Ebben a bejegyzésben az érintések csodálatos világába lépünk be, és megtudhatjuk, hogy még a könyvtári kölcsönzés során is kiemelt jelentőséggel bír egy alig észrevehető, könnyed érintés. 

Melyben egy ősember hétköznapi stresszhelyzeteibe képzeljük magunkat, megtudhatjuk, melyek a mai, urbanizált környezetünk legalattomosabb stresszorai, és az is kiderül, hogy rokonaink váratlanul felszaporodó látogatásai a stressz-szintet mérő skálán komoly pontokat érnek.

Nemrégiben volt a hála (és a béke) világnapja. Úgy tűnhet persze, ma már mindennek van világnapja (talán egyszer majd a szomatodrámának is lesz), és nem is tudni pontosan, honnan indult ez a hagyomány. Ezzel együtt érdemes lehet odafigyelni, melyik „mezei” hétköznapot milyen világnapnak szentelték, hiszen talán van számunkra egy fontos üzenete.

Manapság szinte mindenünnen a stresszről hallani – legtöbben talán érintettek is vagyunk benne – így aztán nagyon is ismerős lehet ez a téma. Pláne most, amikor elkezdődött újra az iskola, vagy éppen csak a szokásos őszi „évkezdés” a gondtalanabb nyári pillanatok után, aktuálissá válhat a kérdés, hogy mi is az a stressz, és ami még fontosabb: mihez kezdhetünk vele?

Avagy hogyan keretezhetjük át szorongásaikat, s milyen előnyökhöz juthatunk általuk?

Azok a részeink, melyeket el akarunk tüntetni, mindig visszatérnek.

Rendhagyó szomatodráma játék egy cicával

Egy humorista a mély szomorúság boldogító hatásáról.

Az elsődleges kapcsolatról

A lelkem legmélyén hosszú éveken át volt egy illúzióm, hogy az önismeret és önszeretet eszközeivel meg tudom magam „javítani”, és lesz egyszer majd egy pillanat, amikortól fogva nem fogok hiányt, fájdalmat, félelmet érezni... Aztán egyszer csak átéreztem, hogy sosem gyógyulhatok ki önmagamból.