Programjaink

Visszajelzések

Kata:Számomra újdonság volt és nagyon tetszett! Mindenkinek ajánlom, aki érett ilyen ismeretek, tapasztalatok befogadására.

Bea:Minden várakozásomat felülmúlta ez a 3 nap. Megértettem azt, hogyha egész egyszerűen hagyjuk, hogy kinyíljon a szívünk, és találkozunk élő, vibráló érzéseinkkel - bármily nehéz is ez olya kor, mert fájdalommal és könnyekkel jár - elképesztő határtalan mélységek jelennek meg bennünk, felbecsülhetetlen kincseket találunk önmagunkban.

Csilla:Hasznos volt, izgalmas volt, élmény volt!

Kati:Kedves László! A könyved olvasása után nagy érdeklődéssel vettem részt a Gyógyító Délutánon. Lenyűgöző a módszer szelídsége, és ezzel együtt a hatékonysága. Itt az idő számomra megtanulni ezt a módszert. Mindenkinek csak ajánlani tudom.

Edit:Ebben a három napban nagy utat tettem meg, terheket raktam le, és boldogságot, feltétel nélküli elfogadást élhettem meg. Fantasztikus játékvezetők kísértek.

Móni:Csütörtök óta alapjaiban változott meg a testemhez való hozzáállásom. Nagyon mély folyamatok indultak be fizikailag és lelkileg is, úgyhogy csak ámulok, tátom a számat és engedem magam nekik. Imádom az egészet, mert olyan helyre érkeztem, ahova eddig nem mertem belépni, csütörtökön pedig valami végtelen egyszerűséggel mégis megengedődött. Kinyílt az ajtó. Idén karácsonyra megkaptam a Testemet. Ez milyen már... :) Köszönöm!

Miklós:Jó volt Veletek lenni és megtapasztalni, a Szeretet és az Elfogadás áramlását! Köszönet érte.

Anna:Egy élmény volt számomra a tegnapi nap, tényleg nagyon szeretetteli volt a légkör egész nap folyamán, sajnáltam hogy vége. Szívesen maradtam volna még. Jó volt átélni mindazt amiről eddig csak olvashattam. Nagyon sokat kaptam! :)) Köszönök nektek mindent!

Ági:Átalakító, sorsfordító, felemelő élmény. Impulzusokban és felismerésekben gazdag, tömény, de mégis felszabadító és szárnyakat adó elvonulás.

Laci:Számomra óriási élményt jelentett ez az intenzív játék. Bámulatos volt megtapasztalni, hogy ez a számomra idegen 4 ember, akivel a sors itt összehozott a kiscsoportban, milyen gyorsan bizalmas és alkotó-segítő viszonyba került egymással. Sokat adott nekem ez a délután. Köszönöm.

Richárd:Közelebb kerültem ahhoz, hogy ki vagyok, és ki nem vagyok. Ki akarok, ki nem akarok lenni. … Köszönöm szépen a szerető támogatást, elfogadást és nyitottságot, amit éreztem.

Nóra:Nagyon hiteles, a test jelzéseire épít, az igazságra.

Bori:Kötelezővé tenném!!!

Klári:Nekem a SzomatoDráma a szeretet szigete. Nyitni, kapcsoldóni be/elengedni-tudni, ez CSODA. És ehhez a csodához kell egy erő (Szeretet / Isten / Univerzum), ami felébreszti a bennünk szunnyadó képességet, hogy tudjunk nyitni, kapcsolódni, el/beengedni. És Laci, Te kaptad ajándékba, hogy ezt/Őt képviselni tudod, mintát adni arra, hogy tudjuk ezt mi is tenni. Köszönöm

Kata:Kedves Laci és kedves Segítők! Szeretném megköszönni Nektek ezt a 3 csodálatos, izgalmas, érzelmekkel teli napot. Remélem, máskor is lesz lehetőségem részt venni, és megtapasztalni egy ilyen mély és szeretetteljes légkört, amiben együtt sírtunk és nevettünk, önzetlenül segítettünk egymáson és magunkon. Hála és köszönet!

Marika:Csodálatos 3 napot töltöttem itt. Régóta keresem azt a módszert, ami közelebb visz az érzéseimhez, ami segít nyitottá válni. A SzomatoDrámával ezt megtaláltam. Hálásan köszönöm!

Edit:Csodálatos dolog, ember egy ember problémájának megoldásán együtt “dolgozik” az egész csoport és a végén egy emberként örülünk a közösen elért sikernek. A felemelő pillanatokban egy emberként osztozni. Olyan csodálatos érzés, amit mindenkinek érdemes kipróbálni.

