Már kisiskolás koromban szívesen segítettem a tanulásban társaimnak, így abban a tudatban cseperedtem, hogy tanítónő leszek, de később énekhang hiányában nem javasolták ezt a pályát.

"Nővérke" lettem, először gyermek, majd felnőtt ápolónőként dolgoztam kórházban. Hat évig tudtam ezt szívvel-lélekkel végezni, kimerültem. Az egészségügy elhagyásában láttam a megoldást, de egykori főnöknőm visszaterelt és támogatásával egy belvárosi háziorvosi rendelőbe kerültem. Szerettem ezt a munkát.

Húszas éveim második felében nagyon jól éreztem magam, tele voltam energiával. Akkor még nem olvastam Hamvas Bélát, de ösztönösen valami olyasmit éreztem amit ő így fogalmaz meg:

" A boldogságot csak az bírja el, aki elosztja. A fény csak abban válik áldássá aki másnak is ad belőle."

Kerestem a hatékony elosztás lehetőségét, művészi ambíciók hiányában a pszichológus szakma jó csatornának tűnt. Mielőtt jelentkeztem volna képzésre, egy tapasztalt pszichológusnőtől kértem tanácsot. Ő két tankönyvet ajánlott, ezek elolvasása után viszont úgy döntöttem maradok körzeti nővér, inkább a munkámhoz szükséges képzésekre mentem. Jó orvos mellett, jó közösségben voltam, lányom születéséig maradtam ott.

Negyvenes éveim elején egy autóimmun betegséggel jelzett a testem. Hálás vagyok az alapos kivizsgálásért, az orvosi segítségért. Ennyi egészségügyben eltöltött idő után tisztában voltam azzal, hogy a teljes gyógyuláshoz egyéb gyógymódokat is igénybe kell vennem. Már nem tűrt halasztást a tanulás, mert érintett lettem. Utólag elmondhatom, a betegség volt a legnagyobb tanítómesterem.

Alternatív gyógymódokból nagy a kínálat, bevallom, nem könnyű eligazodni. Kezdetben volt néhány melléfogásom, de kitartó próbálkozások után kialakult egyfajta "belső iránytű", melynek segítségével egyre biztosabban ráéreztem melyik módszer és képviselője lesz segítségemre. Így jutottam el a szomatodrámáig. A könyv (Mit üzen a tested?) elolvasása után rögtön jelentkeztem a képzésre.

Kezdettől lenyűgöz a módszer természetessége, egyszerűsége, spontaneitása és nem utolsó sorban hatékonysága. A képzés alatt sok-sok játék révén számos hasznos felismeréssel gyarapodtam, egyfajta tudatosodási folyamatban volt részem. Amire játékvezetővé váltam (negyvenes éveim második felére), a húsz évvel korábbi lelkiállapotba kerültem (vagy még jobba:) ). Ezt a felszabadult lelkiállapotot testem is követte, laborleleteimről eltűntek a csillagok.

Játékvezetőként fontosnak tartom, hogy aki hozzám fordul biztonságba érezze magát. Ezért azon vagyok, hogy folyamatosan "karban tartsam" önmagam, ahogy egy jó mesterember teszi a szerszámával.

Akinek "belső iránytűje" felém mutat, nyitott szívvel várom.

Arra, hogy mit is jelent számomra a szomatodráma, szintén Hamvas Béla szavait tudom idézni:

"Próbálj meg őszinte lenni pszichológia nélkül. Szeretni ÉN nélkül, Istent látni vallás nélkül. Csak úgy, ahogy tényleg van. Valahogyan szívből és örömmel."