A gyógyulás útjait keresve nem hagyhatjuk figyelmen kívül életünk spirituális dimenzióit sem...

Mert attól, hogy szomatodrámázunk, még megbeteghetünk. És meg is gyógyulhatunk...

Az adventi időszak és a karácsony éppen azok a napok, amikor egyszerre érezhetjük az idő két arcát. A kronoszt, a múló időt, és a kairoszt, a pillanatok egyedi, különleges minőségét, ízlelgethetjük a gondolatot, hogy mindennek rendelt ideje van. 

Ha következetesen feltesszük magunknak a kérdést: hogyan lehet szabaddá válni személyes múltunk szorításából, hogyan lehet valóban megbocsátani és elengedni mindazt a bántást, elhanyagolást és méltánytalanságot, ami velünk történt életünk során, eljuthatunk a „radikális megbocsátás” igényéig. Ez a folyamat – melyet eredetileg Colin Tipping fogalmazott meg – attól radikális, hogy túllép a fejben történő megbocsátás és elengedés szintjén. Mert, ismerjük el, vannak doglok, amelyeket irtózatosan nehéz megmagyarázni, elfogadni, elnézni, elfelejteni.

Nemrég találkoztam egy különös férfivel. Nem azért keresett meg, mert betegnek érezte magát, hanem csak beszélgetni akart velem... a szeretetről.

... Ezután Judit a terem közepén meggyújtott egy fehér gyertyát, s közös meditációra invitált minket. Elindultunk befelé, lelkünk egy rejtett, titkos kincseket rejtő zugába, s belső bölcs vezetőnknek feltehettünk egy kérdést, ami éppen most foglalkoztat minket. Mikor a meditáció végén lélekben visszatértünk a terembe, s körbepillantottam társaim arcán, a szemek csillogásából úgy láttam, ki-ki megkapta a maga válaszait belső vezetőjétől. Én is. Judit azzal indított, hogy egy bölcs láma szokta mondani: „a te világod a te világod, az én világom az én világom”...