Programjaink

Visszajelzések

Bori:Kötelezővé tenném!!!

Csilla:Hasznos volt, izgalmas volt, élmény volt!

Barbara:Köszönöm, hálás vagyok a Sorsnak, hogy eljuthattam erre a 3 napos SzomatoDráma elvonulásra. Vallom, hogy semmi sem történik véletlenül és, ez az “igazság” itt is beigazolódott. A számomra fontos kérdések éppen akkor és éppen ott vetődtek, ahol is megtalálhattam és megkaphattam rá a megfelelő választ, és a legideálisabb megoldást. Számomra ez a 3 nap az önmagam mélyebb megismerését, és fejlődésemet hivatott beteljesíteni. Mégegyszer csak köszönetet és hálát tudok adni ezekért a napokért.

Éva:Köszönöm a szeretetteli, nyitott légkört, amit folyamatosan tápláltok, hogy biztonságban érezzük magunkat. Bátorságot kap itt az ember arra, hogy merjen és tudjon érezni, bármilyen extrém dolgonak is tűnik a hétköznapi életben. Nevetni, sírni, dühöngeni vagy erőtlenül elterülni…. Köszönöm az elfogadást, humort és sok-sok szeretetet.

Márti:A SzomatoDráma közösségben olyanok közt élhetem meg a testi-lelki közelséget, akik még sosem bántották egymást igazán. Minden pillanatot megragadok, hogy ebben az érzésben lebeghessek.

Misi:Nagyon hasznos. Paradigmaváltó gondolkodást inspirál.

Hajnal:Szeretném megköszönni, hogy az általad közvetített fantasztikus – csodának minősülő – módszerrel hozzájárulsz e földi létben élő, múltból hozott fájdalmakkal lefojtott emberi lét minőséségenek a könnyedebb, boldogabb és örömmel telibb, szeretet-létbe való átvezetéséhez! Köszönöm, hogy magam is részese lehettem előadásaidnak, gyógyító napjaidnak….. és olvashattam soraidat, amelyek megerősítették a saját magam módján, magamban átfordított érzéseket – engedélyt és szabadutat adva azok valódiságának élésére és továbbítására.

Tünde:A legemlékezetesebb az az élményem volt, amikor a Gyógyító Napon megnéztük a fülem. Egész életemben meghatározó, örök élmény marad, soha nem feledem. A meglepő és megdöbbentő még ma is az egészben az, hogy hatott! Lehet, hogy a sírás (ez esetben majdnem bőgés, zokogás) erőssége egyenesen arányos a hatással? Addig a napig, évek óta, 2-3-havonta begyulladt, és most úgy gondolom, másfél évvel a a Gyógyító Nap után, hogy "a fülemen túl vagyok", Neked és a szomatodrámának köszönhetően.

Kati:Ismételten lenyűgözött a mező működése, amit akár úgy is mondhatnánk, hogy egyek vagyunk. A három napban nagyon jó volt megélni, megtapasztalni, hogy akár szereplő, akár állító voltam, a felaat megoldása, az érzelmek megélése tett képessé a következő szerepre. Egyfajta egymásra épülést, fejlődést éreztem az idő előrehaladtával.

Anna:Egy élmény volt számomra a tegnapi nap, tényleg nagyon szeretetteli volt a légkör egész nap folyamán, sajnáltam hogy vége. Szívesen maradtam volna még. Jó volt átélni mindazt amiről eddig csak olvashattam. Nagyon sokat kaptam! :)) Köszönök nektek mindent!

Andi:Kételkedtem benne, hogy ennyi ember, ennyi idő alatt ennyi mindent kaphat, de már tudom, hogy ez lehetséges – legalábbis nekem sikerült!

Miklós:Ez alatt a 3 nap alatt megtapasztaltam azt, hogy az a szeretetteljes odafigyelés, ami rám irányul, amikor bent állok a mezőben, az micsoda energiákat szabadít fel, és vált ki belőlem. Köszönöm nektek.

Ildikó:Nagyon szépen köszönöm, hogy itt lehettem Veletek, számomra egy csoda volt ez a 3 nap! Hálás vagyok, hogy részese lehettem ennek a csodának. Ezek a gyakorlatok hitet adtak nekem! Köszönöm!

Klári:Nekem a SzomatoDráma a szeretet szigete. Nyitni, kapcsoldóni be/elengedni-tudni, ez CSODA. És ehhez a csodához kell egy erő (Szeretet / Isten / Univerzum), ami felébreszti a bennünk szunnyadó képességet, hogy tudjunk nyitni, kapcsolódni, el/beengedni. És Laci, Te kaptad ajándékba, hogy ezt/Őt képviselni tudod, mintát adni arra, hogy tudjuk ezt mi is tenni. Köszönöm

Edit:Csodálatos dolog, ember egy ember problémájának megoldásán együtt “dolgozik” az egész csoport és a végén egy emberként örülünk a közösen elért sikernek. A felemelő pillanatokban egy emberként osztozni. Olyan csodálatos érzés, amit mindenkinek érdemes kipróbálni.