Móni:Tiszta szívből szeretni, elfogadni, megérkezni. Leírhatatlan 3 nap, amit a legjobb átélni. Csodálatos segítők, emberek, elfogadó, biztonságos környezet. Olyan ajándékot kaptam, amely meghatározza a további életemet. Egy olyan, különleges, felszabadult érzést élhettem át, amely megkönnyíti a további utamat. Egy olyan módszer, amelyben teljes szívvel hiszek. Egy olyan hely, ahol otthon érzem magam. Otthon a szívemben. Egy hely, amelyet mindig is kerestem. Most megtaláltam. És mostmár sohasem veszthetem el. :)

Bea:Köszönet és hála a hihetetlenül csodálatos és mély szereteterőért, ami kimozdít a tehetetlenségből és átsegít egy új, szeretetteljes, önmagammal, való találkozás felé.

Kati:Ismételten lenyűgözött a mező működése, amit akár úgy is mondhatnánk, hogy egyek vagyunk. A három napban nagyon jó volt megélni, megtapasztalni, hogy akár szereplő, akár állító voltam, a felaat megoldása, az érzelmek megélése tett képessé a következő szerepre. Egyfajta egymásra épülést, fejlődést éreztem az idő előrehaladtával.

További visszajelzések
Ajánljuk Neked

SzomatoDráma Alapélmény - Pécs

8 napos önismereti tanfolyam

Október 12. 10:00, szombat - 2025. február 8. 17:00, szombat

Inner Arcanum Életmód Központ - 7624 Pécs, Ferencesek utcája 44

A 8 napból álló program célja, hogy ízelítőt kapj a SzomatoDráma világából: megtapasztald a módszer működését, miközben egy-egy Játék Főszereplőjeként saját testi-lelki tüneteid megértésén, megérzésén és feloldásán keresztül mélyül önismereted és öngyógyító képességed. Ezen a tanfolyamon elsősorban a saját élmény és gyógyulás van a fókuszunkban, ám közben rengeteg élményt kapunk Szereplőként egymás játékaiban, és elkezdjük gyakorolni a Gyógyító Játék vezetését is.

A program vezetője:

Várhegyiné Pfeiffer Judit Szomatodráma Szakember, a módszer hivatalos oktatója

A program szakmai felelőse:

Dr. Buda László

Az Alapélmény felépítése:

Az önismereti csoport létszámkorlátos, zárt (értsd: a megkezdés után már nem lehet csatlakozni) csoportos folyamatból áll. A tanfolyam 8 napra oszlik el, havonta egy-két alkalmat jelent, 10-től 17 óráig, kb. 13 óra körül ebédszünettel. A módszerrel és az azt megalapozó világképpel való fokozatos ismerkedés mellett minden alkalommal van lehetőség arra, hogy gyakorlott játékvezetők segítségével, saját témákkal foglalkozzanak a résztvevők.

Az Alapélmény tartalma:

Miközben a hangsúly elsősorban a közös játékon, az önismereten, az öngyógyítás gyakorlásán van, a szemléletformálás, az elméleti alapozás, a közös gondolkodás és a tapasztalat-megosztás is helyet kap a folyamatban. A tartalmi tematika legfőbb elemei:

  • barátságosság - önismeret – önelfogadás – önszeretet – öngyógyítás
  • a SzomatoDráma világképe és módszertana
  • a testem és én – elidegenedés és közeledés – a kapcsolati időtöltés 6 formája – a személyes párbeszéd jelentősége – párbeszéd a testtel, egy testrésszel vagy szervvel
  • a Játék, mint megközelítés lényege (összehasonlítva ezekkel: terápia, tanácsadás, gyógyítás, problémamegoldás, blokkoldás stb.)
  • a SzomatoDráma Játék felépítése, általános folyamata
  • a SzomatoDráma Játék szereplői (Főszereplő – Játékvezető – Szereplők)
  • a Játék élménye Szereplőként: spontaneitás, intuíció, testérzet-tudat, képviseleti érzékelés – a Szereplő szerepe, dolga a Játékban
  • a testszimbolika elmélete és a testtel való kommunikáció gyakorlata közti különbség
  • testi tünetek (biológia) és az élettörténet (biográfia) összekapcsolása – kitüntetett életszakaszokkal/énrészekkel való találkozás – "én mint hologram" játék
  • a szintátlépés megjelenése a Gyógyító Játékban
  • nyílt, a részben fedett és a teljesen fedett játékok
  • a kapcsolati konfliktusok jelentősége – az „unfinished business” és a „coming out” élménye
  • a konfliktuskezelés és – feloldás lehetőségei – a megbocsátás és elengedés 3 lépcsője – a „negatív” szereplők integrálása
  • a Gyógyító Játék típusai: játék távol lévő személyek témájával, a rapid játék gyakorlata
  • a szülőkkel való kapcsolat rejtett elemeinek feltárása és feloldása a gyakorlatban
  • a stressz hatása egészségünkre és kapcsolatainkra
  • az élet közepe, „midlife”-krízis és a második életfél sajátosságai, az élet kitüntetett pillanatai

Délelőtt folyamán előadásokra és a nap tematikájához igazodó rövid páros / néhány fős önismereti játékokra számíthatnak a résztvevők.

