Hetek óta a tavaszi szünetet vártam. A szép idő miatt is, no meg azért, mert akkor egy hétig nem kell bemenni az egyetemre, és végre utolérem magam minden más tennivalóval. Ja, és persze, majd pihenek is egy kicsit. A testem azonban másképp tervezte a programunkat...

Találkoztam a lábaimmal, a bennem élő kislánnyal, aki valamikor olyan mély rétegek mögé bújt, hogy ne is látszódjék soha többet.

Úton-útfélen olvashatjuk azt az - egyébként nagyszerű és hasznos - tanácsot, hogy "engedd el a múltat, és élj a jelenben". De mit jelent pontosan a múlt elengedése, vagyis hogyan modellezi mindezt a szomatodráma?

Sok család létezhet, ahol generációk óta - a család történetét figyelve - összefonódik az Anyaság, a Nőiség, az Életadás a Halállal (bántalmazás, szenvedélybetegségek, erőszak)...

Az alábbi beszámoló hű bepillantást enged egy szomatodráma játékba, egy szereplő szemszögéből. Azoknak javasljuk elolvasni, akik nem ijednek meg az intenzív érzésektől...

Ha következetesen feltesszük magunknak a kérdést: hogyan lehet szabaddá válni személyes múltunk szorításából, hogyan lehet valóban megbocsátani és elengedni mindazt a bántást, elhanyagolást és méltánytalanságot, ami velünk történt életünk során, eljuthatunk a „radikális megbocsátás” igényéig. Ez a folyamat – melyet eredetileg Colin Tipping fogalmazott meg – attól radikális, hogy túllép a fejben történő megbocsátás és elengedés szintjén. Mert, ismerjük el, vannak doglok, amelyeket irtózatosan nehéz megmagyarázni, elfogadni, elnézni, elfelejteni.

Az élet kevésbé várt ajándékai

Vajon a fogtündér a felnőttekhez is ellátogat?

Hogyan lehet valamit elengedni, és végképp megbocsátani? A két epizód 1. része.