Módszertanulás

Ajánljuk Neked
Visszajelzések

Éva:Úgy gondolom, azt tapasztalom, hogy a módszer legtöbbször működik. Ez is egy lehetséges módja a segítésnek. Amikor a szavak, illetve egyéb terápiás módszerek nem válnak be, a Szomatodráma nagyon is előmozdíthatja a „gyógyulást”. A játék önmagában is felszabadít.

Heni:Először is végtelen hálás vagyok magamnak, amiért mertem hallgatni a belső sugallatomra és elindultam ezen az úton. És mindezt megelőzve végtelen hálás vagyok Neked, hogy a benned megszülető érzést és gondolatot fel merted vállalni és megteremtetted ezt az utat. A Szomatodrámáról, sem rólad, soha előtte nem hallottam. Egy előadásodon ülve és hallgatva Téged, azt éreztem, hogy mindent értek amiről beszélsz. Azt, hogy erre vártam, erre a hívásra. Az alázat és tiszta energia kapcsolt be ebbe a módszerbe. Ezzel találkoztam általad, és ez vitt és visz folyamatosan a SzomatoDráma útjára. Gazdagodtam az érzések és érzékeléseim árnyalataiban és a megérzések mélységében. Rendszerezettebben látom a történéseket. Gyakorolhattam a hagyást és engedést .Megértettem a kapcsolódás és az érintés varázslatát. Csodás embereket ismerhettem meg és magával ragad a nyitott gondolkodás.

Gyöngyi:A SzomatoDráma módszer gyakorlása segítségével olyan csodálatos minőségi változást tapasztalok meg az emberi kapcsolataimban, amivel korábban nem volt dolgom. Elmélyült és szeretettel átitatott valamennyi így megélt kapcsolódásom, sokkal könnyebb és természetesebb, mint azelőtt. Egy olyan minőség, amit talán nem tudok szavakkal kifejezni.

Nikoletta:A SzomatoDráma egy kapu, melyen belépve megismerheted a sejtjeidbe-szemeidbe zárt, elfeledett emlékeid, s felszabadítva a bennük lévő el nem sírt könnyeket, igazi erőforrásra lelsz. Sétálhatsz önmagadban, felfedezve a belső ellenségeket és támogató barátokat. Végül rájössz, hogy tested legnagyobb szövetségesed.

Gabi:Elolvastam a könyvedet és elmentem egy előadásodra is. Ezt követően jelentkeztem a képzésre, elsősorban magam miatt. Régóta járom az önismereti utamat, melynek során sokféle módszert megismertem, kipróbáltam. Ha csak egy mondatban írhatnám le, amiért hálás vagyok, akkor az önmagam felé irányuló szeretetteljes odafordulás mélységének megtapasztalását említeném meg. Soha korábban nem sikerült ezt ilyen szinten átélnem és gyógyító hatását megtapasztalnom. A másik dolog amiben komoly változást érzékelek magamban, az az, hogy egyre jobban meg tudom engedni a dolgoknak, hogy azok legyenek, amik. Egyre kevésbé akarok irányítani és egyre nagyobb a bizalmam saját magamban és másoknak is meg tudom engedni, hogy ők tudják mi a jó nekik. Köszönöm, hogy részt vehettem a képzésen, hálás vagyok neked Laci, amiért olyan szelíden és humorral voltál jelen, ami engem befogadóvá tett a módszer iránt és utat is mutatott magam felé.

Mária:Először félelemmel vegyes kíváncsisággal követtem az eseményeket. Rendkívül zárkózott voltam. Eleinte azt sem tudtam mire figyeljek, hogyan tudok figyelni az érzéseimre. Viszont minden foglalkozáson olyan szeretetet és segítséget kaptam, ami szép lassan felolvasztotta a szorongásomat. Először csak magam miatt mentem, azért, hogy gyógyítsam magam. A játékok megmutatták, hogy másoknak is vannak problémáik, betegségeik, amikre, ha rá tudnak nézni, akkor az már fél gyógyulás gyógyszerek nélkül is. Megtapasztaltam, hogy ha szereplőként veszek részt az is hatással van rám, ha nem is olyan intenzív, mint a főszereplős játék. Sokféle tünetet láttam feloldódni a játékok során, és magamon is tapasztaltam, hogy volt olyan ami teljesen megszűnt, és nem jött vissza többé.

Péter:„Jót és jól, ebben áll a nagy titok.” A kíváncsiság hozott és gazdagon távozom.

Ági:ÉN mozgatok mindent?! A családom tagjai, a kapcsolataim, a hozzájuk való viszonyom tükröződnek a szerveim, a testrészeim működésében, érzeteimben! Úristen! Mi az az erő, amely jobban tudja, ismeri az életem szövetét alkotó szálakat, mint én magam? A nagy ÉN? Erre vezetget engem a Szomatodráma.

