Elérkeztünk az érzelmekkel foglalkozó kérdéskör talán legizgalmasabb területéhez. Hogyan jönnek létre az érzelmeink? Vajon a testünkben létrejövő fiziológiai változások (pl. az arousalszint növekedése) észlelése hozza-e vajon létre az érzelmet, vagy pedig épp ellenkezőleg: az érzelem átélésének következménye a testi változás? Ez a kérdés rengeteg, eltérő szemléletű és tudományos háttérrel rendelkező kutató foglalkoztat. Tekintsük át akiemelkedő elméleteket arra vonatkozóan, hogyan keletkeznek az érzelmeink.

Egyúttal betekintést nyerhetünk a pszichológia egyik legintenzívebben fejlődő ágába, az ún. affektív pszichológiába, s észrevehetjük, hányféle magyarázat született az érzelmek létrejöttére. A legjobb pedig az egészben az, hogy valójában nem is kell választanunk az elméletek között! A pszichológiában mindig is jól megfértek egymás mellett a különféle iskolák és elméletek, s a legjobb, amit tehetünk, hogy minél többel megismerkedünk, hagyjuk hatni magunkra, s azzal az attitűddel szemléljük az elméleteket, hogy valójában nem vagy-, hanem és-kapcsolat van közöttük.

1. James – Lange elmélet. William James (akit az amerikaiak az amerikai pszichológia atyjának tartanak – mi Európában inkább Wilhelm Wundtot tekintjük annak) és Carl Lange dán fiziológus nagyjából egy időben, egymástól függetlenül publikált hipotézise. A két kutató úgy vélekedett, a testi változások nem kísérőjelenségei, hanem éppen ellenkezőleg: kiváltó okai az érzelmeknek . Azaz ér minket egy inger, ez létrehoz bennünk testi változásokat, a testi változások pedig az összes többi érzelemösszetevővel együtt létrehozzák az érzelmet. E magyarázat szerint meglátunk egy medvét →ez testi változásokat hoz létre → átéljük az érzelmet (megijedünk). Perifériás elméletnek is nevezik ezt, mivel ezen elmélet szerint a változások először a periférián kezdődnek, s az hozza létre az érzelmet.

2. Cannon - Bard elmélet. Walter Cannon és Philip Bard az előző teóriának homlokegyenest ellenkezőjét állítja. Szerintük első lépésként az inger tudatosul, létrejön egy érzelem, s ezzel párhuzamosan jelennek meg a zsigeri változások . Ezek a viszcerális (zsigeri) változások a szimpatikus idegrendszer általános aktivációjával járnak. A Cannon-Bard elmélet szerint tehát a medvés példánk így módosul: meglátjuk a medvét → megijedünk →létrejönnek az ijedtségre jellemző változások a testünkben. Centrális elméletnek is nevezik ezt, mivel az elméletalkotók szerint első lépés az inger tudatosulása az központi idegrendszerben, s ez hozza létre a periférián a változást (pl. vérnyomás-emelkedés, szívfrekvencia-növekedés).

3. Sachter - Singer elmélet. Ez érzelmek keletkezésének legnagyobb hatású hipotézise. Kétfaktoros elméletként is ismert, mivel az érzelmi állapotot két összetevő közötti kölcsönhatás eredményének tekinti: a fiziológiai változások, valamint az ennek megfelelő kiértékelés . Sachterék elképzelése szerint akkor keletkezik érzelem, ha egy inger által kiváltott testi változásokat kognitív kiértékelés követ, s ennek eredménye lesz az átélt érzelem. A testi változások (arousalnövekedés) az érzelem intenzitását határozzák meg, a kiértékelés pedig a minőségét. Kedvenc medvés példánkat elővéve: találkozunk a medvével -> ez vegetatív választ vált ki + a helyzetet veszélyesnek értékeljük (mert nincs közöttünk egy megnyugtatóan masszív vasrács) -> létrejön az érzelem.

4. Kognitív kiértékelés elmélet (Richard Lazarus és Magda Arnold nevével fémjelezve). Ezen elmélet szerint a z érzelmek létrejöttének alapja pusztán a kognitív kiértékelés, vagyis az a tény, hogy milyen jelentést tulajdonítunk egy adott helyzetnek . Arnold szerint az élőlények szinte megállás nélkül értékelik környezetük ingereit jóllétük szempontjából, többek között azt is mérlegelvén, hogy ezek mennyire hasznosak, károsak, vagy könnyen megközelíthetők, illetve elkerülhetők. Lazarus pedig arra helyezte a hangsúlyt, hogy a kiértékelés során a helyzet személyes jelentőségének, jóllétünk szempontjából való relevanciájának felismerése történik meg, majd a helyzet alaposabb elemzése következik, melynek során a megküzdési lehetőségeinket is mérlegeljük. Medveügyben ez azt eredményezi, hogy meglátjuk a medvét -> a helyzetet fenyegetésként értelmezzük (vasrács hiánya), és létrejön az érzelem.

Ezek a legrelevánsabb, legnagyobb hatású érzelemelméletek a pszichológiában. Paul Ekmann és munkatársai kísérletetet tettek arra, hogy a James-Lange és a Cannon-Bard elméletet közelítsék egymáshoz. Vizsgálataikban kétféle módon váltottak ki érzelmeket: mimikai mintázatok célzatos előidézésével, illetve a memóriában tárolt érzelmi élmények előhívásával. Mérték az izomaktivitást, az izomaktivitást az alkarban (EMG), valamint a bőrellenállást (GBR). A mimikai úton előidézett változások esetében a szívritmus egyértelműen megkülönböztette a pozitív érzelmeket és a negatívakat, és ugyanezt az eredményt az újraélt érzelmekkel is megkapták (a negatív érzéseknél a szívfrekvencia jelentősen növekedett, míg a pozitív érzelmeknél nem, sőt, az undor érzésénél kissé csökkent is). Ha a bőr hőmérsékletét is figyelembe vették, a harag egyértelműen elkülöníthető volt a félelemtől és a szomorúságtól.

Kezdjük el figyelni, hogy amikor átélünk egy érzelmet, mi történik pontosan! A testünkben, az elménkben, az arckifejezésünkkel… ez a tudatos jelenlét és figyelem fontos és gazdagító tapasztalásokat hozhat számokra érzelmeinkről, testi és lelki működésünkről.