Programjaink

Visszajelzések

Móni:Csütörtök óta alapjaiban változott meg a testemhez való hozzáállásom. Nagyon mély folyamatok indultak be fizikailag és lelkileg is, úgyhogy csak ámulok, tátom a számat és engedem magam nekik. Imádom az egészet, mert olyan helyre érkeztem, ahova eddig nem mertem belépni, csütörtökön pedig valami végtelen egyszerűséggel mégis megengedődött. Kinyílt az ajtó. Idén karácsonyra megkaptam a Testemet. Ez milyen már... :) Köszönöm!

Móni:Remek, új, jól integrálható más rendszerekbe, színes, izgalmas.

Andi:Kételkedtem benne, hogy ennyi ember, ennyi idő alatt ennyi mindent kaphat, de már tudom, hogy ez lehetséges – legalábbis nekem sikerült!

Éva:Köszönöm a szeretetteli, nyitott légkört, amit folyamatosan tápláltok, hogy biztonságban érezzük magunkat. Bátorságot kap itt az ember arra, hogy merjen és tudjon érezni, bármilyen extrém dolgonak is tűnik a hétköznapi életben. Nevetni, sírni, dühöngeni vagy erőtlenül elterülni…. Köszönöm az elfogadást, humort és sok-sok szeretetet.

Róbert:Több csoportos foglalkozáson is volt szerencsém részt venni az elmúlt években, de ilyen pozitív töltésű emberekkel még sosem voltam körül véve. Ennyit nem nevettem egy hétvége alatt soha életemben.. Első bálosként – a könyveket olvasva, és a Nyitott Akadémiát végig kísérve – egy percre sem kételkedtem a szomatodráma működésében. Működik. Csodálatos személyes megtapasztalásom volt! Köszönöm Mindenkinek

Judit:Négy órányi intenzív megélés, ami hol katartikus, hol lágyan simogató, hol kacagtató. Nekem ezt adta ez a Gyógyító Délután. Választ kaptam az engem foglalkoztató kérdésekre, sokkal konkrétabban, mit gondoltam. És nem utolsó sorban, olyan érzéseket kaptam a kiscsoportomtól, ami többé tett.

Móni:Tiszta szívből szeretni, elfogadni, megérkezni. Leírhatatlan 3 nap, amit a legjobb átélni. Csodálatos segítők, emberek, elfogadó, biztonságos környezet. Olyan ajándékot kaptam, amely meghatározza a további életemet. Egy olyan, különleges, felszabadult érzést élhettem át, amely megkönnyíti a további utamat. Egy olyan módszer, amelyben teljes szívvel hiszek. Egy olyan hely, ahol otthon érzem magam. Otthon a szívemben. Egy hely, amelyet mindig is kerestem. Most megtaláltam. És mostmár sohasem veszthetem el. :)

Hajni:Ezúton is szeretném megköszönni mindenkinek, azt a sok-sok szeretetet, kedvességet és az élményt, amit a 26-i Gyógyító Napon kaptam tőletek!!! Külön szeretném megemlíteni, hogy nagyon hálás vagyok a két csodálatos segítőnek, Beának es Katának, akiknek a figyelmességének, kedvességenek és fantasztikus játék vezetői képességének köszönhetően olyan élményben volt részem, ami felejthetetlen!!!

Kata:Meghökkentő volt és sok mulatsággal, örömmel, átértékelő infóval szolgált.

Bea:Köszönet és hála a hihetetlenül csodálatos és mély szereteterőért, ami kimozdít a tehetetlenségből és átsegít egy új, szeretetteljes, önmagammal, való találkozás felé.

