Programjaink

Visszajelzések

Móni:Csütörtök óta alapjaiban változott meg a testemhez való hozzáállásom. Nagyon mély folyamatok indultak be fizikailag és lelkileg is, úgyhogy csak ámulok, tátom a számat és engedem magam nekik. Imádom az egészet, mert olyan helyre érkeztem, ahova eddig nem mertem belépni, csütörtökön pedig valami végtelen egyszerűséggel mégis megengedődött. Kinyílt az ajtó. Idén karácsonyra megkaptam a Testemet. Ez milyen már... :) Köszönöm!

Eli:Köszönöm, hogy itt lehettem, a program csodálatos, nagyon jól működik, gratulálok hozzá.

Andi:Kételkedtem benne, hogy ennyi ember, ennyi idő alatt ennyi mindent kaphat, de már tudom, hogy ez lehetséges – legalábbis nekem sikerült!

Kati:Kedves László! A könyved olvasása után nagy érdeklődéssel vettem részt a Gyógyító Délutánon. Lenyűgöző a módszer szelídsége, és ezzel együtt a hatékonysága. Itt az idő számomra megtanulni ezt a módszert. Mindenkinek csak ajánlani tudom.

Balázs:Újszerűen ismerhetjük meg önmagunkat. Mindenkinek érdemes kipróbálni!

Kata:Meghökkentő volt és sok mulatsággal, örömmel, átértékelő infóval szolgált.

Zsuzsa:Ez a három nap segített abban, hogy visszakapjam önmagam. Átéltem, hogyan fordulhat a rossz jóra: a stresszből erő, a bizonytalanságból szeretet, az idegességből nyugalom lett. Köszönöm a lehetőséget, a játékot. Nehéz, de felemelő volt.

Viki:A szomatodráma elvonulás az életem azon szigete, ahol igazán önmagammal találkozhatom, a hol begyógyulnak a fájdalmaim, ahol úgy kapok támogatást, ahogy valóban szükségem van rá, és ahol a legjobb emberi valónk képes megnyilvánulni. Laci karizmatikus lénye, a bölcsessége, az élettapasztalata, a jobbító adni akarása, az emberszeretetet és maga a módszertan tökéletesen létrehozza azt a közeget, amiben szintet léphet minden résztvevő élete. Kedvenc ráadás számomra a sok nevetés és Laci humora, ami két elvonulás között is mosolyt csal az arcomra. Köszönöm!

Hédi:Megnyugtató, magabiztos vezetés, nagyszerű társak, otthonos melegség.

Orsi:Gyönyörű környezetben, biztonságos közegben játszhattam, érezhettem, pihenhettem az állításokban és tapasztalhattam meg olyan élményeket, amelyek az adott életszakaszokban a legnehezebb hiánypótlók. A Gyógyító nap és az elméleti képzések mellett kifejezetten örülök ennek a 4 órás abszolút gyakorlási lehetőségnek. Köszönöm!

Bea:Köszönet és hála a hihetetlenül csodálatos és mély szereteterőért, ami kimozdít a tehetetlenségből és átsegít egy új, szeretetteljes, önmagammal, való találkozás felé.

Miklós:Jó volt Veletek lenni és megtapasztalni, a Szeretet és az Elfogadás áramlását! Köszönet érte.

Ági:Átalakító, sorsfordító, felemelő élmény. Impulzusokban és felismerésekben gazdag, tömény, de mégis felszabadító és szárnyakat adó elvonulás.

Móni:Szeretném megköszönni azt a csodálatos gyógyító napot, ahol lehetőségem volt találkozni. Találkozni másokkal és találkozni magammal. Jelentkeztem a képzésre, mert ezt a módszert kerestem már jó ideje. Köszönöm, hogy adhattam és kaphattam is, hogy gyógyulhatok én is, mások is. A hitet, ami most afelé visz, hogy önmagam lehessek.

Kati:Ismételten lenyűgözött a mező működése, amit akár úgy is mondhatnánk, hogy egyek vagyunk. A három napban nagyon jó volt megélni, megtapasztalni, hogy akár szereplő, akár állító voltam, a felaat megoldása, az érzelmek megélése tett képessé a következő szerepre. Egyfajta egymásra épülést, fejlődést éreztem az idő előrehaladtával.

János:A módszer hatékony, emberközeli és gyakorlatias.

