Szakember

Bálint Klára
Ajánljuk Neked

Bálint Klára

Maglód

+36302090710

Alaphivatásom: református lelkipásztor vagyok. Később mentálhigiénés szakemberré, lelkigondozói tereptanárrá, pszichodráma-, bibliodráma-, szomatodráma-játékvezetővé, majd szomatodráma módszerű egyéni konzulenssé képződtem. Legfrissebben Érzelmekre Fókuszáló Párterápiás képzéssel (EFT Externship) és Buda László Ultrarövid Terápiás Módszerének megismerésével gazdagodhattam. Harmincöt éves, embereknek segítő hivatásom és mindmáig tartó, folyamatos képződésem során egyéni mód születhetett meg bennem, amellyel (a visszajelzések szerint) Istennek hála, eredményesen lehetek (akár egyetlen találkozás alkalmával is) segítségére a hozzám fordulóknak.

Számomra a TALÁLKOZÁS – Istennel, önmagammal, a másik emberrel – a legfontosabb. A találkozásban csoda történik. A megérintődés csodája. Ajándékra találhatunk a találkozásban. A legelementárisabb élményem: „Mikor a lelkem roskadozva vittem, / Csöndesen és váratlanul / Átölelt az Isten.”, „Hallom, ahogy a lelkemben lépked, / S az ő bús »Ádám hol vagy?«-ára / Felelnek hangos szívverések. / Szívemben már őt megtaláltam, / Megtaláltam és megöleltem…” (Ady) És az ÖLELÉSBEN, a kapcsolódásban minden a helyére kerül. Az elveszített Éden, a kapcsolat áll helyre. Gyógyulok, mert gyógyít a kapcsolódás, a KAPCSOLAT… S gyógyul bennem és körülöttem minden.

Lenyűgöz, ahogy e csoda megszületését újból és újból tetten érem a szomatodrámában; amilyen gyengéden, s rövid időn belül elvezet oda, ahol rendezni valónk, gyógyulni valónk van. Megköszönöm Buda Lászlónak, akin keresztül mindezt megismerhettem.

Bizalommal és szeretettel fogadom mindazok megkeresését, akik:

  • Szeretnék lelküket, önértékelésüket, önbecsülésüket, önképüket, önmagukkal és másokkal való érzelmi kapcsolatukat erősíteni.
  • Segítő beszélgetésre, életérzést, életet megváltoztatni tudó megmozdulásra vágynak.
  • Magánéleti/házassági/családi krízisben, gyászban, fájdalomban, lehangoltságban szenvednek.
  • Sérelem, harag, megbocsátani nem tudás fogságából szabadulnának.
  • Testi tünettől szenvednek (ami mögött gyakran lelki elakadás állhat).
  • Transzendessel kapcsolatos kérdéseik vannak, spirituálisan vágynak fejlődni.
  • Vagy „csak” szeretnék bizalommal kiönteni a szívüket olyan valakinek, aki befogadással, megértéssel, együttérzéssel fogadja, és öleléssel bocsátja útjára a kopogtatót.

Első konzultáció: 20.000 Ft / 120 perc

További konzultációk: 10.000 Ft / 60 perc

SZEMÉLYES konzultáció: Maglódon, Budapesttől 30 percre, akár autóval, akár tömegközlekedéssel. (Vonattal a Keleti pályaudvarról, busszal az Örs vezér térről fél óránként, valamint szintén busszal Kőbánya-Kispestről óránként indulnak járatok. Az M0-ás autóút Maglód mellett halad el.)

ONLINE konzultáció: Messengeren, Skype-on.

Átlagos várakozási idő: néhány nap.