Ha valami fáj, nehéz, vagy úgy érezzük, hogy az életvezetésünkben támadtak nehézségeink, akkor – egészen leegyszerűsítve – két dolgot tehetünk. Az egyik, hogy a lehető legmesszebbre igyekszünk lélekben távolodni tőle. Úgy teszünk, mintha nem létezne, meggyőzzük magunkat, hogy nem is olyan szörnyű a helyzetünk, és például elkezdjük megerősíteni más tulajdonságainkat, erősségeinket. Elkezdünk másra fókuszálni, abban bízva, hogyha ez a helyzet nem kap figyelmet, akkor valamiképpen kiszorul az életünkből, a tudatunkból, s idővel jelentőségét veszíti. Ez a megoldás tűnhet hasznosabbnak, életközelibbnek, hiszen a fájdalomtól, a kellemetlenségtől legjobb lenne egyszerűen megszabadulni, vagy legalábbis valahogy túljutni rajta. Ha azonban ezt a megoldást választjuk, ez azt is jelenti egyben, hogy egyszersmind elkezdünk távolságot tartani benső világunk egy részétől. Mintha megtagadnánk saját élményeink egy szeletét, elutasítanánk bizonyos aspektusait, ezáltal pedig végsősoron önmagunktól is távolságot tartunk, önmagunk egy részére is nemet mondunk.

A másik lehetőség – s ez elsőre talán furcsának, életszerűtlennek tűnhet – hogy közel megyünk ahhoz, ami fáj, ami nehéz, amibe be vagyunk szorulva. Kíváncsisággal, lehetőség szerint nyitott szívvel, ítéletmentesen. Persze, az ítéletmentesség itt talán túlzó lehet. Hiszen ami fáj, ami nehéz, az nem jó, azt megszüntetni, attól szabadulni szeretnénk. Ez teljesen érthető. Ezzel együtt szomatodráma mégis azt kínálja számunkra, hogy amennyire csak lehet, menjünk közel ezekhez az élményeinkhez. Az évek során azt láttuk, ez a második közelítési mód hosszú távon hasznosabb, mint a könnyebbnek látszó első lehetőség. Hiszen attól, hogy valamiről nem veszünk tudomást, úgy teszünk, mintha nem is lenne, vagy nem is lenne jelentősége, attól még ott van, nem tűnik el, és kifejti a hatását, akár tudunk róla, akár nem.

A Gyógyító Játékot tekinthetjük úgy is akár, mint egy térképet a benső világunkhoz. Bizonyos tájak, mélyföldek és dombságok ismerősek lesznek, de bízvást találunk számunkra ismeretlen vagy rég elfeledett terra incognitát, felfedezetlen területet. Ily módon a Játék kalandra invitál: annak az izgalmát kínálja, hogy fejest ugorjunk saját élményvilágunkba, sokszor elzárt, akár nem is tudatosuló érzéseinkbe, működési módunkba, gazdagító és gyógyító felfedezéseket téve. És miközben közel megyünk élményeinkhez, rázoomolunk térképünk egy-egy részletére, egyúttal meg is szűnik a távolságtartás önmagunktól, és elindulhatunk az önelfogadás és az önszeretet útján, kiépítve-kitaposva új ösvényeket életünk térképén.

Ha úgy érzed, Te is szívesen járnád be benső világod térképét, akkor egy nyolc alkalmas "társasutazásra" hívunk Téged az október elején induló, következő Alapélmény csoportunkba.