Dr. Buda László a Kossuth Rádió Igéző című műsorában

Úgy tapasztaltam, az "ébredés"-ként, "megvilágosodás"-ként megélt élmények testünk különböző területein eltérő mintázatot, jelleget mutathatnak.

Hogyan reagálunk a stresszre?

Bízom benne, hogy nem kell már sok idő ahhoz, hogy ez legyen a természetes hozzáállás – gyógyulók és gyógyítók számára egyaránt.

Mély igény él bennünk arra, hogy jót tegyünk másokkal, jót tegyünk a világgal, de mégis hol van a határ a szolgálat és az áldozathozatal között?

Vajon tényleg társként tekintünk a testünkre? Vagy lehet, hogy ellenség? Esetleg figyelembe sem vesszük?

Sokszor kérdezik tőlünk, hogy miben más a szomatodráma. A különbség nem "csak" abban rejlik, hogy a testtel való kapcsolatból indulunk ki.

Súlyos agydaganatból felépülő férfi szavait idézem. Engem mélyen megérint a sorokból áradó bölcsesség.

Milyen lenne magadnak „jó szívvel” megengedni az örömöt, az összetartozást, a harmóniát?

Ha következetesen feltesszük magunknak a kérdést: hogyan lehet szabaddá válni személyes múltunk szorításából, hogyan lehet valóban megbocsátani és elengedni mindazt a bántást, elhanyagolást és méltánytalanságot, ami velünk történt életünk során, eljuthatunk a „radikális megbocsátás” igényéig. Ez a folyamat – melyet eredetileg Colin Tipping fogalmazott meg – attól radikális, hogy túllép a fejben történő megbocsátás és elengedés szintjén. Mert, ismerjük el, vannak doglok, amelyeket irtózatosan nehéz megmagyarázni, elfogadni, elnézni, elfelejteni.