtak a könnyei tőle. Bár fárasztó volt ez a 3 nap, mégis így volt teljes és kerek. Köszönöm a lehetőséget!

Hédi:Megnyugtató, magabiztos vezetés, nagyszerű társak, otthonos melegség.

Ági:Néhány órára találkozik egy csokor ember, és ebben a találkozásban mélyebb a bemutatkozás, őszintébb a megnyilvánulás, mint bárhol máshol, amit ismerek.. Ezt a különleges kontaktust pedig még nagyobb megtiszteltetés vezetni, támogatni, rendezni.

Balázs:Újszerűen ismerhetjük meg önmagunkat. Mindenkinek érdemes kipróbálni!

Barbara:Köszönöm, hálás vagyok a Sorsnak, hogy eljuthattam erre a 3 napos SzomatoDráma elvonulásra. Vallom, hogy semmi sem történik véletlenül és, ez az “igazság” itt is beigazolódott. A számomra fontos kérdések éppen akkor és éppen ott vetődtek, ahol is megtalálhattam és megkaphattam rá a megfelelő választ, és a legideálisabb megoldást. Számomra ez a 3 nap az önmagam mélyebb megismerését, és fejlődésemet hivatott beteljesíteni. Mégegyszer csak köszönetet és hálát tudok adni ezekért a napokért.

Kati:Kedves László! A könyved olvasása után nagy érdeklődéssel vettem részt a Gyógyító Délutánon. Lenyűgöző a módszer szelídsége, és ezzel együtt a hatékonysága. Itt az idő számomra megtanulni ezt a módszert. Mindenkinek csak ajánlani tudom.

Olga:Szeretném kifejezni a hálámat, hogy ott lehettem az elvonuláson. Habár tudtam, hogy ott szeretnék lenni, mégsem gondoltam, hogy ennyire jó lesz. Fantasztikus élmény volt. Sok segítséget kapnak itt az emberek az életben a gyógyuláshoz. Nagyon jól működnek a játékok sok nevetéssel és sírással. Szívből ajánlom mindenkinek, aki egy kicsit is akar gyógyulni.Köszönöm köszönöm köszönöm!!!

Eli:Köszönöm, hogy itt lehettem, a program csodálatos, nagyon jól működik, gratulálok hozzá.

Tamás:Számomra eddig ismeretlen módon segített megérteni önmagam működését.

Zsuzsa:Ez a három nap segített abban, hogy visszakapjam önmagam. Átéltem, hogyan fordulhat a rossz jóra: a stresszből erő, a bizonytalanságból szeretet, az idegességből nyugalom lett. Köszönöm a lehetőséget, a játékot. Nehéz, de felemelő volt.

Judit:Négy órányi intenzív megélés, ami hol katartikus, hol lágyan simogató, hol kacagtató. Nekem ezt adta ez a Gyógyító Délután. Választ kaptam az engem foglalkoztató kérdésekre, sokkal konkrétabban, mit gondoltam. És nem utolsó sorban, olyan érzéseket kaptam a kiscsoportomtól, ami többé tett.

Anna:Egy élmény volt számomra a tegnapi nap, tényleg nagyon szeretetteli volt a légkör egész nap folyamán, sajnáltam hogy vége. Szívesen maradtam volna még. Jó volt átélni mindazt amiről eddig csak olvashattam. Nagyon sokat kaptam! :)) Köszönök nektek mindent!

További visszajelzések
Ajánljuk Neked

SzomatoDráma nap

gyógyító kommunikáció belső világunkkal

Szeptember 16. 10:00 - 17:30, szerda

MagNet Közösségi Ház - 1062 Budapest, Andrássy út 98.

SzomatoDráma Nap programunkat akkor ajánljuk Számodra, ha még nem ismered ezt a módszert, és szívesen kipróbálnád, vagy ha testi tüneteket tapasztalsz, s szeretnéd megérteni az üzenetét. Persze nem kell ahhoz megbetegedni, hogy eljöjj szomatodrámázni! Ajánljuk Neked akkor is ezt a programot, ha szívesen tennél lépéseket az önelfogadás és az önszeretet irányába, nyitott vagy arra, hogy felfedezd, mi rejlik benső világodban. A program során egy teljes napot töltünk együtt egy barátságos csoportban, Dr. Buda László közeli munkatársa, a módszer egyik hivatalos oktatójának vezetésével.

Délelőtt a hangsúly elsősorban a testünkhöz, szerveinkhez való viszony tudatosításán, a velük való kapcsolatfelvétel és párbeszéd lehetőségeinek felfedezésén van. Délután a SzomatoDráma játékokra 4-6 fős kis csoportokban kerül sor, az erre kialakított kerek szőnyegeken. Az önismereti játékok összehangolódással és néhány perces témafelvetéssel kezdődnek, valamint rövid összefoglaló és visszajelző körrel zárulnak, legtöbbször a földön ülve zajlanak; egymással párhuzamosan, gyakorlott SzomatoDráma játékvezetők segítségével. Ezekben a kis csoportokban tehát Te magad is egy Játék Főszereplőjévé válhatsz, lehet egy saját játékod. A program során levesszük az utcai cipőnket, így igény esetén puha talpú váltócipő vagy vastag zokni ajánlott.

SzomatoDráma Nap minden hónapban egy alkalommal kerül megrendezésre. Jelentkezésre itt alább, a Fizetési információk alatt, a honlapon keresztül van lehetőség. Amíg a programadatok mellett a "Jelentkezés" felirat látható, addig az adott programra van még hely, a jelentkezés elküldése elegendő az ideiglenes helyfoglaláshoz, amely a részvételi díj kifizetésével válik véglegessé. Ha a regisztráció sikere volt, a rendszerünk egy automatikus üzenetet küld számodra. A program előtt néhány nappal részletes technikai levelünkben tájékoztatunk a további tudnivalókról.

A SzomatoDráma nap részvételi díja: 45 000 Ft.

Ide kattintva megtekintheted Dr. Buda László, a SzomatoDráma módszer megalkotójának videóbejegyzését, amelyben összefoglalja gondolatait a SzomatoDráma nap programtípusról.

Fizetési információ

Jelentkezésedet a részvételi díj átutalásával tudod véglegesíteni, amihez kérésedre emailben elküldjük a szükséges adatokat (az utalásnál, kérlek, tüntesd fel Díjbekérő száma ).

Szomatodráma programok

  • Szomatodráma nap

    A Szomatodráma Nap elsősorban azoknak szól, akik tapasztalnak bizonyos tüneteket, betegségeket, és szeretnének kapcsolatba kerülni a panasz mögött rejlő történettel. Azoknak ajánljuk, akik még nem találkoztak a szomatodráma módszerével és szeretnék a ...

    Bővebben
    Kapcsolódó programjaink
Program megosztása