Erzsi:A múlt évben részt vettem egy egynapos SzomatoDráma foglalkozáson, amelyet te tartottál. 82 évesen is nyitottan voltam jelen és reméltem, hogy a viszkető bőrbetegségem okait sikerül megközelíteni. Megdöbbentő élményem volt, hogy a társaim ismeretlenül pontosan megszemélyesítették, leképezték és bemutatták, hogy mi áll a háttérben. Nem írhatom azt, hogy egycsapásra bekövetkezett a javulás, ezt több hónapos folyamatnak tartom, de jelenleg alig áll fenn a problémám. Korábbi állandó viszketésen és a rendszeres vakarózásokon alig tudtam uralkodni, még akkor sem, hogy tudtam, ezzel a bőröm állapotát tovább rontom. Ma szinte ilyen tünet nélkül élek, ha időnként érzek is ingert teljesen kezelhető, nem okoz problémát. Úgy gondolom, hogy sokat segített az együtt töltött napon történtek, azóta is sok mindent teszek magamért, az életemben fontos családtagjaimmal való kapcsolataimért. Köszönöm Neked, hogy kipróbálhattam és hasznosíthattam ezt a módszert, az elért javulást.

Ági:Köszönöm a könnyed, játékos lehetőséget, ami nekem biztonságot és életet adott.

Mara:Köszönöm az élményt és az „együtt dobbanást”!

Judit:Úton vagyok nagyon. Tolószékkel fenyegettek, és protokolokkal, visszafordíthatatlan folyamatokkal. Akkor megtaláltam egy olyan orvost, aki még hisz abban, hogy vannak öngyógyító folyamatok, vannak átélések. Ezért nagyon hálás vagyok. Én igazából azért jöttem, hogy valamit a sok tudatosságból inkább az átélés felé fordítsak. Mindenkinek nagyon, nagyon hálás vagyok, aki segített ebben.

Klári:Hogy mit adott ez a 3 nap? Sírást, nevetést, örömöt, harcot, ölelést, elfogadást, játékot, megbocsájtást, szeretetet és összetartozást. Rövidebben? Lelki békét. Csodát. A tapasztalatot, hogy jó lenni és érezni.

Edina:A hétvégén megtanultam, hogy működik egy család, milyen egy család.

János:A módszer hatékony, emberközeli és gyakorlatias.

Bori:Kötelezővé tenném!!!

Edit:Az egész program hasznos, fontos és számomra nagyon segítő volt.

Nóra:Nagyon hiteles, a test jelzéseire épít, az igazságra.

További visszajelzések
Ajánljuk Neked

SzomatoDráma nap

gyógyító kommunikáció belső világunkkal

Július 18. 10:00 - 18:00, szombat

Eötvös 10 Közösségi és Kulturális Színtér - 1067 Budapest, Eötvös utca 10.

SzomatoDráma Nap programunkat akkor ajánljuk Számodra, ha még nem ismered ezt a módszert, és szívesen kipróbálnád, vagy ha testi tüneteket tapasztalsz, s szeretnéd megérteni az üzenetét. Persze nem kell ahhoz megbetegedni, hogy eljöjj szomatodrámázni! Ajánljuk Neked akkor is ezt a programot, ha szívesen tennél lépéseket az önelfogadás és az önszeretet irányába, nyitott vagy arra, hogy felfedezd, mi rejlik benső világodban. A program során egy teljes napot töltünk együtt egy barátságos csoportban, Dr. Buda László közeli munkatársai, Pataki Bea, Soós Aliz vezetésével.

Délelőtt a hangsúly elsősorban a testünkhöz, szerveinkhez való viszony tudatosításán, a velük való kapcsolatfelvétel és párbeszéd lehetőségeinek felfedezésén van. Délután a szomatodráma játékokra 4-6 fős kis csoportokban kerül sor, az erre kialakított kerek szőnyegeken. Az önismereti játékok összehangolódással és néhány perces témafelvetéssel kezdődnek, valamint rövid összefoglaló és visszajelző körrel zárulnak, legtöbbször a földön ülve zajlanak; egymással párhuzamosan, gyakorlott szomatodráma játékvezetők segítségével. Ezekben a kis csoportokban tehát Te magad is egy Játék Főszereplőjévé válhatsz, lehet egy saját játékod.

