Blog

Kreativitás a belső világunkban

2016. március 30. - Szerző: Gere Viki

Az a nagyon új, amit megtapasztaltam, a szublimáció megjelenésének lehetősége egy játékon belül. A szublimáció egy pszichológiai fogalom, amely felszabadítja a tudattalan tartalmakat, kerülő úton, az alkotás szimbólumrendszerén keresztül, enyhítve az elfojtás erős visszatartó hatását. … A művész az alkotásán keresztül csökkenti félelmét, szorongását, bűntudatát, kétségbeesését.

A márciusi Gyógyító Nap keretében volt lehetőségem valami nagyon újat megtapasztalni. Ezt szeretném megosztani Veled, kedves Olvasó. Egy mondatban összefoglalva, a Lélek kreativitásra való igényét és kiteljesülését láthattuk a szőnyegen megjelenni.

Adódott egy főszereplő, aki három szereplőt választott, hogy testesítsék meg azt a vállfájdalmát, ami már hónapok óta kíséri az életét. Egy jobb váll, egy jobb kar és a tehetetlenség kerültek a színpadra. (A tehetetlenség a kar mozgásának akadályoztatását és az emiatt megélt mindennapi cselekvések nehézségét fejezte ki.)

A Játék nagyon hamar elindult a szőnyegen. A főszereplőfelismerte magát a váll szerepében. Be is lépett a játékába, ahol a tehetetlenség elég erőteljes visszajelzéseket adott neki: „Olyan szerencsétlen vagy.” „Csinálj már valamit.” Mindezt kimondottan dühös hangon, stílusban tette meg. A főszereplő értette, ami történik, de nem nagyon tudott vele mit kezdeni. Kicsit mesélt. Elmesélte, hogy igen, ezt éli az életében, hogy mindig ő az, aki háttérbe szorul, ő az, aki nem tudja kifejezni, amit szeretne, ő az, aki mindent megtesz a másikért. Mindeközben ültek a földön, a kar a tehetetlenség mellett, a váll, tehát a főszereplő velük majdnem szemben. A kar, aki egyébként nagyon energikusnak érezte magát, megelégelte ezt a helyzetet és odament a főszereplőhöz, hogy felsegítse.

A főszereplő fel is állt, és itt elkezdődött a játéknak egy másik szintje. Éreztem a játék feszültségét. Ez az a fajta feszültség, ami előre visz, ami segít, támogat és nem blokkolja a főszereplőt. Tudtam, hogy ha most ajánlatokat teszek, akkor amit FSZ elfogad, az előre tudja lendíteni a folyamatát. Együtt áramolva a főszereplővel, megkérdeztem, hogy lenne-e valami, amit ki szeretne próbálni. A bólintását követően arra indultunk, hogy mi lehet az az új, ami ezt az ismert helyzetet felül tudja írni, amiben megélheti saját magát.

Itt indult be a Lélek kreativitása. Először még bátortalanul, de mondta, hogy szeretne valami új tevékenységet. Biztattam, hogy találja meg, mi legyen ez a tevékenység. Egyszer, szinte felkiáltva mondta: „Szeretnék festeni”. Éreztem, hogy ez az a pont, ami el tudja őt juttatni oda, ahova ott és akkor meg tud érkezni az életében. Bátorítottam, találja meg a módját, hogy festhessen. Annyi segítségre volt szüksége, hogy el tudjon vonatkoztatni attól, hogy nincs eszköz a kezében. Így lett a kar az élő festővászon. A hátára pedig a főszereplő elkezdett kézzel festeni.

Elindult egy nagyon megrendítő jelenet. A főszereplőegyre mélyebbre került a saját életében és elkezdte kifesteni a fájdalmait. Ajánlottam, fessen le mindent, amit ő most fontosnak tart. Könnyek között elkezdte festeni a gyermekkora fájdalmait, majd a házasságaiban elszenvedett fájdalmakat. Végül a gyermekeivel átélt nehézségek képét és a saját magával kapcsolatban megélt érzelmeit festette ki önmagából. Én kicsit a főszereplő mögött helyezkedtem el, így végig tudtam követni az eseményeket. Mélyen megérintett, amit láttam, hallottam, végig együtt tudtam festeni a főszereplővel, az én arcomon is könnyek csorogtak. Megható, megindító, érzelmekkel teli jelenet volt. A festés ideje alatt a tehetetlenség átalakult, egy, már támogató energiává, ami úgy jelent meg, hogy a főszereplő mögé állva a két kezét a vállára tette. A főszereplő olyan intenzitással festett, ahogy épp megélte az aktuális életszakaszt. Volt, amikor lágyabban, cirógatóbban, volt, amikor kimondottan dinamikus mozdulatokkal, erőteljesen. Mindenesetre megérkezett a saját belső világába, és ott tudott valami csodálatosat tenni önmagáért.

Az a nagyon új, amit megtapasztaltam a szublimáció megjelenésének lehetősége egy játékon belül. A szublimáció egy pszichológiai fogalom. Bakó Tihamér Verem mélyén című könyvéből idézve: „A szublimáció felszabadítja a tudattalan tartalmakat, kerülő úton, az alkotás szimbólumrendszerén keresztül, enyhítve az elfojtás erős visszatartó hatását. … A művész az alkotásán keresztül csökkenti félelmét, szorongását, bűntudatát, kétségbeesését.”

Ezt láttam a szőnyegen történni. Nem tudtunk konkrétumokat, nem is volt rá szükség. Annyit láttunk, hogy előjönnek olyan, rég a mélybe ásott tartalmak, amiknek itt volt az ideje felszínre kerülni. A főszereplő egy nagy sóhajjal zárta le a játékát. Ez az a sóhaj, amely a tényleges megérkezést fejezi ki.