Kata:Kedves Laci és kedves Segítők! Szeretném megköszönni Nektek ezt a 3 csodálatos, izgalmas, érzelmekkel teli napot. Remélem, máskor is lesz lehetőségem részt venni, és megtapasztalni egy ilyen mély és szeretetteljes légkört, amiben együtt sírtunk és nevettünk, önzetlenül segítettünk egymáson és magunkon. Hála és köszönet!

Erika:Meglepő és nagyon hiteles, amikor számomra idegen emberek a játék által megfogalmaznak számomra fontos érzéseket, új gondolatokat. Megmutatnak egy másik utat.

Kati:A gyógyító délutánon nagyon jó csoportba kerültem...a játékban kialakult ugyanaz a patthelyzet, ami az életemben is jelen van. Nagyon sok segítséget kaptam, bízom benne, hogy elindult egy oldódó folyamat. Köszönöm.

Zsombor:Vállalati szektorból érkeztem, úgyhogy nagyon sok rendkívül profi maszkom van. Ez nagyon megnyugtató. Ezeket most nem használtam végül is egyiket sem. Nyilván előre el is készítettem kettőt-hármat, hogy melyiket fogom felvenni, de aztán végül mindegyiket leraktam. Életemben szerintem, ennyi érzelmet, érintést, intimitást én még nem kaptam. Nagyon-nagyon köszönöm szépen a vezetőimnek, és a társaknak, akik őrületes energiákat adtak. Én nem is gondoltam, hogy ilyenek léteznek egyáltalán.

További visszajelzések
Ajánljuk Neked

3 napos Téli Elvonulás

Dr. Buda Lászlóval

Február 19. 11:00, péntek - február 21. 16:00, vasárnap

Duna Relax & Event Hotel - 2300 Ráckeve, Dömsödi út 1/a

A 3 napos Téli Elvonulás évek óta az egyik legnépszerűbb programunk, ahol a tartalmas pihenés és kikapcsolódás mellett

  • intenzív játékokat,
  • elmélyülő önismereti lehetőséget,
  • testi-lelki gyógyulást

kínálunk.

A környezet csendes és kulturált, a minőségi szálláson svédasztalos étkezések, wellness szolgáltatások várják a résztvevőket. A programot felkészült és elkötelezett szakmai csapat, korlátozott résztvevő létszám, nyitott és barátságos emberek jellemzik.

A 3 nap fokozatosan elmélyülő felismeréseket, megtapasztalásokat kínál. Kis létszámú (5-6 fős) csoportokban lehet belemerülni a Gyógyító Játékok izgalmas világába. A programot Dr. Buda László irányítja és felügyeli, és igény esetén van lehetőség rövid személyes konzultációra is vele. A játékokat képzett, gyakorlott játékvezetőink vezetik.

Ajánljuk mindazoknak, akiket érdekel a szomatodráma különleges világának alaposabb felfedezése, az önelfogadás és önszeretettémája, a test és lélek kapcsolata, a gyógyulás titkai.

Résztvevőink általában nagy elismeréssel értékelik ezt a különleges programot. Van, aki magyarázatokat kap régi kérdéseire. Van, aki meglepően gyors gyógyulásról számol be. Van, aki lendületet kap sorsfordító változtatásokhoz. Van, aki életre szóló barátságokat köt. És van, akik egyszerűen csak jól érzi magát, és évről évre visszajár. :)

A program részvételi díja 98.000 Ft. Ez az összeg nem tartalmazza a szállás és étkezés díját!

A szállás és az étkezés díja távozáskor a helyszínen, közvetlenül a hotellel rendezendő. Ebben benne lesz a 2 éj szállás 1 ágyas (39.900 Ft), 2 ágyas (34.900) vagy 3 ágyas (31.900 Ft) szobákban, svédasztalos étkezések péntek ebédtől vasárnap ebédig (üdítővel, kávéval), wellness-használat, Ifa.

A fizetéssel kapcsolatos részletek a jelentkezés után kiküldött automatikus válaszlevelünkben lesznek olvashatóak.

Fizetési információ

Jelentkezésedet a részvételi díj átutalásával tudod véglegesíteni, amihez kérésedre emailben elküldjük a szükséges adatokat (az utalásnál, kérlek, tüntesd fel díjbekérő száma).

Szomatodráma programok

  • 3 napos Elvonulás

    A 3 napos Elvonulások évek óta alegnépszerűbb programjaink. Amit kínálunk: értelmes pihenés, teljes kikapcsolódás, intenzív játékok, elmélyülő önismeret, testi-lelki gyógyulás. A 3 nap tele vanfelismerésekkel, megtapasztalásokkal. Kis létszámú (5-6 fős) ...

    Bővebben
Program megosztása