Sazbolcs:A testünk beszél hozzánk, de sokan nem értjük. A mai délután sokat segített eme nyelvezet tanulásában.

Dia:Csodálatos volt! Szívem minden szeretetével KÖSZÖNÖM.

Kata:Kedves Laci és kedves Segítők! Szeretném megköszönni Nektek ezt a 3 csodálatos, izgalmas, érzelmekkel teli napot. Remélem, máskor is lesz lehetőségem részt venni, és megtapasztalni egy ilyen mély és szeretetteljes légkört, amiben együtt sírtunk és nevettünk, önzetlenül segítettünk egymáson és magunkon. Hála és köszönet!

Kati:Ebben a 3 napban olyan élményekben volt részem, amit soha nem fogok elfelejteni. Életem legfantasztikusabb játékában vehettem részt, mint szereplő. Ez azonban nem “csak” egy egyszerű játék volt. Ebben a játékban mélyen megérintődtem és még jobban elköteleződtem a módszer iránt! Remélem, nem olyan sokára egy ilyen 3 napos tábor végén én is egy ilyen szőnyeg közepén ülhetek majd, mint rendező.

Móni:Remek, új, jól integrálható más rendszerekbe, színes, izgalmas.

További visszajelzések
Ajánljuk Neked

3 napos Nyári Elvonulás

Dr. Buda Lászlóval

2019. augusztus 4. 11:00, vasárnap - 2019. augusztus 6. 16:00, kedd

Duna Relax & Event Hotel - 2300 Ráckeve, Dömsödi út 1/a

A 3 napos Nyári Elvonulás az egyik legnépszerűbb programunk, ahol a résztvevőkre

  • tartalmas pihenés,
  • teljes kikapcsolódás,
  • intenzív játékok,
  • elmélyülő önismeret,
  • testi-lelki gyógyulás vár.

Mindez csendes környezetben lévő minőségi szálláson, wellness szolgáltatásokkal, felkészült és elkötelezett szakmai csapat közreműködésével, korlátozott résztvevő létszámmal, nyitott és barátságos emberek társaságában.

A 3 nap fokozatosan elmélyülő felismeréseket, megtapasztalásokat kínál. Kis létszámú (5-6 fős) csoportokban lehet majd belemerülni a Gyógyító Játékok izgalmas világába. A programot Dr. Buda László irányítja és felügyeli, és igény esetén lehetőség van rövid személyes konzultációra is vele. A játékokat képzett, gyakorlott játékvezetőink vezetik.

Ajánljuk mindazoknak, akiket érdekel a szomatodráma különleges világának alaposabb felfedezése, az önelfogadás és önszeretet témája, a test és lélek kapcsolata, a gyógyulás titkai.

Résztvevőink általában nagyon pozitívan értékelik ezt a különleges programot. Van, aki magyarázatokat kap régi kérdéseire. Van, aki meglepően gyors gyógyulásról számol be. Van, aki lendületet kap sorsfordító változtatásokhoz. Van, aki életreszóló barátságokat köt. És van, akik egyszerűen csak jól érzi magát, és évről évre visszajár. :)

A program részvételi díja 75.000 Ft. Ez az összeg nem tartalmazza a szállás és étkezés díját!

A szállás és az étkezés díja a helyszínen, közvetlenül a hotellel rendezendő. Ebben benne lesz a 2 éj szállás 1 ágyas (39900 Ft), 2 ágyas (34900) vagy 3 ágyas (31900 Ft) szobákban, svédasztalos étkezések vasárnap ebédtől kedd ebédig (üdítővel, kávéval), wellness-használat, Ifa.

A fizetéssel kapcsolatos részletek a jelentkezés után kiküldött automatikus válaszlevelünkben lesznek olvashatóak.

Fizetési információ

Jelentkezésedet a részvételi díj átutalásával tudod véglegesíteni, amihez kérésedre emailben elküldjük a szükséges adatokat (az utalásnál, kérlek, tüntesd fel "NYE" + résztvevő neve).

Szomatodráma programok

  • 3 napos Elvonulás

    A 3 napos Elvonulások évek óta alegnépszerűbb programjaink. Amit kínálunk: értelmes pihenés, teljes kikapcsolódás, intenzív játékok, elmélyülő önismeret, testi-lelki gyógyulás. A 3 nap tele vanfelismerésekkel, megtapasztalásokkal. Kis létszámú (5-6 fős) ...

    Bővebben
    Kapcsolódó programjaink
Program megosztása