Blog

Sisterhood

2016. február 27. - Szerző: Oláh Kata

Nőnek lenni hajnalban

Csütörtök hajnal. 5 órakor csörög az óra, gyorsan lenyomom, hogy fel ne ébresszem a férjemet. Csendesen öltözködöm, sikálom a fogam hunyorogva a tükör előtt - jobb, ha ilyenkor bele sem nézek. Magamba döntök egy dupla kávét (hála neked, koffein!), és megnézem, mikor ér pontosan a busz a ház előtti megállóba, hogy ne kelljen fagyoskodnom a hajnali csípős időben (hála neked, technika!). Felkapom a táskám és loholok - az utolsó korty kávé már a pulton fog elhűlni - és éppen elérem a buszt.

Gyógyító Nap lesz aznap. Előtte még elmegyek edzeni, szeretném, hogy beleférjen, szeretem edzéssel kezdeni a napot. Belépek a terembe, ahol hozzám hasonlóan álmos emberek melegítenek, hunyorogva a ledlámpák kissé bántó fényében, és a recepció felől kávéillat kúszik az orromba. Átöltözöm, és felállok a futópadra. Néhány percig melegítek, aztán irány a súlyzók birodalma. Guggolás és kitörés az aznapi menü, ráadásként vállgyakorlatok. Igyekezni kell, a Gyógyító Napról nem szeretnék késni. A nyújtást félig elcsalom, a személyik edzők rosszallóan csóválnák a fejüket, ha lennének a teremben személyi edzők ilyen korai órán.

Az öltözőben kisebb tömeg fogad. Most ért véget egy csoportos óra. Nők csivitelnek, zuhanyoznak, sminkelnek, öltözködnek. Van, aki kosztümbe és tűsarkúba bújik, harisnyát húz óvatosan, mások laza farmernadrágot kapnak magukra és sportcipőt. Ketten hajat szárítanak, és egy negyvenes hölgy izgatottan telefonál, találkozót beszél meg fél kilencre a könyvelőjével. Van, aki a közeli piacra siet, és van, aki törülközőbe tekerve, ráérősen a szauna felé veszi az irányt. Zajlik az élet. Körülöttem sokféle női test. Karcsú és fiatal húszéves, feszesre kidolgozott negyvenes, fogyni vágyó teltkarcsú asszony, jól karbantartott idősebb hölgy. Kezdők, aki nyárig szeretnének fogyni, és csodálatosan csinos veteránok. Vannak, akik a következő órára érkeztek már, izgatottan tárgyalják meg, vajon ki lesz az új oktató.

Ahogy így állok, s várok a soromra a hajszárítóknál, különös érzés kerít hatalmába. Ebben a kavalkádban, a sok-sok test látványában van valami nyers, kendőzetlen őszinteség. A női öltözőben senki nem a jobbik arcát mutatja, hanem azt, ami van. Itt senki nem húzza be a hasát, nem tolja ki a csípőjét, hisz maguk között vagyunk. Vetkőzünk, öltözünk, készülődünk, élünk. Vagyunk, amilyenek vagyunk. Egyvalami biztosan közös bennünk: a munka, amit a testünkért, magunkért teszünk. A kitartásunk, hogy a tennivalóink széles csokrába valahogy beleillesszük a rendszeres mozgást. Ha kell, hajnalban kelünk, és az öltöző ledlámpáinak fényében, kapkodva sminkelünk. Nők vagyunk. Vágyakkal, célokkal, testtel és szerepekkel. Sisterhood - ez a szó jut eszembe, ahogy nézem ismeretlen nőtársaimat a reggeli készülődésben. Sokfélék, eltérőek, mások - mégis, a lelkünk legmélyén egyek. Nők, akik élnek.

Még egy utolsó igazítás a sálamon, és irány a buszmegálló. Van, akit az iroda, van akit bolt, engem pedig a Gyógyító Nap vár.