Ez a könyv 2016. december elsején látott napvilágot. Három év telt el a "Mit üzen a tested?" óta, és ez az idő épp elegendő volt ahhoz, hogy megérlelődjön bennem és formát öltsön a papíron a folytatás, a továbblépés. Ez a könyv elsősorban a lélek dolgaival foglalkozik, miközben a test sem tűnik el a látótérből. Csak a hangsúly került át a fizikai szintről a pszichikaira.
Különös, elmélyült, örömteli időszak volt ezzel a témával ilyen mélységben, ilyen alapossággal foglalatoskodni. Közben magam is meglepődtem, mennyit tanulok pusztán abból, hogy lelkiismeretesen összeszedem, amit húsz évnyi pszichiáteri praxis ideje alatt megtanultam az emberi lélek működéséről...
Igyekeztem minél személyesebben és őszintébben megfogalmazni, hogyan veszítjük el szép fokozatosan legfontosabb kincseinket: a derűt, a kíváncsiságot, a bátorságot, a játékosságot, az érzelmi rugalmasságot, a természetes önbecsülést, az egészséges önszeretetet – és persze, hogy hogyan találjunk vissza ezekhez.
Ebben a könyvben az önutálattól, az önmegbetegítéstől és az önpusztítástól indulunk, majd kicsit körbejárjuk a lélek mibenlétének nagy kérdéseit, aztán pedig az önelfogadás, az önszeretet és az öngyógyítás felé lépkedünk – reményeim szerint Veled együtt, kedves Olvasóm!
____________________________________
A Mit üzen a lelked? bizonyos mértékig folytatása és elmélyítése Dr. Buda László nagysikerű Mit üzen a tested? című művének, ám a szerző vizsgálódásának fókuszát most a testi jelzésekről a lelki életre helyezi át.
Ez a könyv elsősorban az önmagunkhoz való viszonyról szól. Egyrészt arról, hogy miért és miként távolodunk el saját magunktól, hogyan válunk önkritikussá, utáljuk meg magunkat, hogyan szabotáljuk, betegítjük és pusztítjuk saját lényünket – és hogyan próbáljuk mindezt elrejteni saját tudatunk elől. Másrészt pedig arról, hogy miképp találhatunk vissza az önmagunkkal kapcsolatos igazi együttérzéshez, az egészséges önelfogadáshoz és önszeretethez. Ez utóbbiak ugyanis olyan készségek, amelyek rendkívül jelentős befolyással bírnak nemcsak az egészségi állapotunkra, de az életben való boldogulásunk minden területére, az általános közérzetünktől kezdve az érzelmi kapcsolatainkon át a szakmai utunk alakulásáig.
A szerző a tőle megszokott arányérzékkel és finom humorral ötvözi a legkorszerűbb pszichológiai és spirituális megközelítéseket a terápiás esettörténetekkel, hétköznapi tapasztalatokkal és hasznos gyakorlatokkal. Bepillantást enged az egyéni praxisába, a szomatodráma világába és helyenként saját életébe is.
"Gondolkodó emberként a legfőbb feladatomnak tartom, hogy minél átfogóbban megértsem a test és a lélek kapcsolatát. Orvosként és pszichoterapeutaként, hogy ezt tudást a pácienseim gyógyulása érdekében a leghatékonyabban használjam. Oktatóként, hogy mindezt egy működő, elsajátítható módszerbe sűrítsem (ez lett a szomatodráma), és továbbadjam. Íróként és előadóként pedig, hogy minden lehetséges módon meséljek arról, amit az elmúlt évek során megtapasztaltam és megértettem."
384 oldal --- Kötés: papír / puha kötés --- Kiadó: Kulcslyuk Kiadó Kft. --- ISBN: 9786155281365