SzomatoDráma Nap minden hónapban egy alkalommal kerül megrendezésre. Jelentkezésre itt alább, a Fizetési információk alatt, a honlapon keresztül van lehetőség. Amíg a programadatok mellett a "Jelentkezés" felirat látható, addig az adott programra van még hely, a jelentkezés elküldése elegendő az ideiglenes helyfoglaláshoz, válaszlevelünkben tájékoztatunk a további technikai tudnivalókról.

A Szomatodráma nap részvételi díja: 25 000 Ft.

Szeretettel várnak a program vezetői:

Pataki Bea és Soós Aliz

Pataki Bea: "Addiktológus természetgyógyász, szomatodráma szakember vagyok.8 éve dolgozom terapeutaként. “Szakmai specialitásom”, abban érzem magam kiemelkedőnek, hogy jó érzékkel megtalálom egy-egy tünet, betegség, probléma önismereti mozgatórugóit, “lelki eredetét”. Az elmúlt évek tapasztalatai mentén érteni vélem, kezdem átlátni, hogyan fonódik össze az elménk, annak működésmódjai, hiedelmeink és a testünk működése, hogyan teremti meg a „benne lakó” a testet és az életét. Ki is ez a „benne lakó”? Hogyan ismerhetjük meg?Hogyan függ össze az önismeret az életminőséggel és a testünk állapotával? A megoldást és a válaszokat számomra a szomatodráma és az általa kínált szemlélet adta meg, addigi évtizedes meditációs és spirituális érdeklődésem, tudásom és tapasztalataim koronaékköveként. Miután megismertem ezt a különleges látásmódot és a módszer életre hívóját, Dr. Buda Lászlót, az ő mindenkori támogatása jóvoltából és hajthatatlan érdeklődésem révén 2013-tól mostanáig majdnem minden elérhető tanfolyamán részt vettem. Így lehetőségem adódott a módszer fejlődését és növekedését tanítványként, később pedig munkatársként végigkísérni. Nagy megtiszteltetésnek érzem, hogy 2015 őszétől munkám, feladatom lett a Szomatodráma napok szervezése és megtartása, mindvégig a módszer megalkotójának bátorításával és szakmai felügyeletével. 2016-tól a Szomatodráma Játékvezetői Képzés, Egyéni konzultációs képzés oktatójaként is tevékenykedem a mindennapokban. Lelkesen várom a minden hónapban megrendezésre kerülő Szomatodráma napot. Szeretettel várunk Téged kedves Érdeklődő!"

Soós Aliz: "Én magam is a szomatodráma segítségével gyógyultam ki egy női betegségből. Nemcsak a testem gyógyult meg, hanem az egész életem sokkal kiegyensúlyozottabb, boldogabb lett. A szomatodrámás látásmód azóta életformámmá vált. Bármilyen testi vagy lelki folyamattal szembesülök az életemben, mindig a játékokhoz fordulok, és választ találok a kérdéseimre. Ezen az izgalmas önismereti-öngyógyító úton támogatom a hozzám fordulókat is, legyen szó női betegségekről, a várva várt baba késlekedéséről vagy bármilyen testi vagy élethelyzeti témáról, ami megoldásra vár."

Ide kattintva megtekinthetedDr. Buda László, a SzomatoDráma módszer megalkotójának videóbejegyzését, melyben összefoglalja gondolatait a Szomatodráma nap programtípusról.

Fizetési információ

Jelentkezésedet a részvételi díj átutalásával tudod véglegesíteni, amihez kérésedre emailben elküldjük a szükséges adatokat (az utalásnál, kérlek, tüntesd fel _GYN_NÉV).

Szomatodráma programok

  • Szomatodráma nap

    A Szomatodráma Nap elsősorban azoknak szól, akik tapasztalnak bizonyos tüneteket, betegségeket, és szeretnének kapcsolatba kerülni a panasz mögött rejlő történettel. Azoknak ajánljuk, akik még nem találkoztak a szomatodráma módszerével és szeretnék a ...

    Bővebben
    Kapcsolódó programjaink
Program megosztása