Programjaink

Visszajelzések

Ági:Köszönöm a könnyed, játékos lehetőséget, ami nekem biztonságot és életet adott.

Bogi:Csodálatos volt megélni a végtelen nyugalmat, békét és egységet az egyik játék során. Minden résztvevő nagyon elfogadó volt. Örülök, hogy részt vettem az elvonuláson, jövőre is szeretnék jönni.

Kati:A gyógyító délutánon nagyon jó csoportba kerültem...a játékban kialakult ugyanaz a patthelyzet, ami az életemben is jelen van. Nagyon sok segítséget kaptam, bízom benne, hogy elindult egy oldódó folyamat. Köszönöm.

Erika:Nagyon jó volt az egész nap :)

Edit:Csodálatos dolog, ember egy ember problémájának megoldásán együtt “dolgozik” az egész csoport és a végén egy emberként örülünk a közösen elért sikernek. A felemelő pillanatokban egy emberként osztozni. Olyan csodálatos érzés, amit mindenkinek érdemes kipróbálni.

Zsombor:Vállalati szektorból érkeztem, úgyhogy nagyon sok rendkívül profi maszkom van. Ez nagyon megnyugtató. Ezeket most nem használtam végül is egyiket sem. Nyilván előre el is készítettem kettőt-hármat, hogy melyiket fogom felvenni, de aztán végül mindegyiket leraktam. Életemben szerintem, ennyi érzelmet, érintést, intimitást én még nem kaptam. Nagyon-nagyon köszönöm szépen a vezetőimnek, és a társaknak, akik őrületes energiákat adtak. Én nem is gondoltam, hogy ilyenek léteznek egyáltalán.

Klári:Hogy mit adott ez a 3 nap? Sírást, nevetést, örömöt, harcot, ölelést, elfogadást, játékot, megbocsájtást, szeretetet és összetartozást. Rövidebben? Lelki békét. Csodát. A tapasztalatot, hogy jó lenni és érezni.

Erika:Játszani jó! Élveztem az érzéseket, amiket kaptam. A módszer finoman, lágyan mutatott utat. Köszönöm!

István:Fantasztikus íve volt ennek a három napnak az önmagam megismerésében. Nagyon zárt emberként olyan felismeréseket és kitárulkozást hozott ki belőlem, amit álmomban sem gondoltam volna. Próbálom az itt megélteket további megismerésekre fordítani, magammal kapcsolatban és ezt az emelkedő ívet tovább emelni.

Andi:Ismeretlen emberek érzései útján jöttem rá arra a hibára, amit évek óta elkövetek, és ami a betegségemet okozta. Megdöbbentő élmény volt magamat és a betegségemet kívülről látni, de rájöttem a megoldásra! Köszönöm!

Márti:A SzomatoDráma közösségben olyanok közt élhetem meg a testi-lelki közelséget, akik még sosem bántották egymást igazán. Minden pillanatot megragadok, hogy ebben az érzésben lebeghessek.

Hajni:Ezúton is szeretném megköszönni mindenkinek, azt a sok-sok szeretetet, kedvességet és az élményt, amit a 26-i Gyógyító Napon kaptam tőletek!!! Külön szeretném megemlíteni, hogy nagyon hálás vagyok a két csodálatos segítőnek, Beának es Katának, akiknek a figyelmességének, kedvességenek és fantasztikus játék vezetői képességének köszönhetően olyan élményben volt részem, ami felejthetetlen!!!

Richárd:Közelebb kerültem ahhoz, hogy ki vagyok, és ki nem vagyok. Ki akarok, ki nem akarok lenni. … Köszönöm szépen a szerető támogatást, elfogadást és nyitottságot, amit éreztem.

Ildi:Nem gondoltam volna, hogy a szomatodráma ilyen hatásos lehet. Amit a játékokban megtapasztalhattam, azok mind sokat segítettek abban, hogy visszataláljak önmagamhoz, megértést, szeretetet kapjak. Az első játék életmentő volt <3

Alíz:Barátságos, meghitt, őszinte és családias környezetben töltöttünk el 3 napot, ahol az érzések, érzelmek hulláma váltakozó intenzitással hömpölyögtek felénk. Érdekes volt ráébredni, hogy mennyi emlék, fel nem dolgozott trauma, meg nem oldott konfliktus lakozik mindannyiunkban és hogy mennyire csodálatos érzés korábban számunkra ismeretlen emberekkel együtt sírni és nevetni a felismerésben. Csodálatra méltó az az elhivatottság, amivel Laci és a segítők támogattak bennünket az elmúlt 3 napban és fáradtságot nem ismerve segítettek feloldani a gátlásainkat, támogatni fájdalmunkban és ünnepelni sikereinkben.

Zsuzsa:Beigazolódott, amit sejtettem. Működik a módszer.

Kriszta:Nagyon sokat ad, önismeretben, kapcsolatokban, elmélyülésben.

Ági:Ez a 3 napos elvonulás nagyon nagyhatású. Különlegessége, hogy ahogy időben haladunk előre, egyre jobban egymásra hangolódunk, egy hullámhosszra kerülünk. Az állítások egyre gördülékenyebbek, hamarabb összeáll a kép. A helyszín tökéletes, a szálloda is teljesen megfelelő. Rendezzetek még itt ugyanilyen elvonulást. Hasznos, eredményes, annak is, aki az egynaposokon nem tudott volna megnyíni, itt sikerült neki.

Erik:Hasznos, fontos, élvezetes! Köszönöm!

Tünde:A legemlékezetesebb az az élményem volt, amikor a Gyógyító Napon megnéztük a fülem. Egész életemben meghatározó, örök élmény marad, soha nem feledem. A meglepő és megdöbbentő még ma is az egészben az, hogy hatott! Lehet, hogy a sírás (ez esetben majdnem bőgés, zokogás) erőssége egyenesen arányos a hatással? Addig a napig, évek óta, 2-3-havonta begyulladt, és most úgy gondolom, másfél évvel a a Gyógyító Nap után, hogy "a fülemen túl vagyok", Neked és a szomatodrámának köszönhetően.

További visszajelzések
Ajánljuk Neked

404

Nincsen megjeleníthető tartalom.
Program megosztása