Nem ismertük egymást, sokakkal sohasem fogok találkozni többé, mégis nagyon sok közös van bennünk. Közös történetek, közös érzések, közös megélések. Nem vagyok egyedül.

A női test a figyelem középpontjában.

Egy fiatal nő korai menopauza tüneteire panaszkodik. Szomorú emiatt, hiszen még nő sem volt igazán, nemhogy lemondjon a gyermekvállalás gondolatáról.

Sok család létezhet, ahol generációk óta - a család történetét figyelve - összefonódik az Anyaság, a Nőiség, az Életadás a Halállal (bántalmazás, szenvedélybetegségek, erőszak)...

Milyen jó lenne olyan közegben élni, amelyben szeretetteli kíváncsisággal fordulhatunk önmagunk és egymás felé, együtt fedezve fel a női lét természetes megnyilvánulásait. Így gyógyulhatnánk együtt, felszabadítva magunkat és egymást a sok-sok félreértés, tabu, titok, szégyen és jól elhitt koncepció elbizonytalanító, “lélekölő” hatása alól, megnyitva magunkat egy merőben új világlátásnak, érzékelésnek...

Tapasztalatom szerint a szőnyegen, amikor újraélődik egy-egy akár „pattnak” mondható helyzet, a főszereplő új erőforrásokhoz tud jutni, amennyiben bátorítást, támogatást kap a kísérőtől. Az Anya-Lánya párbeszédet követve kiderült, hogy Anyuka nagyon nehéz sorssal, gyermekorral bírt. A főszereplő először csak kívülről nézte, ahogy a Nagymamája és Anyukája számára eddig ismeretlen módon kapcsolódtak egymáshoz. Ennek a látványa is mélyen megérintette, hiszen ez volt az, amit eddig ő nem tapasztalhatott meg. Ennek a megindultságnak az érzésével tudott immáron közeledni Anyukájához, visszamenni egy kicsit az időben, gyerekként az ölébe hajtani a fejét és megkapni mindent, amit most már meg tudott adni az Anyukája neki. Csodálatos pillanatok ezek, amikor látjuk a főszereplő arcán a változást, a kisimulást, még akkor is, ha könnyek folynak az arcán.

Néha, amikor körülnézek a világban, jólesik a szívemnek, hogy mennyire sokszínűek vagyunk mi emberek. Hogy mennyire sokfélék a nők és férfiak. Hogy végtelen a lehetőség arra, hogy felfedezzük mindazt, ami bennünk és másokban él. Ehhez a játékhoz pedig így vagy úgy mindig akadnak társak.

Nőnek lenni hajnalban

Most már őszintén tudom ezt leírni, természetesen nem volt ez mindig így. És most is van, amikor a „csodálatos” átváltozik csak „jó”-vá, de már egy pillanatig nem bánom azt, hogy lánynak születtem és Nő lettem.

A női szépség mércéje manapság meglehetősen magasra került, különösen, ami a testsúlyt illeti. Mihez kezdjünk, ha nem felelünk meg száz százalékosan a média által sugallt "ideális" testképnek?