Programjaink

Visszajelzések

Erzsi:Köszönöm, hogy az együtt töltött napon megtapasztalhattam a szomatódráma hatását, hogy mennyire működik az ami a lelkem mélyén van, ami bánt, azt a társaim mennyire megérzik, megjelenítik annak ellenére, hogy arról mit sem tudtak. Teljesen világossá vált mit kell elfogadnom és min kell túllépnem.

Nóra:Nagyon hiteles, a test jelzéseire épít, az igazságra.

Tünde:A legemlékezetesebb az az élményem volt, amikor a Gyógyító Napon megnéztük a fülem. Egész életemben meghatározó, örök élmény marad, soha nem feledem. A meglepő és megdöbbentő még ma is az egészben az, hogy hatott! Lehet, hogy a sírás (ez esetben majdnem bőgés, zokogás) erőssége egyenesen arányos a hatással? Addig a napig, évek óta, 2-3-havonta begyulladt, és most úgy gondolom, másfél évvel a a Gyógyító Nap után, hogy "a fülemen túl vagyok", Neked és a szomatodrámának köszönhetően.

Johanna:Hatalmas élmény volt részt venni ezen az elvonuláson és kipróbálni a SzomatoDrámát. Nyugalommal telve és nagy szeretet-érzéssel megyek haza és biztos vagyok benne, hogy ez csak a kezdet és kapcsoatban maradok a SzomatoDrámával. Elsőként az jut eszembe, hogy milyen jó volt az első-benyomások által állított gátakat lebontani, kinyitni a szívemet teljesen ismeretlen emberek és néha kívülről kicsit bizarrnak tűnő feladatok felé. Nagyon különleges és hiteles volt megtapasztalni, hogy nem kell semmit elárulnom a játszótársaimnak magamról és a játék ennek ellenére tükrözi egy élethelyzetemet és egyértelműen üzenetet hordoz számomra. Váratlanul ért, hogy a segítők menyire kedvesek és barátságosak voltak, a hétköznapokban általában nem csoportban találkozik az ember ilyen bizalomgerjesztő, szimpatikus, pillanatok alatt a lelkemig érő emberekkel. Köszönöm ezt a 3 napot, remélem, hamarosan újra együtt játsszunk!

Móni:Remek, új, jól integrálható más rendszerekbe, színes, izgalmas.

Margó:Kedves Laci! A módszer érzékeny, erős, működő. Miért is ne működne… A játékvezetők, segítők és a csoporttársaim a guruimmá váltak e három napra. Köszönöm!

Zsuzsa:Beigazolódott, amit sejtettem. Működik a módszer.

Kati:Kedves László! A könyved olvasása után nagy érdeklődéssel vettem részt a Gyógyító Délutánon. Lenyűgöző a módszer szelídsége, és ezzel együtt a hatékonysága. Itt az idő számomra megtanulni ezt a módszert. Mindenkinek csak ajánlani tudom.

Edina:Köszönöm mindazt a csodát, amit ez alatt a 3 nap alatt átélhettem Veletek, Általatok

Barbara:Köszönöm, hálás vagyok a Sorsnak, hogy eljuthattam erre a 3 napos SzomatoDráma elvonulásra. Vallom, hogy semmi sem történik véletlenül és, ez az “igazság” itt is beigazolódott. A számomra fontos kérdések éppen akkor és éppen ott vetődtek, ahol is megtalálhattam és megkaphattam rá a megfelelő választ, és a legideálisabb megoldást. Számomra ez a 3 nap az önmagam mélyebb megismerését, és fejlődésemet hivatott beteljesíteni. Mégegyszer csak köszönetet és hálát tudok adni ezekért a napokért.

Eli:Köszönöm, hogy itt lehettem, a program csodálatos, nagyon jól működik, gratulálok hozzá.

Marika:Csodálatos 3 napot töltöttem itt. Régóta keresem azt a módszert, ami közelebb visz az érzéseimhez, ami segít nyitottá válni. A SzomatoDrámával ezt megtaláltam. Hálásan köszönöm!

Ildi:Nem gondoltam volna, hogy a szomatodráma ilyen hatásos lehet. Amit a játékokban megtapasztalhattam, azok mind sokat segítettek abban, hogy visszataláljak önmagamhoz, megértést, szeretetet kapjak. Az első játék életmentő volt <3

Kati:Ismételten lenyűgözött a mező működése, amit akár úgy is mondhatnánk, hogy egyek vagyunk. A három napban nagyon jó volt megélni, megtapasztalni, hogy akár szereplő, akár állító voltam, a felaat megoldása, az érzelmek megélése tett képessé a következő szerepre. Egyfajta egymásra épülést, fejlődést éreztem az idő előrehaladtával.

Judit:Úton vagyok nagyon. Tolószékkel fenyegettek, és protokolokkal, visszafordíthatatlan folyamatokkal. Akkor megtaláltam egy olyan orvost, aki még hisz abban, hogy vannak öngyógyító folyamatok, vannak átélések. Ezért nagyon hálás vagyok. Én igazából azért jöttem, hogy valamit a sok tudatosságból inkább az átélés felé fordítsak. Mindenkinek nagyon, nagyon hálás vagyok, aki segített ebben.

Ági:Köszönöm a könnyed, játékos lehetőséget, ami nekem biztonságot és életet adott.

Móni:Tiszta szívből szeretni, elfogadni, megérkezni. Leírhatatlan 3 nap, amit a legjobb átélni. Csodálatos segítők, emberek, elfogadó, biztonságos környezet. Olyan ajándékot kaptam, amely meghatározza a további életemet. Egy olyan, különleges, felszabadult érzést élhettem át, amely megkönnyíti a további utamat. Egy olyan módszer, amelyben teljes szívvel hiszek. Egy olyan hely, ahol otthon érzem magam. Otthon a szívemben. Egy hely, amelyet mindig is kerestem. Most megtaláltam. És mostmár sohasem veszthetem el. :)

Ildikó:Nagyon szépen köszönöm, hogy itt lehettem Veletek, számomra egy csoda volt ez a 3 nap! Hálás vagyok, hogy részese lehettem ennek a csodának. Ezek a gyakorlatok hitet adtak nekem! Köszönöm!

Orsi:Gyönyörű környezetben, biztonságos közegben játszhattam, érezhettem, pihenhettem az állításokban és tapasztalhattam meg olyan élményeket, amelyek az adott életszakaszokban a legnehezebb hiánypótlók. A Gyógyító nap és az elméleti képzések mellett kifejezetten örülök ennek a 4 órás abszolút gyakorlási lehetőségnek. Köszönöm!

Betti:Bár nagyon különbözőek vagyunk, mégis ebben a légkörben, amit a SzomatoDráma tréningen megélünk, megtapasztalunk, meg tudunk nyílni egymás előtt és részünk legféltetetteb titkait is feltárjuk. Olyan őszinte, mély emberi érzéseket hoz elő a térning, amiket sajnos a hétköznapok rohanása közepette egyre kevesebbet élünk meg.

További visszajelzések
Ajánljuk Neked

- ,

Program megosztása