Programjaink

Ajánljuk Neked
Visszajelzések

Zsombor:Vállalati szektorból érkeztem, úgyhogy nagyon sok rendkívül profi maszkom van. Ez nagyon megnyugtató. Ezeket most nem használtam végül is egyiket sem. Nyilván előre el is készítettem kettőt-hármat, hogy melyiket fogom felvenni, de aztán végül mindegyiket leraktam. Életemben szerintem, ennyi érzelmet, érintést, intimitást én még nem kaptam. Nagyon-nagyon köszönöm szépen a vezetőimnek, és a társaknak, akik őrületes energiákat adtak. Én nem is gondoltam, hogy ilyenek léteznek egyáltalán.

Bori:Kötelezővé tenném!!!

Bea:Életem legnagyobb ajándékát hozta ez a Dobogókői elvonulás. Minden eseménye, szereplője ajándékot hozott és én is tiszta szívvel, lélekből adhattam át ajándékaimat a játékban. Hiszen és tudom, hogy sorsfordulót éltem, élek át. Ez után a 3 nap után már semmi sem lesz ugyanaz, mint ezt megelőzően. Hálával telt szívvel megyek haza és viszem az örömhírt a lelkemben, hogy a világ egy jobb hellyé válhat ez által a fantasztikus módszer által. Köszönöm, hogy itt lehettem!

Judit:Négy órányi intenzív megélés, ami hol katartikus, hol lágyan simogató, hol kacagtató. Nekem ezt adta ez a Gyógyító Délután. Választ kaptam az engem foglalkoztató kérdésekre, sokkal konkrétabban, mit gondoltam. És nem utolsó sorban, olyan érzéseket kaptam a kiscsoportomtól, ami többé tett.

Edit:Ebben a három napban nagy utat tettem meg, terheket raktam le, és boldogságot, feltétel nélküli elfogadást élhettem meg. Fantasztikus játékvezetők kísértek.

Mara:Köszönöm az élményt és az „együtt dobbanást”!

Erika:Nagyon jó volt az egész nap :)

Edit:Nehéz szavakkal leírni, ami szavakon túli. Talán nem is kell. Érezni kell. Ha ez sikerül, akkor ez a boldogság, a minden a teljesség. És ezek mi vagyunk!

Viki:A szomatodráma elvonulás az életem azon szigete, ahol igazán önmagammal találkozhatom, a hol begyógyulnak a fájdalmaim, ahol úgy kapok támogatást, ahogy valóban szükségem van rá, és ahol a legjobb emberi valónk képes megnyilvánulni. Laci karizmatikus lénye, a bölcsessége, az élettapasztalata, a jobbító adni akarása, az emberszeretetet és maga a módszertan tökéletesen létrehozza azt a közeget, amiben szintet léphet minden résztvevő élete. Kedvenc ráadás számomra a sok nevetés és Laci humora, ami két elvonulás között is mosolyt csal az arcomra. Köszönöm!

Andi:Kételkedtem benne, hogy ennyi ember, ennyi idő alatt ennyi mindent kaphat, de már tudom, hogy ez lehetséges – legalábbis nekem sikerült!

További visszajelzések

SzomatoDráma Alapélmény

8 napos önismereti tanfolyam

Ma olyan korban és társadalomban élünk, amelyben újra kell tanulnunk az emberi test bölcsességét. Test és lélek elválaszthatatlan egységére újra rá kell csodálkoznunk, és talán újra rá kell ébrednünk önmagunk értékére, elfogadhatóságára és szerethetőségére. Betegségeink, tüneteink ellenségekké váltak, értelmük és üzenetük elveszett a szemünk elől. A biológiai folyamataink feletti kontrollt szakértőknek adtuk át, saját öngyógyító képességünk meggyengült.

A 8 napból álló program célja, hogy ízelítőt kapj a Szomatodráma világából: megtapasztald a módszer működését, miközben egy-egy Játék Főszereplőjeként saját testi-lelki tüneteid megértésén, megérzésén és feloldásán keresztül mélyül önismereted és öngyógyító képességed. Ebben a 80 órában elsősorban a saját élmény és gyógyulás van a fókuszunkban, ám közben rengeteg élményt kapunk Szereplőként egymás játékaiban, és elkezdjük gyakorolni a Gyógyító Játék vezetését is.

A jelentkezéshez nem elvárás a speciális végzettség, tapasztalat vagy szakmai irány. Lényeg, hogy legyen Benned kíváncsiság, játékkedv, önismereti hajlandóság. Bárki jelentkezhet, aki elolvasta és tudomásul vette a vonatkozó információkat, és ezek alapján meg tudta hozni döntését.

Az Alapélmény abszolválása lehetőséget nyit arra, hogy – kölcsönös egyetértés és megállapodás esetén – belépj aszomatodráma továbbképzési rendszerébe, amelyben fokozatosan el tudsz mélyedni a Gyógyító Játék vezetésében, a szomatodráma módszerének használatában (mind egyéni, mind csoportos formában). Képzési rendszerünk több lépcsőből áll, és elvégzésükkel különféle képesítéseket és jogosultságokat szerezhetsz, bekapcsolódhatsz támogató szakmai közösségünkbe, és Te magad is önállóan dolgozhatsz a szomatodráma módszerével.

Aktuális programunk