Délután kerül sor a Gyógyító játékokra 4-5 fős kis csoportokban, az erre kialakított kerek szőnyegeken. Az önismereti játékok összehangolódással és néhány perces témafelvetéssel kezdődnek, valamint rövid összefoglaló és visszajelző körrel zárulnak, legtöbbször a földön ülve zajlanak; egymással párhuzamosan, gyakorlott szomatodráma játékvezetők segítségével.

Az Alapélmény "bemenete"

A jelentkezéshez nem elvárás a speciális végzettség, tapasztalat vagy szakmai irány. Lényeg, hogy legyen Benned kíváncsiság, játékkedv, önismereti hajlandóság. Bárki jelentkezhet, aki elolvasta és tudomásul vette a vonatkozó információkat, és ezek alapján meg tudta hozni döntését. Ha kérdés merül fel Benned a jelentkezés kapcsán, írj az címre!

Az Alapélmény "kimenete"

Ha hiánytalanul teljesítetted (ill. hiányzás esetén megfelelően pótoltad) a 8 napot, Tanúsítványt kapsz a program teljesítéséről.

Az Alapélmény elvégzése lehetőséget nyit arra, hogy – kölcsönös egyetértés és megállapodás esetén – belépj a SzomatoDráma továbbképzési rendszerébe , amelyben fokozatosan el tudsz mélyedni a Gyógyító Játék vezetésében, a szomatodráma módszerének használatában (mind egyéni, mind csoportos formában). Képzési rendszerünk több lépcsőből áll, és elvégzésükkel különféle képesítéseket és jogosultságokat szerezhetsz, bekapcsolódhatsz támogató szakmai közösségünkbe, és Te magad is önállóan dolgozhatsz a SzomatoDráma módszerével. Sőt, idővel akár a módszer tanítására, továbbadására is nyílhat lehetőséged.

Technikai tudnivalók:

Az Alapélmény időpontjai:

Minden alkalommal 10–től 17 óráig:

  • 2024. október 12 – 13., szombat - vasárnap

  • 2024. október 26., szombat

  • 2024. november 15-16., péntek - szombat

  • 2024. december 7., szombat

  • 2025. január 11., szombat

  • 2025. február 8., szombat

Helyszín:

Inner Arcanum Életmód Központ, Pécs,Jókai utca 4. - (belső udvar)

Költség:

Az Alapélmény részvételi díja 280.000 Ft.

Ha az egyösszegű fizetést választod, 10% kedvezményt kapsz, így a program díja Neked 252.000 Ft. Ezt egyösszegben történő utalással tudod rendezni.

Amennyiben a részletfizetést (70.000 Ft regisztrációs díj + 3 X 70.000 Ft) választod, kérünk, hogy jelentkezésed véglegesítéséhez utald el a regisztrációs díjat, majd legkésőbb a program kezdete előtti napon a következő 70.000 Ft-ot. A fennmaradó 2 részletet legkésőbb a harmadik és a negyedik tanfolyami alkalom előtt 5 nappal kell majd rendezni.

Az Alapélmény csoport zárt, létszámkorlátos, a jelentkezések a befizetés sorrendjében válnak érvényessé!

A további fizetési tudnivalókról a regisztrációd után e-mailben kapsz tájékoztatást.

Kérjük, vedd figyelembe a döntésednél, hogy a befizetett összeg utólagos visszatérítésérét, átcsoportosítását nem vállaljuk!

Kérjük, azt is vedd figyelembe, hogy a 8 napos zárt csoportos folyamatból a hiányzás nem elfogadható. Amennyiben mégis sor kerülne rá, a SzomatoDráma napok valamelyikén tudod ezt pótolni, azonban ennek költségét, a részvételi díj nem tartalmazza.

Fizetési információ

Jelentkezésedet a részvételi díj átutalásával tudod véglegesíteni, amihez kérésedre emailben elküldjük a szükséges adatokat (az utalásnál, kérlek, tüntesd fel Számla száma ).

Szomatodráma programok

  • SzomatoDráma Alapélmény

    80 órás önismereti tanfolyam Szeptember 27. 10: 00, péntek - 2020. február 22. 18: 00 Ma olyan korban és társadalomban élünk, amelyben újra kell tanulnunk az emberi test bölcsességét. Test és lélek elválaszthatatlan egységére újra rá kell csodálkoznunk, és ...

    Bővebben
    Kapcsolódó programjaink
Program megosztása