Péter:Zenészként megtapasztaltam, mennyire nagy hatással vannak érzéseink, gondolataink a testünkre, a betegségeink kialakulására. A SzomatoDráma megtanulását azért választottam, hogy a VALÓDI problémát tudjam gyógyítani, ne csak a TÜNETEKET. A SzomatoDrámát hatékony, egyszerű, jól használható módszernek tartom erre.

Judit:A Szomatodrámát olyan nagy dolognak tartom, hogy… csuda. Legszívesebben más országokban is megismertetném.

További visszajelzések

Szomatodráma Egyéni Konzultációs Képzés (4 nap)

SDE

Ez a kurzus a segítő szakmákban dolgozók, vagy erre készülők számára egy gyakorlatorientált, 40 órás módszerspecifikus képzés, mely elsődlegesen arra készít fel, hogy elvégzése után rövid, mély, hatásos egyéni folyamatokat tudj facilitálni, készségszinten felhasználva a szomatodráma eszköztárát.

A képzés felépítése

A 40 órás képzés  során - melyet Pataki Beáta és Oláh Kata vezet - összesen 4 alkalommal, egy-egy pénteken 10-18h-ig találkozunk egy zárt, kislétszámú csoportban.

A képzés tartalma

A 40 óra során kiemelkedő hangsúlyt fektetünk a gyakorlatra. Minden alkalommal lehetőség nyílik a bemutatott módszer kipróbálására, sajátélmény szerzésére.  Célunk, hogy kipróbált, bevált, egyszerű és hatékony eszközöket adjunk a kezedbe.  A képzés elméleti háttere pedig betekintést nyújt az egyéni konzultációs folyamat szemléleti és módszertani alapvetésébe, mintegy keretbe foglalva a 4 nap gyakorlatait. Számíthatsz sok páros konzultációs gyakorlatra, ún. "in situ coaching"-ra (amikor egymásnak adunk egyéni konzultációkat a csoport jelenlétében, és aztán összefoglaljuk a tanulságokat, megbeszéljük a felmerülő kérdéseket). Emellett saját eseteid szupervíziós jellegű elemzésére is sor kerülhet.

A képzés tematikája

A szomatodráma egyéni konzultáció „műfaja”, szemléletbeli és módszertani alapvetései – a rövid terápiák jellegzetességei – interszubjektivitás – a kapcsolat jelentősége – élmény- és cselekvésorientált megközelítés – az élményszerű összefoglalás - pszichodramatikus és Gestalt-elemek az egyéni folyamatban – a konzultációs folyamat modelljei – a személyes tér jelentősége – az érintés használata – betegségelőnyök és a gyógyulás egyéb akadályai, tudattalan motivációk – agresszió és félelem: a pszichobox – a saját testtel és szervekkel történő találkozás az egyéni konzultációs keretben – használható eszközök az egyéni konzultáció során – élettörténet, mintázatok, átkeretezés egy ülésben

A képzésre jelentkezéskor vedd figyelembe, hogy

A 40 órás továbbképzés nyitott számodra, amennyiben részt vettél egy korábbi vagy részt veszel egy jelenleg zajlóSzomatodráma Alapélmény tanfolyamon  és

  • segítő foglalkozású vagy (segítő foglalkozások, amiket elfogadunk ehhez a képzéshez, többek között: pszichológus, pszichiáter, pszichoterapeuta, mentálhigiénés szakember, lelkész, integrál szemléletű tanácsadó, orvos, családállító, pszichodráma vezető vagy asszisztens, coach, tréner, kineziológus, humanisztikus asztrológus --> amennyiben nem találtad meg a listán a végzettségedet, de foglalkozol egyéni kliensekkel, keress minket egyeztetés céljából)  vagy
  • jelenleg nem segítő szakmában dolgozol, de elvégezted vagy még aktuálisan végzed az SDJ- Szomatodráma Játékvezetői, vagy az SDSz- Szomatodráma Szakember Képzéseinket   és
  • meglévő munkád során dolgozol egyéni kliensekkel vagy a képzés időtartama alatt el tudsz kezdeni egyéni konzultációkat folytatni

A képzés után a résztvevők 

Tanúsítványt kapnak az elvégzett 40 órás tanfolyamról (hiánytalan részvétel esetén).

Technikai tudnivalók

A következő tanfolyam (SDE6) tanfolyami napjai:

2018. máricus 23. 10-18h-ig

2018. április 27. 10-18h-ig

2018. május 25. 10-18h-ig

2018. június 22. 10.18h-ig

Részvételi díj:

120.000,- Ft

JELENTKEZÉS IDE KATTINTVA