Johanna:Hatalmas élmény volt részt venni ezen az elvonuláson és kipróbálni a SzomatoDrámát. Nyugalommal telve és nagy szeretet-érzéssel megyek haza és biztos vagyok benne, hogy ez csak a kezdet és kapcsoatban maradok a SzomatoDrámával.
Elsőként az jut eszembe, hogy milyen jó volt az első-benyomások által állított gátakat lebontani, kinyitni a szívemet teljesen ismeretlen emberek és néha kívülről kicsit bizarrnak tűnő feladatok felé. Nagyon különleges és hiteles volt megtapasztalni, hogy nem kell semmit elárulnom a játszótársaimnak magamról és a játék ennek ellenére tükrözi egy élethelyzetemet és egyértelműen üzenetet hordoz számomra.
Váratlanul ért, hogy a segítők menyire kedvesek és barátságosak voltak, a hétköznapokban általában nem csoportban találkozik az ember ilyen bizalomgerjesztő, szimpatikus, pillanatok alatt a lelkemig érő emberekkel. Köszönöm ezt a 3 napot, remélem, hamarosan újra együtt játsszunk!
Bea:Életem legnagyobb ajándékát hozta ez a Dobogókői elvonulás. Minden eseménye, szereplője ajándékot hozott és én is tiszta szívvel, lélekből adhattam át ajándékaimat a játékban. Hiszen és tudom, hogy sorsfordulót éltem, élek át. Ez után a 3 nap után már semmi sem lesz ugyanaz, mint ezt megelőzően. Hálával telt szívvel megyek haza és viszem az örömhírt a lelkemben, hogy a világ egy jobb hellyé válhat ez által a fantasztikus módszer által. Köszönöm, hogy itt lehettem!
Dia:Csodálatos volt! Szívem minden szeretetével KÖSZÖNÖM.
Márti:Komplex és feloldó volt.
Hajnal:Szeretném megköszönni, hogy az általad közvetített fantasztikus – csodának minősülő – módszerrel hozzájárulsz e földi létben élő, múltból hozott fájdalmakkal lefojtott emberi lét minőséségenek a könnyedebb, boldogabb és örömmel telibb, szeretet-létbe való átvezetéséhez!
Köszönöm, hogy magam is részese lehettem előadásaidnak, gyógyító napjaidnak….. és olvashattam soraidat, amelyek megerősítették a saját magam módján, magamban átfordított érzéseket – engedélyt és szabadutat adva azok valódiságának élésére és továbbítására.
Róbert:Több csoportos foglalkozáson is volt szerencsém részt venni az elmúlt években, de ilyen pozitív töltésű emberekkel még sosem voltam körül véve. Ennyit nem nevettem egy hétvége alatt soha életemben.. Első bálosként – a könyveket olvasva, és a Nyitott Akadémiát végig kísérve – egy percre sem kételkedtem a szomatodráma működésében. Működik. Csodálatos személyes megtapasztalásom volt! Köszönöm Mindenkinek
Kriszta:Nagyon sokat ad, önismeretben, kapcsolatokban, elmélyülésben.
Csilla:Ekkora nyugalmat és szeretetet még sosem éreztem magamban, mint amekkorát az elvonulás óta érzek! Ennyi mosolyt és ölelést még sosem kaptam 3 nap alatt. A legszebb, hogy ezek mind itt vannak velem. Jönnek velem a metrón, a biciklin, bejönnek velem dolgozni és haza is kísérnek.
Köszönöm magamnak, hogy belevágtam. Köszönöm Nektek, hogy lehetővé tettetek egy ilyen csodás programot!
Még találkozunk! :-)
Ildi:Nem gondoltam volna, hogy a szomatodráma ilyen hatásos lehet. Amit a játékokban megtapasztalhattam, azok mind sokat segítettek abban, hogy visszataláljak önmagamhoz, megértést, szeretetet kapjak. Az első játék életmentő volt <3
Rita:Gondolatébresztő, jó betekintést adott, meggyőzött a módszer hatékonyságáról.
... annyira magával ragadott az egész :)
Erik:Hasznos, fontos, élvezetes! Köszönöm!
Edit:Ebben a három napban nagy utat tettem meg, terheket raktam le, és boldogságot, feltétel nélküli elfogadást élhettem meg. Fantasztikus játékvezetők kísértek.
Tamás:Számomra eddig ismeretlen módon segített megérteni önmagam működését.
Andi:Ismeretlen emberek érzései útján jöttem rá arra a hibára, amit évek óta elkövetek, és ami a betegségemet okozta. Megdöbbentő élmény volt magamat és a betegségemet kívülről látni, de rájöttem a megoldásra! Köszönöm!
Bea:Köszönet és hála a hihetetlenül csodálatos és mély szereteterőért, ami kimozdít a tehetetlenségből és átsegít egy új, szeretetteljes, önmagammal, való találkozás felé.
Imre:Volt részem sírásban, spontán gyógyulásban. Rengeteg felismerést és tapasztalatot szereztem. .. Sokkal többet kaptam, mint amire számítottam.
Erzsi:Köszönöm, hogy az együtt töltött napon megtapasztalhattam a szomatódráma hatását, hogy mennyire működik az ami a lelkem mélyén van, ami bánt, azt a társaim mennyire megérzik, megjelenítik annak ellenére, hogy arról mit sem tudtak.
Teljesen világossá vált mit kell elfogadnom és min kell túllépnem.
Móni:Remek, új, jól integrálható más rendszerekbe, színes, izgalmas.
Nóra:Nagyon hiteles, a test jelzéseire épít, az igazságra.
Edit:Nehéz szavakkal leírni, ami szavakon túli. Talán nem is kell. Érezni kell. Ha ez sikerül, akkor ez a boldogság, a minden a teljesség. És ezek mi vagyunk!