Szakember

Kocsis Ilona

Budapest

+36303000099

A testemmel a kapcsolatom gyerekkoromtól nagyon közeli. Két okból is: egyrészt folyamatosan beteg voltam, másrészt balettoztam. Mindkettőt meglehetősen hosszú ideig gyakoroltam, így majdnem profi táncos lettem és majdnem profi beteg. Utóbbit elvittem egy autoimmun betegségig - a látásomat érintette erősen -, végül kiléptem az orvosi hatáskörből, és azt mondtam magamnak, „most én következem”. Akkor fogalmam sem volt, mire utal a belső hang. Csak megtörtént valami, és én két héten belül újra láttam. Saját bőrömön megtapasztaltam, hogy tudok tenni magamért, hogy nem adhatom át a gyógyulásomat kizárólag mások kezébe, hogy én is nagyon kellek hozzá, csak még azt nem tudtam pontosan, hogyan. A mélyebb és tudatosabb önismeret ekkor indult az életemben.

Fenti „előképzettséggel” nem is volt kérdés, hogy szomatodramatista leszek. Először a csoportvezetést, majd az egyéni szomatodráma konzultációt tanultam meg dr. Buda Lászlótól, a módszer kifejlesztőjétől. Hogy mit jelent nekem a Szomatodráma?- a tünetek mögött meghúzódó mélyebb okok gyors megértését, a kapcsolódás gyógyító erejét, az elfogadás megnyugtató melegségét és az öngyógyító képességünk ON üzemmódba állítását. Minden esetben különös, meghatározó élmény. Komoly önismereti munka zajlik, mégis kalandos, szórakoztató a játék, mély megélésekkel, kapcsolódásokkal.

Jógatanárként más testekkel, jógagyakorlóként pedig a saját testemmel ma is napi kapcsolatban vagyok. Megélem, ahogy egy egész vagyok és nem egy puzzle, aminek darabjai a testrészeim, szerveim, pszichém és elmém. Ahol, ha elveszek vagy hozzáteszek egy puzzle darabkát, attól a többi még változatlan marad. Hát nem. Sokkal inkább az történik, ha egy mozdul, reagál, a többi is mozdul és reagál. Jó tudni, hogy pont így van visszafelé is, ha javítani akarok. Ha egy mozdul, reagál, a többi is mozdul és reagál. Az irányt én határozom meg. És néha ehhez segítségre van szükség. Nekem is és neked is. Tartasz valahol és tartasz valami felé. Van saját utad, amin haladsz. Én csak melléd szegődöm, érzékenyen figyelek Rád, nem tollak és nem is húzlak, talán csak inspirállak, hogy megtaláld, és a legteljesebben használd a lehetőségeidet.

Önismereti coachként több módszer integrálásával dolgozom Budapesten és Pécsen.