Milyen jó lenne olyan közegben élni, amelyben szeretetteli kíváncsisággal fordulhatunk önmagunk és egymás felé, együtt fedezve fel a női lét természetes megnyilvánulásait. Így gyógyulhatnánk együtt, felszabadítva magunkat és egymást a sok-sok félreértés, tabu, titok, szégyen és jól elhitt koncepció elbizonytalanító, “lélekölő” hatása alól, megnyitva magunkat egy merőben új világlátásnak, érzékelésnek...

Egy személyes gondolat arról, hogy nem mindig a legjobb megoldás, ha mindenáron tanácsokat és megoldást kínálunk valakinek, akinek éppen nehézsége van. Sokszor az együttérzés és a szeretetteli figyelem sokkal többet adhat...

Megtanultam, hogya testünk nem attól érzi “jól” magát, ha méregetjük, ítélgetjük, erővel kényszerítjük alakulásra, formálódásra, szépülésre, gyógyulásra, miegymásra, mert attól csak szenved. Szenved, mert nem őt látjuk, halljuk, érezzük, tapasztaljuk, csak a róla szóló hiedelmeinket, elképzeléseinket kergetjük, és közben maga a testünk, aki otthont ad a léleknek, mindennek, amik Emberként vagyunk, nincs sehol...

A szégyen összefüggésben áll azzal, hogy mennyi szeretetet tudunk elfogadni. Mi is a szégyenkezés lényege? Mik a legfőbb elemei? Miből áll össze?